2013. május 22., szerda

Új törvények

Az oktatási bizottság támogatja Balog Zoltánt
2012-05-09 10:21:00 - Budapest - [Felsőoktatás - Közélet - Közoktatás - Új törvények]

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - élére.

Balog Zoltánt a testület keddi budapesti ülésén 13 igen szavazattal támogatta, az ellenzék egységesen nemmel voksolt.
Balog Zoltán annak a meggyőződésének adott hangot, hogy tíz éves kor alatt nem jó kollégiumba adni a gyerekeket. Szerinte előremutató az, hogy az új köznevelési törvény értelmében három éves kortól kötelező lesz az óvoda, és ott lehet maradni plusz egy évet, ha nem iskolaérett a gyermek.
Beszédében fontosnak tartotta, hogy "legyen egy masszív, erős közismereti része" a szakmunkásképzésnek, mert ez is "a nemzeti összetartozás fontos pontja". A pedagógus-életpálya modell bevezetésének időpontjáról azt mondta, hogy az a makrogazdasági helyzet függvénye lesz, azonban a pedagógusok szakmai megerősítését és az anyagi elismerésüket nem szabad különválasztani.
Hangsúlyozta: a felsőoktatást úgy kell megújítani, hogy a hátrányos helyzetűek ne maradjanak ki belőle, a fiatalok Magyarországon tartását pedig fontos ügynek nevezte.
Az elmúlt évtizedek tapasztalataira hivatkozva közölte: a jelenleg a közoktatási intézmények mintegy 10 százalékát kitevő egyházi iskolákra a hosszú távú tervezési készség jellemző.
Balog Zoltán közölte: a minisztérium átnevezése nem okoz jelentős többletkiadásokat, a feliratok és a névjegykártyák cseréjét fokozatosan hajtják végre.
Saját életéről szólva elmondta: református lelkész végzettséget szerzett, miután egy évig esztergályosként dolgozott. A teológián gyermekvédelmi intézményekben is végzett gyakorlatot. Ezután a Testnevelési Egyetemen mentálhigiénés szakképesítést szerzett, és 1993 és 1996 között a bonni egyetem tudományos munkatársaként tevékenykedett.
Megemlítette, hogy 1990 óta a Fidesz egyházpolitikai tanácsadója. A Fidesz pártalapítványát is vezeti, továbbá 2006 óta a Fidesz parlamenti képviselője, 2010-től pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz, az erről szóló törvénymódosítást múlt pénteken nyújtotta be a kormány a parlamentnek. A névváltoztatást hétfőn a parlament jóváhagyta, és május 14-én lép hatályba.
(Forrás: MTI)




Az Edupress Új törvények aloldala az Oktatási Hivatal közreműködésével valósul meg.

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank