Hirdetés
2013. május 22., szerda
Elégedettek az egykori német hallgatók a Semmelweisszel
2012-06-07 9:55:00 - Budapest

A Semmelweis Egyetemen diplomás pályakövetési tevékenységet folytatnak 2010 óta, tavaly pedig már a külföldi hallgatókat és végzetteket is igyekeztek minél szélesebb körben felmérni. Ebben az évben azonban egy új komponenst emelek be a pályakövetési tevékenységek körébe, ez pedig az egyetem korábbi német hallgatóinak pályakövetéses felmérése - olvasható a semmelweis-egyetem.hu oldalon.

A német hallgatók azért foglalnak el különleges helyet ebben a vizsgálatban, mert jó részük úgy hagyja el az egyetemet, hogy nem szerez diplomát. Bevett gyakorlatnak számít körükben, hogy az első négy félév után más egyetemeken folyatatják a tanulmányaikat.
A német diákokkal kapcsolatos vizsgálatban 140 főt kérdeztek meg. Általánosan elmondható, hogy a hallgatók nagyon elégedettek Semmelweis Egyetemmel, és pozitív emlékeik vannak az itt eltöltött időszakról.
Az egyetem arra is megkérte egykori német hallgatóit, hogy gondolják át, milyennek ítélik a tudásukat azokhoz a hallgatókhoz képest, akikkel a Semmelweis után együtt tanultak. A válaszok alapján megállapítható, hogy az egyetemen megszerzett felkészültséget, tudást és az ismeretek alkalmazhatóságát jobbnak értékelték, mint csoporttársaikét, kollégáikét.
A válaszadók több mint 97 százaléka ajánlaná a Semmelweis Egyetemet másoknak is.
(Forrás: semmelweis-egyetem.hu)
(www.edupress.hu)

 
 
 
 
 
 
| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2009 | Google PageRank |