Hirdetés
2013. május 18., szombat
Közeleg a diákmunkaszezon
2012-06-05 14:33:00 - Budapest

Kezdődik a nyári diákmunkaszezon, a legtöbben irodai adminisztráció, telemarketing és árufeltöltés területén helyezkednek el. Az egyetemisták és főiskolások mellett számos középiskolás próbálja ki a munka világát - írja a Magyar Nemzet.

Varga Béla, a Multi Job Iskolaszövetkezet kereskedelmi igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a diákoknak bruttó 535 forintos alap órabér jár. Sok helyen ennél jóval többet keresnek, de ahhoz már speciális készségek is szükségesek, mint például a nyelvtudás.
Az álláshirdetések alapján bolti kisegítőként vagy szórólapozóként lehet a legkevesebbet keresni, míg pultosként vagy hoszteszként a legtöbbet. A call centerek nagy részében jutalékos rendszer működik, így akár az alapbér dupláját is meg lehet keresni. Mérnöki, idegenvezetői vagy informatikai gyakorlattal óránként akár 1200-1500 forintot is lehet keresni diákként.
Varga Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a diákoknak mindenképpen érdemes valamilyen iskolaszövetkezeten keresztül munkát vállalni, mivel még járatlanok a munka világában, így könnyebben lehetnek visszaélések áldozatai. Az iskolaszövetkezetek azonban megvédik őket ettől, kiszámíthatóságot biztosítanak.
A jelenlegi szabályozás értelmében a fiatalok 15 éves koruktól vállalhatnak munkát, de amíg a 16. életévüket be nem töltötték, addig ehhez a szülő hozzájárulása is szükséges, és csak az iskolai szüneteken dolgozhatnak. 18 éves korig maximum napi 8 órát tölthetnek munkával.
(Forrás: Magyar Nemzet)
(www.edupress.hu)

 
 
 
 
 
 
| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2009 | Google PageRank |