Pótfelvételit hirdet őszi kurzusaira az MCC

A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott, tehetséges diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja. A hagyományos oktatást kiegészítő, e-learningen és hétvégi tréningeken alapuló ingyenes képzésekre augusztus 26-ig tart a pótjelentkezés.

Híd a szakképzés és a felsőoktatás között

A szakképzés átalakításával akarja a kormány szervessé tenni az átmenetet a szak- és a felsőoktatás között, hogy a tanulók számára a szakképzés ne legyen zsákutca – mondta Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára augusztus 15-én az M1 aktuális csatornán.

Diákok jelentkezését várja az MCC

Egyetemi tanulmányaikat idén kezdő diákok számára hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A hagyományos oktatást kiegészítő ingyenes képzésre augusztus 14-ig jelentkezhetnek azok az érdeklődők, akik budapesti egyetemek nappali tagozatán tanulnak tovább.

Érdemes Magyarországon tanulni

A Balassi Intézet Nyári Egyetemén 2016. július 25-től 35 ország 70 diákja vesz részt négy héten keresztül. A magyar mint idegen nyelv és a hungarológia oktatása terén Magyarországon 60 éve vezető szerepet játszó intézmény nyári programjára német, olasz, török, osztrák, lengyel, japán, bolgár, koreai, észt, francia, görög, finn, indiai, mexikói, orosz, román, tajvani, cseh, kanadai, ausztrál, venezuelai és svéd diákok érkeztek.

Megalakul az ország első duális szakképző központja

Bejegyzés alatt áll a zalaegerszegi önkormányzat és több helyi vállalkozás által alkotott közös cég, amely Magyarország első duális szakképzési központját működteti majd – jelentette be július 15-ei sajtótájékoztatóján a város két alpolgármestere.

Jönnek a 12. évfolyamos történelemtankönyvek

A 12. évfolyamos történelemtankönyvek az előzetes terveknek megfelelő ütemben készülnek és jutnak el a pedagógusokhoz – közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) július 11-én közleményében.

Sikeres nyitás a képzőművészeti egyetemen

Sikeresnek tartja a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE) az elmúlt időszakban megvalósult átalakításokat és a nyitás programját az intézmény rektora. Csanádi Judit július 5-én budapesti sajtótájékoztatón elmondta: ez volt az első szemeszter az új vezetéssel, amely február eleje óta irányítja az intézményt. A programjuk központi jelszava a nyitás volt, és a félév azzal zárul, hogy megnyílik a Best of diplomakiállítás, amely a hallgatók legjobb munkáit tárja a látogatók elé.

Székelyföldi egyházi iskolákat támogatnak

A partiumi és a gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány – jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Napirenden a pedagógus-továbbképzés megújítása

A pedagógus-továbbképzés megújításáról, a vezető szaktanácsadói rendszer kialakításáról volt szó a többi között a Köznevelési Kerekasztal június 28-án Budapesten tartott tizedik ülésén. Puszter Bernadett, a köznevelés-irányítási munkacsoport vezetője az ülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pedagógusok körében erőteljes az igény a továbbképzésekre, amelyek száma várhatóan nőni fog.

Javítani kell a szakképzést

Óriási a verseny a diákokért, és az oktatási intézmények egy része a minél több tanuló megszerzésének egyik eszközeként a színvonal csökkentését választja – derült ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének beszédéből, aki hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak több szakmunkásra, technikusra van szüksége. Parragh László szerint a szakképzés javítására megoldás lehet a szakgimnáziumok erősítése, a duális képzés elterjesztése, a kompetenciamérés és a tudásszint-ellenőrzés kialakítása, a digitális tudás tananyagba emelése.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Népszerű az online Diákhitel igénylés

Várakozáson felül teljesít a szeptember 6-ával elindult személyes megjelenés nélküli online Diákhitel igénylés. Az elmúlt időszakban beérkezett szerződések 40%-át már elektronikus aláírással kötötték meg. Az online platform népszerűsége és a telefonos ügyintézés általánossá válása indokolja, hogy a Társaság október 15-én bezárja a KÖKI Terminálon működtetett személyes ügyfélszolgálatát. A Budán működő Kacsa utcai ügyfélszolgálat a jövőben meghosszabbított nyitva tartással, mindennap este 6-ig várja az érdeklődőket.

Újra több ezer gyerekhez látogat el a Mozaik Múzeumtúra

A 2017-2018-as tanévben is útjára indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozata a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A tanévben összesen 7 iskolába látogatunk el, ebből egy határon túli intézménybe is, Szlovákiába. A program célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas múzeumpedagógiai foglalkozások bemutatásával közel hozzuk a diákokat és tanárokat a múzeumokhoz, megkedveltessük velük a kiállításokat. A program már 3000 diákhoz látogatott el eddig, töretlen sikerrel.

A finn „csoda” nálunk is működhetne és a boldog gyerekeket taníthatnánk

In medias res - egyenesen a közepébe vágva – azokat a fontosabb impulzusokat igyekszem boncolgatni, amelyek az október 25-i Learning Reloaded (Tanulás Újratöltve) elnevezésű konferencián értek. Miért sikeres? Kész „módszerről” van szó? Mi a céljuk? A nap végével mindezen kérdésekre meg is kaptam a válaszokat.

Őszi programkavalkád a Mozaik Múzeumtúrával

Megújult lendülettel néz az ősz elé a Mozaik Múzeumtúra. A fiatalok figyelmét formabontó eszközökkel múzeumokra irányító program hétköznapokra és hétvégékre egyaránt fókuszálva kínál programokat az iskolapadhoz kötött vagy éppen a szünetet élvező diákoknak. A kulturális, ugyanakkor szórakoztató rendezvényeken remek alkalom nyílik arra is, hogy a részvevők szép előrelépést érhessenek el mobiltelefonos matricagyűjtő játékunkban.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

A játékos tanulás élménye és a boldogságra nevelés titkai: ezeket visszük a BabaMama Expóra és a KIDexpóra!

A hétvégén a gyerekeké a főszerep: a BabaMama Expón és a KIDexpón több száz játék, korszerű baba-mama termékújdonság és kiállító, szakértői tanács, fergeteges program és kaland vár mindenkit az egészen csöppektől a kiskamaszokig, anyukákkal és apukákkal együtt. A Felelős Szülők Iskolája Szuper Szülő standja a boldogságra nevelés kiaknázatlan lehetőségeit, az érzelmi fejlesztésben rejlő útravalót, a Da Vinci Learning Tv csatorna a játékos, élményalapú tanulás örömét kínálja látogatói számára.

Az irodalmat ünnepli a Csokonai Színház is

A Csokonai Színház idén első alkalommal kapcsolódik a Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozatához. A november 6. és 8. között megrendezésre kerülő programban az irodalomtörténeti előadások, kerekasztal-beszélgetések és kötetbemutatók mellett − most először − két színházi előadás is helyet kapott.

Tudomány Ünnepe a Nemzeti Múzeumban

Programdömping a Magyar Nemzeti Múzeumban a tudomány ünnepe alkalmából, amely idén egybeesik az ingyenesen látogatható Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítás finisszázsával.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
November 2017
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3