Tanóra a bankrendszerről érettségiző diákoknak

A budapesti Trefort Gimnázium 12. osztályos tanulóinak tartott bemutató órát október 13-án Windisch László, az MNB alelnöke a bankrendszerről. A tanóra célja, hogy felhívja a figyelmet a Pénziránytű Alapítvány gondozásában nemrég megjelentett pénzügyi-gazdasági tankönyvre, amelyből szeptembertől országszerte közel háromszáz középiskolában tanítanak.

A versenyképes oktatásról rendeztek konferenciát

A versenyképes oktatás megteremtéséről rendezett konferenciát az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) október 11-én Budapesten.

Rétvári: 780 iskolában volt felújítás a tanévkezdésre

Hétszáznyolcvan állami fenntartású iskolában, kétmilliárd forint értékben valósult meg valamilyen mértékű felújítás vagy fejlesztés a nyár folyamán, jellemzően ablakcserék, tornaterem- és mosdófelújítások, festések, illetve új iskolapadok és székek beszerzése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Digitális technika kréta és szivacs helyett

A digitális oktatási stratégia kialakítását segítő, a magyar oktatási intézményekben alkalmazott információs és kommunikációs technológia pedagógiai felhasználásáról készült országos felmérésről számoltak be szeptember 28-án Budapesten, sajtótájékoztatón.

Díjazták a legjobb programokat

A Damjanich János Múzeum, a Dobó István Vármúzeum és a Herman Ottó Múzeum programjait ismerték el Múzeumpedagógiai Nívódíjjal a Múzeumok Őszi Fesztiváljának nyitóprogramjaként megrendezett szeptember 26-ai budapesti Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón.  A fesztivál idei jelmondata: Építs hidat! – Híd, ami összeköt! A programokba bekapcsolódhatnak diákok, szülők, nagyszülők.

Több mint ötmilliárd a Tanoda program folytatására

Több mint ötmilliárd forintot fordít a kormány a Tanoda program folytatására, amely képzett szakemberek segítségével hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt iskolaidő utáni többletfoglalkozást – jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szeptember 21-én.

Oktatás is lesz az új csatornán

A közmédia új televíziós csatornája, az M5 szeptember 18-án reggel hét órakor kezdi meg adását – közölte az MTI-nek nyilatkozva Dér Ágnes, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó adó csatornaigazgatója. Hangsúlyozta: a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna.

Egyenlőség az oktatásban

A nőknek és a férfiaknak ugyanolyan lehetőségeket kell teremteni – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szeptember 19-én Budapesten: A világ legnagyobb tanórája elnevezésű, az ENSZ által életre hívott kezdeményezéshez csatlakozó rendezvényen. Az idei tanóra fő témája a nemek közötti egyenlőség.

Díjazták a tudományos eredményeket

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma – Dobák Miklós elnök vezetésével – augusztus 25-én kiértékelte a Harsányi István-díjra beérkezett pályamunkákat. A pályázat a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók innovációs menedzsment ismereteinek bővítését és tudományos szintű feldolgozását díjazza.

Digitális okostantermeket adtak át Kisvárdán

A tanulást és a tanítást segítő interaktív digitális okostantermeket adtak át szeptember 9-én Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnáziumban megtartott eseményen részt vett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Facskó István, a Samsung Electronics Europe regionális vezetője. A felső-szabolcsi városban a Samsung által indított program révén összesen három okostanteremet alakítottak ki.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

A Mozaik Múzeumtúra iskolai programja a Városligetet is célba veszi

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet megbízásából a Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja 4. állomásához érkezik a 2017/2018-as tanévben. A házigazda szerepét ezúttal a Városligeti Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába viseli majd. A felső tagozatos diákok számára összeállított interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, aktivitások, vetélkedők február 7-én 9 és 14 óra között lesznek az iskola tornacsarnokában és tantermeiben.

Forradalmasítani kell a digitális nevelést és tanulást segítő eszközöket, de a hozzáállást is

Az oktatástechnológia és a mai gyerekek szükségleteinek találkozási pontjairól, az online nevelésről, az élményalapú tanulás digitális lehetőségeiről, népszerű edukatív applikációkról és többek között a gyerekek kognitív, érzelmi és szociális készségeinek számítógépes eszközökkel való fejlesztéséről esett szó a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A beszélgetésben Szűcs Judit a január 24-28 között zajló londoni nemzetközi oktatási kiállításról, a BETT-ről jelentkezett be, Balatoni József, Jocó bácsi az okos eszközök „okos” használatára fektette a hangsúlyt, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, a Da Vinci TV-csatorna nagykövete pedig a kíváncsiság élményekkel történő felkeltésére, valamint a tudás iránti vágy és a családi-tanári háttér együttműködésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

Tanítás a XXI. századi kompetenciák mentén – a Mozaik Múzeumtúra éppen ezt nyújtja

November 29-én Kiskunhalasra látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, hogy az 5-8. osztályos diákokat fél napon keresztül a múzeumok világában való kalandozásra invitálja. A házigazda ezúttal a Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium lesz, amely intézmény kiemelt jelentőséggel ápolja a Reformáció 500. évfordulóját is. A hagyományok ápolásáról, a tanórán kívüli foglalkozások jelentőségéről, a XXI. századi kompetenciák szerinti tanításról és a múzeumba járásról is beszélgettünk Varga Judittal, az intézmény igazgatójával. Interjú.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Játékos irodalomtanulás - így a kötelező művek is könnyebben mennek majd

Melyik szülő vagy pedagógus ne vágyna arra, hogy a kötelező tananyagként meghatározott olvasmányokat, költeményeket, illetve az írók, költők önéletrajzát könnyen és egyszerűen sikerüljön átadni a gyerekeknek, diákoknak? A választ mindannyian tudjuk, de az ehhez vezető megfelelő utat már kevésbé találjuk. Mit tegyünk, ha már túlvagyunk a sokadik „Kötelezők röviden” körön, kipróbáltuk az irodalmi kártyákat, memóriajátékkal próbálkoztunk, azonban a csemetén mégsem érezzük a lelkesedés legkisebb szikráját sem? Erre a kérdésre adhat innovatív választ és megoldást a Da Vinci TV új műsora, melyben Sziporka Sziszivel kalandozhatunk az irodalmi érdekességek világában.

Fedezd fel, mit tud a természet!

Azok a kis tudósok, örök kérdezők és javíthatatlanul kíváncsiak, akikből később a tudomány első emberei lesznek, most mindent megtudhatnak arról, hogyan szolgálja a természet az ember technikai vívmányait. Egy tévéműsor, sőt, egy teljes csatorna, ahol észbontó természeti jelenségekkel, kisebbfajta csodának számító vívmányokkal találkozhatnak kicsik és nagyok: itt a megújult Da Vinci Kids Fedezzük fel, mert a természet tudja című műsora!

 

A sport és rendszeres testmozgás jelentősége gyermekkorban kiemelten fontos

A jó hír az, hogy a gyermekek ösztönösen szeretnek mozogni. Amint annak tudatára ébrednek, hogy kezüket és lábukat használva képesek a helyváltoztatásra, szülő legyen a talpán, aki képes lépést tartani izgága csemetéjével. A kíváncsi gyermekek pedig fáradságot nem ismerve képesek szaladgálni, ugrálni, fogócskázni, fára mászni.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Február 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4