A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra." – vallotta a méltán világhírű Öveges József professzor, aki messzeföldön híres volt gyakorlatorientált oktatási módszeréről. A XX. század oktatási forradalmára, Magyar Televízió 100 kérdés címû mûsorának fõszerkesztõje volt 135 alkalommal szerepelt nagysikerû sorozataival. Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítõ kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élõ szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Népszerûvé vált, a "fizika varázslójának" nevezték.

 

Ma is kellenének ilyen szemléletű tanárok és szülők is, hisz a kíváncsiságot otthonról is hozhatjuk, sőt. Az élmény alapú oktatás visz előre. Az ország legnépszerűbb történelem tanáraként emlegetett Jocó bácsi, alias Balatoni József naponta oszt meg hasznos tanulási tippeket a Jocó bácsi világa facebook oldalán. „A lényeg a „hogyanban” rejlik. Lehet úgyis történelmet tanulni, hogy bemagoljuk, de azt szinte azonnal elfelejtjük, vagy úgyis, hogy ha a lövészárkokról tanulunk akkor megépítjük a barikádokat az osztályban a padokból és krétaháborút hirdetünk. Ezek után már minden diák boldogan keres idevonatkozó tartalmakat az okostelefonján és kérdez, mert a diák kérdezzen.”  A mai diákok már pár kattintás utána kiderítenek minden eredményt, de a felfedezés örömét nem élik meg. Ebben segíthet a Da vinci Learning TV csatorna Pofonegyszerű című filmje ( febr. 26. 19:30), ahol a kortársaktól tanulhatják el a gyerekek a műhelytitkokat.

 

Az Emmy Kids Award díjas sorozat - mely először látható magyar nyelven, s a Da Vinci Learning csatorna műsorán debütál -  minden epizódjában egy gyermek más-más országból érdekes kísérleteket és jelenségeket mutat be. Hogy készül a mágnes? Mi az a gravitáció? Mitől lebeg a műanyag? A tudományos kísérletek otthon is elvégezhetők!

Iwan Hollandiából, Amanda Svédországból, Sebastian Chiléből, Aung Myanmarból és még sok más műsorvezető tanít érdekességeket a bennünket körülvevő világról.

 

És ha a fantáziánk beindul, akkor irány a Da Vinci pizsamaparti sorozat, ahol szakemberek segítségével ismerkedhettek meg különböző tematikákkal az ottalvós helyszíneken. Természet, űrkutatás, történelem, csillagászat, filmezés … Felfedezés gomb ON! Kérdezzetek és keressétek meg a megfelelő válaszokat!

 

 

 

 

Kép:  Raynnan Francia Guayana-ból imád rakétákat építeni. Készítsük el a legegyszerűbbet, papírból. Zárjuk le egy henger végét. Húzzuk fel egy szívószálra, és fújjunk erősen bele. Milyen messze repült? Ha az űrbe, vagy majdnem az űrbe szeretnéd eljuttatni, készíts kilövő állomást, mondjuk pumpából.

DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2017. – Meghosszabbított beadási határidő: március 31.

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 27. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei indulhatnak. Pályázni kizárólag saját munkával lehet, a részvétel felső korhatára pedig 25 év. A pályaműveket a kategóriákon belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás. A pályázatok beadási határidejét március 31-ig meghosszabbítottuk.

„A nyelvtanulás hozzájárul a minőségi és magas színvonalú felsőoktatáshoz”

Valódi fejlődési lehetőségeket és valódi előnyöket jelenthet az egyetemi felvételi során a kötelező nyelvvizsga bevezetése – többek között ez derül ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett felmérésből. A SZIE elsősorban a középiskolások idegennyelv-tudását, nyelvtanulási szokásait térképezte fel, valamint a 2020-tól érvénybe lépő kormányrendelet felsőoktatásra gyakorolt várható hatására, a diákok ezzel kapcsolatos véleményére volt kíváncsi.

Nem csak egyetem, életérzés!

Már csak pár hét van vissza és még mindig tanácstalan vagy a továbbtanulással kapcsolatban? Kiválasztottad, hogy milyen szakon tanulnál, de nem tudod még, hogy melyik egyetemen? Gyere Pécsre, és tapasztald meg az igazi PTE életérzést!

Az Árpád Napokon is bemutatkozik a Mozaik Múzeumtúra

A Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat 4. állomásának a több mint 100 éves múltra visszatekintő Óbudai Árpád Gimnázium ad otthont. A 7. és 8. osztályos diákok számára összeállított aktivitások, foglalkozások, vetélkedők az Árpád Napok napokhoz integrálva kerülnek lebonyolításra április 11-én 12:00-15:30 között.

Legyen a zenéé a főszerep! – múzeumpedagógiai edukációs program

A Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programjának harmadik állomásán, a Lisznyai utcai Általános Iskolában ezúttal a Kodály-emlékévet állítja fókuszba. A világhírű, háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg idén.

A múzeumok iskolába járnak, és Farkasrét a következő állomás!

A Mozaik Múzeumtúra rendhagyó iskolai edukációs programsorozata az Érdi úti Általános Iskolába érkezik április 6-án.

 

Mozaik Múzeumtúra keretében iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat indult március 21-én az újpalotai, XV. kerületi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában. A nyolcállomásos sorozat második eseményére Farkasréten, az Érdi úti Általános Iskolában kerül sor április 6-án.

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Folytatódik a „Kapcsolódj be a közvetítésbe!” ösztöndíjprogram!

Folytatódik a ”Kapcsolódj be a közvetítésbe!” című, egy éves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram, melyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére az MTVA és a Nemzeti Kulturális Alap indított el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára. Az előző évben meghirdetett szakmai gyakorlat sikeresen zárult, az MTVA kötelékében két fiatal tehetség folytatja pályafutását.

Letették az esküt a 28. Almati téli Universiádéra induló magyar csapat tagjai

A Magyar Sport Házában ünnepélyes keretek között tettek esküt a 28. Téli Universiádéra csütörtökön, január 26-án induló magyar sportolók. Az eskütételen Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára is részt vett.

A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra." – vallotta a méltán világhírű Öveges József professzor, aki messzeföldön híres volt gyakorlatorientált oktatási módszeréről. A XX. század oktatási forradalmára, Magyar Televízió 100 kérdés címû mûsorának fõszerkesztõje volt 135 alkalommal szerepelt nagysikerû sorozataival. Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítõ kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élõ szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Népszerûvé vált, a "fizika varázslójának" nevezték.

Elkezdődött a konduktív pedagógia 9. világkongresszusa

Megkezdődött  a konduktív pedagógia szakembereinek, szakmai szervezeteinek, valamint a rokon szakmákban dolgozó specialisták világtalálkozója Budapesten. A nemzetközi rendezvénynek már másodszor ad otthont a magyar főváros a Pető András Főiskola, a Nemzetközi Pető Társaság és a Pető András Alapítvány szervezésében.

Szakképzést támogató projekt indult

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzést támogató projektet indított a végzettség nélküli iskolaelhagyók számának csökkentésére – közölte a projekt kedvezményezettje december 9-én az MTI-vel.

Inspiráló nők szikrázó élete

Ahogy minden jeles alkalomkor, így nőnap alkalmából is érdemes kicsit megállni, szemlélni, hogy mit, kit is ünneplünk valójában. Igaz: egy nőnek ezer arca, végtelen számú kedélyállapota van, „működésmódja” pedig leginkább a randomitás rapszódiájaként írható le. Mégis, aki figyel, az láthatja, hogy minden lányzóról, hölgyről, asszonyról és néniről szelíden fénylik, micsoda kútja ő a szeretetnek, a kreativitásnak és a bátorságnak. A Da Vinci Learning csatornán március 8-án olyan nők életével ismerkedhetünk meg közelebbről, akik előrelendítették és beragyogták a világot.

 

Víz, víz tiszta víz, de meddig? Érdekes filmek, kísérletek a víz világnapjára

Minden iskolában festenek, alkotnak, rajzolnak vagy épp egy egész tematikus hetet tartanak a Víz világnapja alkalmából. A kisgyerekek már mint a ABC-t úgy fújják kívülről a vízzel kapcsolatos meghatározó számokat: a testünk tömegének több mint fele víz, a Föld több mint 2/3-át víz borítja….de meddig? Természeti kincseink megóvása napjainkra létkérdéssé vált, hisz ökológiai lábnyomunk sajnos egyre nagyobb ezzel pusztítva a Földet és kincseit. A víz világnapja arra hívja fel a figyelmet, amit legtöbbször magától értetődőnek veszünk: a vízre.

Happy Birthday Galileo Galilei ! - Nélküle mit sem tudnánk a naprendszerről…


Toszkánában született neves tudós, Galileo Galilei, ha ma is élne, február 15-én lenne 453 éves. Ez a hatalmas olasz elme csillagász, fizikus, matematikus, filozófus és feltaláló is volt egyben. Saját maga által épített teleszkóppal fedezte fel a Jupiter négy holdját, és először mondta ki, hogy a Föld kering a Nap körül. Ő fedezte fel a Szaturnuszt is. Mérések, kutatások, információk az ismeretlenről - Tudj meg többet Galileoról, felfedezéseiről és elméleteiről a Da Vinci Learningen!

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Április 2017
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30