Európai projekttel a szakiskolai lemorzsolódás ellen

A szakiskolai lemorzsolódás csökkentését tűzte ki célul egy most induló nemzetközi projekt. A résztvevők – a Raabe Klett Kiadó, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, egy magyar és egy finn szakiskola, valamint egy felnőttképzéssel és pályaválasztási tanácsadással foglalkozó bolgár cég – arra vállalkoztak, hogy összeállítanak egy kézikönyvet szakiskolai oktatók számára, amely alapján a tanárok segíthetik a tanulókat a pályaválasztásban és abban, hogyan tervezzék meg és irányítsák önállóan a karrierjüket. (X)

 

 

 

 

A kézikönyvet alapul véve a konzorciumban lévő két szakiskola – a csepeli Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma és az észak-finnországi Raahe Intézet – öt-öt tanára egy ötnapos képzésen vesz részt a bolgár fővárosban.

 

Az így felkészített tanárok ezután kísérleti oktatást tartanak a saját iskolájukban összesen 100 diáknak. Az így szerzett – vagyis a kézikönyv gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos – tapasztalatokat két, az európai uniós zsargonban multiplikátornak nevezett rendezvényen ismertetik és vitatják meg a szakképzésben dolgozó elméleti szakértők, intézményvezetők és döntéshozók: egy szófiai műhelymunkán (workshop) és egy budapesti nemzetközi konferencián.

 

A résztvevők emellett összefoglalják a 18 hónapos projekt megvalósítása során szerzett tapasztalatokat, és ez alapján szakpolitikai változtatásokat javasolnak az egyes tagállamok és az európai uniós szervek döntéshozóinak.

 

 

 

 

A korai iskolaelhagyásnak számos oka lehet. Ezek feltérképezése és megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő intézkedések születhessenek, amelyekkel enyhíteni lehet a problémát. Az Európai Unió egyik célkitűzése, hogy 2020-ra tíz százalék alá szorítsák a korai iskolaelhagyás mértékét.

 

A szakiskolai oktatás ma szinte kizárólag a választott szakmához szükséges készségek fejlesztésére összpontosít, és háttérbe szorulnak a konkrét szakmától elvonatkoztatható, szakmától függetlenül alkalmazható, úgynevezett horizontális kompetenciák. A pályaorientációs képzés a szakiskolákban híd lehet az iskola és az üzleti világ között, megkönnyítheti az átmenetet az iskolából a munka világába.

 

Egy friss felmérés szerint Magyarországon a szakmunkástanulók több mint a negyede és a szakképzésben részt vevő diákok több mint a harmada mondta azt, hogy ha újrakezdhetné, másik szakmát választana. Ezért is fontos a pályaorientáció beépítése a képzésbe, hogy a diákok lássák a karrierlehetőségeiket, és olyan munkát válasszanak, amely a leginkább megfelel az érdeklődésüknek és a céljaiknak. A pályaorientációs tájékoztatást éppen ezért már a szakiskolai képzés korai szakaszában elérhetővé kell tenni a diákoknak, hogy aki akar, választhasson másik, neki jobban megfelelő szakmát, ahelyett, hogy kiesne a képzésből, és a korai iskolaelhagyók táborát gyarapítaná.

 

A projekthez – amelyről további információk a carma.hu oldalon találhatók – az Európai Bizottság nyújt támogatást az Erasmus+ pályázati programon keresztül.

 

 

(Forrás: Raabe Klett Kiadó)

 

(Fotó: Raabe Klett Kiadó)

Még egy ösztöndíj-lehetőség, amellyel külföldön tanulhattok

Újabb ösztöndíjra pályázhattok, ha külföldi félévet vagy rövid tanulmányutat terveztek. Idén október 31-ig még van lehetőségetek pályázni.

 

Kutatók Éjszakája: indul a regisztráció

Idén szeptember 29-én ismét megrendezik a Kutatók Éjszakáját. Tudósok, mérnökök, fiatalok és idősek fognak előadásokat tartani egyetemeken, kutatóintézetekben és a Csodák Palotájában. A szervezők több mint 2000 különböző programmal készülnek országszerte.

 

Online is igényelhető a diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Peti és Petra megkerült! - rajzverseny

Közel kétszáz alkotás érkezett egy független laboratórium által meghirdetett országos online rajzversenyre, amely a környezetbe került PET-palackokra hívta fel a fiatal generációk figyelmét.  „Minden rajzban, mint egy-egy víztükörben félelmek, aggodalmak tükröződnek”- hangzott el a Csodák Palotájában rendezett díjátadó ünnepségen. A PET kalózok szerint egyre többen lesznek a lelkes környezetvédők...

FODISZ Tanévnyitó Ünnepség

Hat sportszakember kapta meg idén a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, amelyet pénteken a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) negyedik tanévnyitó ünnepségén adtak át. Ugyancsak elismerésben és jutalomban részesítették a 2016/17-es tanévben legeredményesebben szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat.

 

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a sport sokat segít a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, s egyúttal kitörési lehetőséget is biztosít nekik. Nagy sikernek nevezte, hogy az elmúlt tanévben már több mint 10 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai versenyeken. Zárásként arra kérte a diákokat, "soha ne adjátok fel, mert példaképek vagytok!"

Pedagóguskonferencia: Innovatív technikák és a problémamegoldás fejlesztése

Nemzetközi gyakorlatokat is felvonultató módszertani konferenciára invitálja a középiskolai tanárokat a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja október 14-én. A Los Angeles-i és dublini egyetemről érkező oktatáskutató szakemberek előadását követően a résztvevők maguk is kipróbálhatják a gyakorlatban az esettanulmány-megoldást mint a problémamegoldást és a komplex, elemző gondolkodást fejlesztő technikát.

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem … - fókuszban az online és az offline személyiségünk - Polus Enikő előadása

A XXI. században elterjedt és groteszk képet mutató közösségi média, online életünk kulisszái mögé kukkanthatunk e remek előadó jóvoltából, aki hosszú évek óta kutatja és elemzi a generációk médiafogyasztási szokásait. Összefüggéseiben tárja elénk a vágyaink, az álmaink és annak elérésének érdekében tett utakat, digitális lábnyomokat. Felismerhetjük az online figyelemfelkeltés tevékenysége, a lájkok szeretetzuhataga és a valós én közötti szerteágazó összefüggéseket. Mit lát és él meg ebből a tini, a fiatal felnőtt és a többi generáció? Valóban akkora a szakadék a generációk között, illetve ember és ember között?

 

„Taníts szabadon, tanulj szabadon!” – Visszaköveteljük a boldog gyermekkort! - Balatoni József, Jocó bácsi előadása

„Állj a sarkadra, állj ki magadért!” – hangzik sokszor a biztatás, de hogyan, amikor manapság az iskolában nem szeretik, ha a gyerekek kérdeznek, ha muszáj fegyelmezetten végigülni az órát, ha legalább 5 különórára illik járni… Hol van a gyerekkor, amiben lehetett még szeret-nem szeretet játszani a falevelekkel és amikor még nem azért ment a harc, hogy felnézzen a gyerek a monitorból vagy az okostelefonból?  Hogyan tud a tanár élményt adni, a szülő motiválni, úgyhogy együtt és öröm legyen a tanulás?

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Iskolás gyermeked van, és nehezen megy vele a kommunikáció? Szeretnéd megérteni, hogy mi zajlik a gyermek, a tanár vagy éppen egy szülő lelkében? Akadt már problémád azzal, hogyan is kell a leghatékonyabban kezelni iskolai helyzeteket? Akkor a Momentán Társulat és Jocó bácsi Rögtönzött Szülői Értekezletén van a helyed, ahol hiteles szakemberek segítségével, mégis szórakozva járjuk körbe a kényes iskolai szituációkat.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1