Tanóra a bankrendszerről érettségiző diákoknak

A budapesti Trefort Gimnázium 12. osztályos tanulóinak tartott bemutató órát október 13-án Windisch László, az MNB alelnöke a bankrendszerről. A tanóra célja, hogy felhívja a figyelmet a Pénziránytű Alapítvány gondozásában nemrég megjelentett pénzügyi-gazdasági tankönyvre, amelyből szeptembertől országszerte közel háromszáz középiskolában tanítanak.

 

 

 

 

 

A kétszintű bankrendszerről tartott rendhagyó tanórát végzős diákoknak Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. A gimnazisták heti társadalomismereti órájuk keretében ez évtől az Alapítvány új tankönyve alapján foglalkoznak pénzügyi-gazdasági témakörökkel is.

 

„Az MNB valamennyi kommunikációs csatornát – fogyasztóvédelmi honlapját, a közösségi médiát, társadalmi célú reklámokat és a több millió példányban megjelent Pénzügyi Navigátor füzeteket – igénybe véve fejleszti a lakosság pénzügyi kultúráját, erősíti a fogyasztóvédelmet és erélyesen képviseli a fogyasztói jogokat. Az elmúlt 3 évben számtalan oktatási programban segítettük a pénzügyi tudatosság fejlődését Magyarországon. E munkában hangsúlyosan kell együttműködni a fiatalokkal, s az ő támogatásukkal is behozni azt a – nemzetközi szervezetek által is jelzett – lemaradást, amibe Magyarország került a rendszerváltás előtt a pénzügyi kultúra fejlettsége terén” – szögezte le az esemény kapcsán Windisch László.

 

A jegybanki tanóra apropója, hogy idén ősztől a Trefort Gimnázium tanulói is a Pénziránytű Alapítvány gondozásában nemrég megjelent tankönyvből tanulják a pénzügyi-gazdasági ismereteket. Az „Iránytű a pénzügyekhez” című tankönyv – műfajában elsőként – hiánypótló a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában, amiből 2016 szeptemberétől a középiskolás diákok országszerte közel 300 gimnáziumban és szakképző intézményben kezdtek tanulni.

 

 „A pénzügyi ismeretek oktatása több ponton is kapcsolódik a Nemzeti Alaptanterv elvárásaihoz. Az ismeretek átadásán túl a vállalkozói és állampolgári kulcskompetenciákat szeretnénk fejleszteni, hogy a Trefortból kikerülő diákok ne idegenkedjenek a pénz világától; meglássák abban is, hogyan lehet a saját magunk és a tágabb közösség pozitív céljai érdekében felhasználni azt” – hangsúlyozta Csapodi Zoltán, a Trefort Gimnázium igazgatója.

 

 „Diákjaink számára különösen fontos, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő gazdasági ismeretek tananyagot valamilyen módon összekössük a közismereti tárgyak anyagával. Az új tankönyv kapcsán elmondható, hogy figyelembe veszi a gimnáziumi tananyagot, és épít a diákok korábbi ismereteire. Ezen kívül fontos, hogy a gyakorlati életből merít példákat, így közelebb hozva a diákok számára azokat a problémákat – ilyen lehet például egy megtakarítási döntés –, amelyekkel a későbbi életük során szinte biztosan találkozni fognak” – emelte ki Szemethy Tamás, a gimnázium társadalomismeret tanára.

 

A Pénziránytű Alapítvány felajánlása és az MNB anyagi támogatása révén Magyarország első pénzügyi-gazdasági tankönyve 40 ezer példányban ingyen juthatott el az annak tanítását vállaló oktatási intézményekhez. A jegybank kiemelten fontosnak tartja, hogy a közoktatásban is segítse a hazai pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztését, melyre a kiszabott felügyeleti bírságokból befolyó összegek révén nyílik lehetősége. A Pénziránytű Alapítvány általános- és középiskolásokat egyaránt célzó programjainak köszönhetően országszerte több száz iskola diákjának és pedagógusának pénzügyi jártassága növekedhet.

 

A Pénziránytű Alapítványt 2008-ban hozta létre az MNB, a Diákhitel Központ és a Magyar Bankszövetség, hogy a hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat dolgozzon ki és valósítson meg. Az alapítvány 2014-ben megújította stratégiai tervét, melynek fő célkitűzése, hogy több korcsoportnak különböző élethelyzetekben egyaránt lényegi üzenetek megfogalmazásával járuljon hozzá a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez. E célból a Pénziránytű Alapítvány számos programmal segíti az általános- és középiskolás, s a fiatal felnőtt korosztályt a gyakorlati pénzügyek felelős kezelésében.

 

(Fotó: FreeDigitalPhotos.net)

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
November 2019
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1