Kampány a szegénységben élők oktatásáért

Tanulószoba címmel indította el új társadalmi kampányát a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA).  A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra: bárkinek van lehetősége tenni azért, hogy a szegénységben élő gyerekek méltányos oktatási lehetőségekhez jussanak.

 

 

 

 

A tanuláshoz való jog alapvető emberi jog, azonban ma Magyarországon a becslések szerint több mint 250 ezer gyerek él olyan körülmények között, amelyben a minőségi tanulás szinte lehetetlen. Olyan otthont képzeljünk el, ahol nincs fűtés vagy áram, nincs fürdőkád vagy penészesek a falak, ahol a bútorzatot néhány ágy jelenti – de íróasztalra már nem telik. 

 

A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló Tanulószoba elnevezésű kampány célja információt nyújtani a mélyszegénységben élő kiskorúak helyzetéről, valamint azokról a szervezetekről és civil kezdeményezésekről, amelyek a problémát felismerve már most küzdenek azért, hogy ezek a gyerekek és fiatalok lehetőséget kapjanak a tanulásra.

 

„Sokan nem is sejtik, milyen akadályokkal kell egy mélyszegénységben élő gyereknek megküzdenie azért, hogy tanulhasson” – mondja Galambos Rita, a kampányt elindító DIA igazgatója. „Nem elég azonban együttéreznünk velük; nekik méltányos oktatásra van szükségük, amely figyelembe veszi a helyzetüket. Magyarországon több szervezet is küzd a szegénységben élő gyerekek és fiatalok jövőjéért. A Tanulószoba keretében létrehoztunk egy portált, a tanuloszoba.eu oldalt, amely átfogó információt ad, valamint összeköti az önkéntes vagy az anyagi támogatással segíteni kívánó magánszemélyeket a mélyszegénységben élő gyerekek és fiatalok fejlesztésével foglalkozó civil kezdeményezésekkel” – tette hozzá.

 

A súlyos nélkülözésben élő gyermekek helyzetének problémája a társadalom egésze számára most még kevéssé érzékelhető, azonban a jövőben komoly gazdasági és szociális következménnyel járhat. Ha most nem történik megfelelő változás, a következő évtizedekben fel fog nőni egy generáció, amely képzetlensége miatt nem fog tudni érdemben hozzájárulni a társadalom jövőjének alakításához. Erre hívja fel a figyelmet a kampány videója is: https://youtu.be/0_BrVmunbCM.

 

 

A projekt elemei

 

A Tanulószoba szemléletformáló kampány, amely azokhoz szól, akiktől a mélyszegénységi körülmények között való tanulási nehézségeknek problémája messze áll.

 

 

Installáció 

 

A Tanulószoba egyik eleme egy köztéri installáció, amely az Erzsébet téren debütált március 9-én délután. Az installáció egy nagy iskolatáblát formáz, amelyből házak emelkednek ki. Az ablakokon belesve olyan statisztikai adatokat látunk, amelyek lefestik a gyerekek és fiatalok életkörülményeit.

 

A tábla kihelyezése mellett önkéntesek vettek részt egy játékban, amely egy egyszerű szimuláció segítségével megmutatta, hogyan választ el minket egymástól az, ahová születtünk. A játékosok pár perc erejéig egy másik ember bőrébe bújtak: egy fővárosi egyetemistáéba, egy fogyatékos gyermekét nevelő konyhai kisegítőjébe, egy menő szórakozóhely tulajdonosáéba. Mindenki egy vonalról indult, de a játékosok úgy haladtak előre, hogy milyen lehetőségeik illetve korlátaik adódnak az életben.

 

Az installáció március 12-ig megtekinthető a budapesti Fogasházban, majd április folyamán Pécs, Miskolc és Szeged adnak otthont az alkotásnak.

 

 

Honlap: tanuloszoba.eu

 

A weboldal célja, hogy információt nyújtson, valamint megjelenési felületet biztosítson azoknak a szervezeteknek és kezdeményezéseknek, amelyek a mélyszegénységben élő gyerekek és fiatalok fejlesztésével foglalkoznak.

 

 

Kampányfilm

 

A kampány keretében egy, a problémát ismertető kisfilm is készült, amely a tanuloszoba.eu oldalt hirdeti. A narrátor hangja Sipos F. Tamás. A videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/0_BrVmunbCM.

 

 

Szakmai nap

 

Budapesten április 2-án a projekthez kapcsolódó nyilvános esemény keretein belül beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal járják körbe a témát, és keresik a működő és megvalósítható megoldásokat. Radó Péter oktatáspolitikai szakértő a szakpolitikai háttérről, Scharle Ágota, a Budapest Intézet igazgatója a gazdasági vonatkozásokról, dr. Liska Márton jogász a helyzet jogi oldaláról, Felcsuti Péter pénzügyi szakember pedig arról fog beszélni: mi késztet egy befektetőt arra, hogy mélyszegénységben élő fiatalok fejlesztésébe invesztáljon. A nap hátralévő részében az érdeklődők szakmai workshopokon vehetnek részt.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Október 2019
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3