Megoldás lehet a rövidebb nyári vakáció?

Nem oldaná meg a szülők problémáját a rövidebb nyári vakáció – írta a Magyar Hírlap augusztus 13-ai számában. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a lapnak elmondta, hogy bár szó esett a Nemzeti alaptanterv átalakításával kapcsolatban a szünidő hosszáról a Köznevelési Kerekasztalon, komolyabb konzultációra eddig nem került sor a témában.

Drága az iskolakezdés?

Az iskolakezdés legalább 15 ezer forintba kerül a magyar családoknak, a legtöbben már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését – derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb felméréséből. A Budapest Bank (BB) reprezentatív felmérése szerint továbbra is komoly anyagi terhet jelent a családok számára az iskolakezdés, átlagosan mintegy 84 ezer forintos kiadásra számítanak ősszel, évközben pedig körülbelül havi 56 ezer forintot tesznek ki az oktatással kapcsolatos költségek.

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára augusztus 10-én az MTI-nek.

Úton a tankönyvek

Folyamatosan szállítják ki a tankönyveket az iskolákba, a kiadványok a tervek szerint augusztus végéig megérkeznek az intézményekbe – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Milliárdokkal nő a gyerekétkeztetésre szánt összeg

A kormány elkötelezett a társadalmi felzárkózási stratégia folyamatos fejlesztése mellett, így az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre fordítható összeget is emelik – mondta  Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára július 25-én Orosházán.

Elkészült a Digitális Oktatási Stratégia

Elkészült és a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia (DOS), szeptemberben pedig hozzákezdenek annak végrehajtásához – jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos július 25-én Budapesten. Deutsch Tamás a sajtótájékoztatón kiemelte: a stratégia minden elemében illeszkedik a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszert fejlesztő kormányzati elképzelésekhez.

Háromszázmillió az óvodákra

Több mint háromszázmillió forintból épül korszerűbb és nagyobb óvoda a józsefvárosi Százados úton. Emellett az önkormányzat július 22-én azt közölte az MTI-vel, hogy a Pitypang Napközi Otthonos Óvoda újjáépítésének munkálatai megkezdődtek, a jelenlegi játszóudvar helyén épül az új létesítmény, ezt követően pedig lebontják a régi épületet és zöld játszóudvart alakítanak ki a helyén.

Épülnek az uszodák és a tornatermek

Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére reagálva.

Iskolákba indulnak az idei tankönyvek

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) idén több mint 10 millió kiadványt készített el az iskolák által leadott tankönyvrendeléseknek megfelelően. A könyvek, a térképek és más iskolai kiadványok hamarosan elindulhatnak az iskolákba. Az OFI tankönyvkínálata lefedi a teljes magyar iskolarendszert, minden iskolatípust és évfolyamot.

Szikszón kezdődik a Koala oktatási program

Szikszó egyházi és állami fenntartású általános iskoláiban kezdődik meg a következő tanévben az országban elsőként az egri Eszterházy Károly Egyetem (EKE) által kidolgozott komplex oktatási alapprogram, a Koala – jelentette be Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára július 20-án a helyszínen.

Még egy ösztöndíj-lehetőség, amellyel külföldön tanulhattok

Újabb ösztöndíjra pályázhattok, ha külföldi félévet vagy rövid tanulmányutat terveztek. Idén október 31-ig még van lehetőségetek pályázni.

 

Kutatók Éjszakája: indul a regisztráció

Idén szeptember 29-én ismét megrendezik a Kutatók Éjszakáját. Tudósok, mérnökök, fiatalok és idősek fognak előadásokat tartani egyetemeken, kutatóintézetekben és a Csodák Palotájában. A szervezők több mint 2000 különböző programmal készülnek országszerte.

 

Online is igényelhető a diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Peti és Petra megkerült! - rajzverseny

Közel kétszáz alkotás érkezett egy független laboratórium által meghirdetett országos online rajzversenyre, amely a környezetbe került PET-palackokra hívta fel a fiatal generációk figyelmét.  „Minden rajzban, mint egy-egy víztükörben félelmek, aggodalmak tükröződnek”- hangzott el a Csodák Palotájában rendezett díjátadó ünnepségen. A PET kalózok szerint egyre többen lesznek a lelkes környezetvédők...

FODISZ Tanévnyitó Ünnepség

Hat sportszakember kapta meg idén a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, amelyet pénteken a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) negyedik tanévnyitó ünnepségén adtak át. Ugyancsak elismerésben és jutalomban részesítették a 2016/17-es tanévben legeredményesebben szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat.

 

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a sport sokat segít a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, s egyúttal kitörési lehetőséget is biztosít nekik. Nagy sikernek nevezte, hogy az elmúlt tanévben már több mint 10 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai versenyeken. Zárásként arra kérte a diákokat, "soha ne adjátok fel, mert példaképek vagytok!"

Pedagóguskonferencia: Innovatív technikák és a problémamegoldás fejlesztése

Nemzetközi gyakorlatokat is felvonultató módszertani konferenciára invitálja a középiskolai tanárokat a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja október 14-én. A Los Angeles-i és dublini egyetemről érkező oktatáskutató szakemberek előadását követően a résztvevők maguk is kipróbálhatják a gyakorlatban az esettanulmány-megoldást mint a problémamegoldást és a komplex, elemző gondolkodást fejlesztő technikát.

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem … - fókuszban az online és az offline személyiségünk - Polus Enikő előadása

A XXI. században elterjedt és groteszk képet mutató közösségi média, online életünk kulisszái mögé kukkanthatunk e remek előadó jóvoltából, aki hosszú évek óta kutatja és elemzi a generációk médiafogyasztási szokásait. Összefüggéseiben tárja elénk a vágyaink, az álmaink és annak elérésének érdekében tett utakat, digitális lábnyomokat. Felismerhetjük az online figyelemfelkeltés tevékenysége, a lájkok szeretetzuhataga és a valós én közötti szerteágazó összefüggéseket. Mit lát és él meg ebből a tini, a fiatal felnőtt és a többi generáció? Valóban akkora a szakadék a generációk között, illetve ember és ember között?

 

„Taníts szabadon, tanulj szabadon!” – Visszaköveteljük a boldog gyermekkort! - Balatoni József, Jocó bácsi előadása

„Állj a sarkadra, állj ki magadért!” – hangzik sokszor a biztatás, de hogyan, amikor manapság az iskolában nem szeretik, ha a gyerekek kérdeznek, ha muszáj fegyelmezetten végigülni az órát, ha legalább 5 különórára illik járni… Hol van a gyerekkor, amiben lehetett még szeret-nem szeretet játszani a falevelekkel és amikor még nem azért ment a harc, hogy felnézzen a gyerek a monitorból vagy az okostelefonból?  Hogyan tud a tanár élményt adni, a szülő motiválni, úgyhogy együtt és öröm legyen a tanulás?

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Iskolás gyermeked van, és nehezen megy vele a kommunikáció? Szeretnéd megérteni, hogy mi zajlik a gyermek, a tanár vagy éppen egy szülő lelkében? Akadt már problémád azzal, hogyan is kell a leghatékonyabban kezelni iskolai helyzeteket? Akkor a Momentán Társulat és Jocó bácsi Rögtönzött Szülői Értekezletén van a helyed, ahol hiteles szakemberek segítségével, mégis szórakozva járjuk körbe a kényes iskolai szituációkat.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1