Befejeződtek az írásbeli érettségik, jönnek a szóbelik

Sikeresen lezajlottak, és október 27-én befejeződtek a 2016. évi őszi írásbeli érettségi vizsgák. A tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 119 vizsgahelyszínen mintegy kilencezer érettségiző tett írásbeli vizsgát.

Módosulhatnak az oktatási törvények

Több ponton kezdeményezi az oktatási tárgyú törvények módosítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki javaslatát október 28-án nyújtotta be az Országgyűlésnek.

Az általános iskolai oktatásba akkreditálják a röplabdát

Nyíregyházán tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ), amelynek keretén belül együttműködési megállapodást is aláírt a két szervezet. A hároméves megállapodás értelmében egyrészt ezer pedagógus képzése történik meg, másrészt az általános iskolai oktatásba akkreditálják a röplabdát.

Sipos Imre: megfelelő ütemben zajlik a Klik átalakítása

A tervek szerint, a megfelelő ütemben zajlik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítása – mondta Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár a Köznevelési Kerekasztal ülése utáni sajtótájékoztatón október 25-én Budapesten.

Mindjárt itt az új nemzeti alaptanterv

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen a Tanítanék mozgalom nyílt vitára való felhívásáról azt mondta: szívesen vitatkozik bárkivel, de ennek akkor van értelme, ha van szakmai tartalma. Hozzátette: november végére készül el az új nemzeti alaptanterv koncepciója.

Hat év alatt ezrekkel nőtt az óvodai férőhelyek száma

A kormány által megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően hat év alatt mintegy tízezerrel nőtt az óvodai férőhelyek száma – emelte ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Pest megyei Gyálon október 21-én.

Tervezik a tankerületi központok költségvetését

Megkezdődött a megalakuló tankerületi központok jövő évi költségvetésének tervezése – erről Kotán Attila, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) általános elnökhelyettese beszélt a tankerületi igazgatók munkaértekezletén. A Klik tájékoztatása szerint áttekintették a működtetés átvételével összefüggő feladatokat és az önkormányzatokkal folytatott tárgyalások tapasztalatait.

Támogatják a kisgyermekkori nevelést

Az óvoda a hazai nevelés legkiegyensúlyozottabb területe – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára október 20-án Szolnokon, a Kisgyermekkori nevelés támogatása elnevezésű, több mint 1,260 milliárd forintos kiemelt uniós projekt nyitókonferenciáján.

A PDSZ nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke október 18-án a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Elkezdődtek az október-novemberi érettségi vizsgák

A nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival kezdődött el október 14-én a 2016/2017. tanév őszi érettségi vizsgaidőszaka. Ez a 25. vizsgaidőszak a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszerben. Ma, október 17-én magyar nyelv és irodalomból bizonyíthatnak a diákok.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Modern Pedagógus Konferencia az Európa Hajón

2018. április 18-án, szerdán, exkluzív helyszínen, az Európa Hajón tartja második konferenciáját a Neteducatio Modern Pedagógus címmel. A konferenciára várnak bármely korosztállyal foglalkozó pedagógust, egyetemi hallgatókat. A konferencia célja innovatív eszközöket és ötleteket adni a 21. század újfajta igényeire nyitó pedagógusok kezébe.

Játékos ismeretterjesztés – megérkezett a Da Vinci Kids App

Okoseszközökre fejlesztett alkalmazással jelentkezik a megújult Da Vinci Kids. A gyermekeknek szóló applikációk terén újdonságnak számít a Da Vinci Kids App – a csatorna TV műsorait leképező online videotár közel 3000 ismeretterjesztő kisfilmet tesz elérhetővé a játékos tanulás és tartalmas szórakozás érdekében, térítésmentesen letölthető formában.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Táborválasztás tudatosan – a sport és digitális élménytáborok a legnépszerűbbek

Pénteken kitört az a bizonyos nagybetűs VAKÁCIÓ, sok szülő azonban még nem tervezte meg az egész nyári menetrendet, még gondolkodik a táborválasztáson, keresi a legjobb lehetőséget gyermeke számára. Arról, hogy milyen szolgáltatásokkal és adottságokkal rendelkezik egy ideális tábor, mást gondolnak a szülők és mást a gyerekek. Egyben azonban mindenki egyetért, legfontosabb a testi és a lelki biztonság. Ezután következik az élmény és az érték. Az elmúlt időszakban a sport-, valamint a digitális élményeket kínáló táborok bizonyultak a legnépszerűbbnek. De hogyan válasszunk?

Felvidékre utaznak a magyar múzeumok – avagy VR szemüveg, apródképző és telefonközpont a határon túl is

A 2017 márciusában indult Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozat 14 magyarországi állomást követően június 20-án ezúttal határon túlra, a szlovákiai Udvard községbe érkezik interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. Az országos múzeumnépszerűsítő program célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas foglalkozásokon keresztül közelebb hozza a múzeumok világát a diákokhoz és a pedagógusokhoz egyaránt, ízelítőt adjon számukra abból a színes palettából, amely hazánk kulturális kincseit, örökségét és értékeit hordozza. A Mozaik Múzeumtúrához már több mint 300 hazai múzeum csatlakozott, az iskolai edukációs program pedig nagy sikerrel már közel 6000 gyerekhez jutott el az elmúlt 2 tanévben. 

VR szemüveg, 3D-s bélyeg, inuksuk építés – avagy játékos múzeumpedagógiai foglalkozások Gyereknapon

Május utolsó hétvégéjén a PlayKID – Minimax Gyereknap keretében sok fiatal ismerkedhet meg a múzeumok lenyűgöző titkaival és azzal a páratlan örökséggel, amelyet ápolnak.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Június 2018
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1