Jó úton halad a kisgyermekkori nevelés

Magyarország jó irányba tesz lépéseket a kisgyerekkori nevelésben és oktatásban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakemberei szerint. Erről Yuri Obara Belfali, az OECD korai gyerekkori és iskolai oktatásért felelős osztályának vezetője és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt a témában tartott budapesti konferencián november 3-án.

 

 

 

 

Yuri Obara Belfali azt mondta: az a tény, hogy Magyarország aktívan részt vesz az OECD Korai Gyerekkori Oktatási és Nevelési Hálózatának (ECEC) munkájában, és kész kicserélni tapasztalatait más országokkal, annak a jele, hogy kormánya fontosnak tartja ezt a területet. Az ilyen hozzáállás megkönnyíti a hálózatban részt vevő országoknak, hogy megismerjék a többiek nehézségeit is.

 

„Ha megvizsgáljuk a kisgyerekkori oktatás és nevelés helyzetét Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy az utóbbi időben gyorsan nőtt a bölcsődébe járó három év alatti gyerekek aránya, de az óvodába járó három és öt év közöttieké is, hiszen ebben az életkorban már kötelező az óvodába járás Magyarországon. Ezenkívül – amint erről tájékoztatást kaptunk – a kormány külön erőfeszítéseket tesz arra, hogy a hátrányos helyzetű családok gyerekei minél nagyobb arányban vehessenek részt a korai gyerekkori oktatásban és nevelésben” – tette hozzá.

 

Az osztályvezető kiemelte, ezzel a kezdeményezéssel elérhető, hogy a gyerekeknek idejekorán jó minőségű oktatásban legyen részük, amely meghatározó lesz fejlődésükben, végső soron egész életükben. Magyarország elérte, hogy több gyerek jár bölcsődébe és óvodába, mint átlagosan az OECD országaiban, a kérdés most már a nevelés minőségén van, és azon, hogy milyen eszközökkel érik el a bölcsődés, óvodás gyerekek számának növelését. De ez sok más országnak is nehéz feladat – jegyezte meg.


„Magyarországi intézménylátogatásaim során jó volt látni, hogy a bölcsődéket, óvodákat úgy alakítják ki, hogy legyen megfelelő tér a gyerekek tevékenységeihez, alkalmas legyen a pedagógiai munkához, ne csak az oktatást, hanem a szociális és lelki nevelést is szolgálja, és így alkalmas legyen a komplex fejlesztésre és az általános iskolára való felkészítésre” – mondta Yuri Obara Belfali.

 

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: ez az évente kétszer megrendezendő konferencia arra koncentrál, hogyan lehet a lehető legnagyobb segítséget megadni a legfiatalabb korú gyerekeknek.

 

„Miután Magyarország nagy hangsúlyt fektet a családok támogatására, meg kell találnunk, hogy milyen a jó munka- és felelősségmegosztás a család, a helyi közösségek, a társadalom és a kormányzat között a gyerekek nevelésében és oktatásában, és ha a család nem tudja ellátni maradéktalanul a feladatát, akkor a többi résztvevőnek be kell avatkoznia, és bizonyos szerepeket átvenni” – jelentette ki. Hozzátette: azoknak a három év alatti gyerekeknek az esetében, akik nem járnak bölcsődébe, ennek a felelősségmegosztásnak még nincs nagy jelentősége, de megadják a szülőknek a választási lehetőséget, hogy vagy otthon marad a szülő a gyerekkel akár hároméves koráig, vagy megkapja a bölcsődei ellátást, és utóbbi esetben a feladatmegosztás jelentősége nő.

 

„Az új rendszert 2017 januárjától vezetjük be, amelyben négy bölcsődetípus lesz: a hagyományos, a mini, a munkahelyi és a családi bölcsőde, és a családok sokkal nagyobb arányban igénybe vehetik ezeket, mint eddig. Míg most csak a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken kell biztosítani a bölcsődét, jövőre már olyan helységekben is automatikusan, ahol legalább negyven, három év alatti gyerek él, valamint ott, ahol legalább öt, három év alatti gyerek szülei kérik ezt” – mondta Novák Katalin.

 

Az OECD-ECEC tagországai közötti tapasztalatcserével kapcsolatban Novák Katalin elmondta, hogy míg sok országban – mint képviselőik beszámolnak róla – a migránsgyerekekkel való foglalkozás jelent nagy kihívást, addig Magyarországon hasonló nagy feladat a roma gyerekek oktatása, nevelése, de lehet, hogy ezeknek a megoldása hasonló, és a tagországok sokat tudnak tanulni egymástól. „Nagyon fontos nekünk, hogy az OECD szakemberei megerősítik ezeken a félévente megrendezett konferenciákon, hogy Magyarország olyan irányba tesz lépéseket a korai gyerekkori oktatásban és nevelésben, amelyet a szervezet tudományos kutatásai alapján kívánatosnak tart” – közölte az államtitkár.

 

 

(Forrás: MTI)

 

(Fotó: FreeDigitalPhotos.net)

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2020
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4