A pedagógusoknak megbecsülést hoz az új tanév

Idén szeptembertől 3,5 százalékkal nőnek a pedagógusbérek az életpálya alapján, ami a szolgálati idő szerint 3-15 ezer forintos emelést jelent, és a kormány idén 38 milliárd forintot fordít erre a célra – mondta az oktatásért felelős államtitkár a tanévkezdés alkalmából az MTI-nek adott interjúban. Beszélt arról is, hogy a szeptember 1-jei becsengetésre a tankönyvek 99 százaléka megérkezett az iskolákba. 

 

 

 

 

Palkovics László kifejtette: a pedagógusbéreket 2013 óta folyamatosan emelik, jövő szeptembertől további 45 milliárdot különítenek el a 175 ezer pedagógus bérének növelésére, azaz 2013-tól számítva összesen 323 milliárdos pluszforrást fordít a kabinet a keresetek bővítésére, és ezzel 50 százalékos növelés valósulhat majd meg a program végére. Az oktatásért felelős államtitkár példaként említette, hogy 2013-ban egy pályakezdő, főiskolai végzettséggel bíró pedagógus 122 ezer forintot keresett, jövő szeptemberben 183 ezer forinttal számolhat. Egy 20 év gyakorlattal, pedagógus I. fokozatban lévő, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus keresete 173 ezer forintról 305 ezer forintra nő. Ilyen mértékű béremelés eddig a magyar társadalom egyetlen rétegénél sem valósulhatott meg – állapította meg Palkovics László. Rámutatott: az oktatás kiemelten fontos területe a magyar társadalomnak, és ezt ezzel is szeretnék kifejezni.

 

Az államtitkár az oktató-nevelő munkát segítőkről szólva elmondta: idén kétszer 35 ezer forintos juttatásban részesülnek, jövő januártól pedig átlagosan 10 százalékos béremelés várható. Ebből hét százalékot mindenki megkap, a fennmaradó három százalékról az intézményvezetők döntenek majd. A költségvetés jelen pillanatban ezt tette lehetővé – jelezte. Megjegyezte: az oktatás-nevelést segítők iskolában betöltött pozíciója igen fontos, szeretnék áttekinteni az egész rendszert, a számukat milyen módon kell növelni, és azt is, ehhez milyen bérezés jár. Az már megvalósult a változtatások közül, hogy aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, bekerült a pedagógus-életpályába.

 

Palkovics László közlése szerint a tanévkezdésre a tankönyvek 99 százaléka megérkezett az iskolákba. Nyilván vannak hibás rendelések, ezeknél utószállítás várható. Emlékeztetett, hogy a tankönyveket a diákok kétharmada ingyenesen kapja. Célként jelölte meg, hogy az alanyi jogú ingyenességet kiterjesszék, jelenleg folynak a számítások erről. Az államtitkár elképzelhetőnek tartotta, hogy nem csupán egy évfolyammal bővül ez a kör, hanem ötödik felett „lényegesen felette lévő osztályig”. Az oktatásért felelős államtitkár kitért arra is, hogy jelentősen nőnek a szociális étkeztetésre fordított források. Soha ennyi gyermek nem étkezett még ingyen az iskolákban és ez a kormánynak nagyon fontos eredménye – mutatott rá.

 

Palkovics László szólt arról is, lehetőséget teremtettek arra, hogy szeptember 1-jétől a tanárok lényegesen nagyobb, az eddigi 10 százalék helyett akár 20-35 százalékkal térhessenek el a kerettantervekben leírtaktól. Jelezte: a tanárokra bízzák azt, melyek azok a részek, amelyet esetleg nem akarnak vagy tartanak célszerűnek megtanítani. Az OFI honlapjára útmutatóként mintegy 380 javaslat került ki segítségül – jelezte. Az óraszámokat ilyen rövid idő alatt még nem lehetett csökkenteni, de az új nemzeti alaptantervnél nagyon fontos szempont lesz, hogy a gyerekek óraszáma is kisebb legyen. Az nonszensz, hogy egy elsős kisdiáknak hat órája van egy nap – közölte.

 

Jelezte: a pedagógusok felé nemcsak az anyagi, hanem a szakmai megbecsülést is fontosnak tartják, ezért a Köznevelési Kerekasztal eddigi eredményeinek megfelelően csökkentik a pedagógusok terheit,  nagyobb szabadságuk lesz, és természetesen idén is szeretnék, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, mellyel egy jobb, versenyképesebb oktatást tudnak biztosítani. A Köznevelési Kerekasztal folytatja munkáját, ülését várhatóan szeptember második felében hívják össze. A tervek között szerepel, hogy a testület rendelettel megerősített formában folytatja majd tevékenységét.

 

A szakképzés átalakításáról kiemelte: ha megnézik, hogy az egyes képzési típusokat milyen arányban választották a diákok, nincs változás az előző évekhez képest. A diákok mintegy 35-40 százaléka gimnáziumokban, 35 százaléka szakgimnáziumban, és 20-25 százaléka szakközépiskolában tanul majd. Generálisan nagyobb az iskolák kapacitása, mint ahogy gyerekekkel fel lehetne tölteni. Az üres helyeknek demográfiai oka van – rögzítette. Palkovics László ugyanakkor arra számít, hogy az arányok jövőre változhatnak, a szakgimnáziumok ugyanis nagyon jó intézménytípusok. Három célnak felelnek meg, felkészítenek az érettségire, adott esetben a továbbtanulásra és négy év után szakmát adnak a diákok kezébe.


Nincs semmilyen óraszámváltozás, a közismereti tárgyakat ugyanolyan óraszámban tanulják a diákok, mint gimnáziumban – jegyezte meg. A választott szakmához kapcsolódó tárgyakból – például vegyészet esetén kémiából – és még egy természettudományos tárgyból emelt szintű felkészítés lesz. Kitért arra is, hogy kilencedik osztályban jelenik meg újdonságként a komplex természettudományos tárgy oktatása. Itt nem alapdiszciplínákat tanítanak, hanem a természettudományos jelenségeket szeretnék bemutatni.

 

Álságosak azok a megjegyzések, hogy nincs tanterv, tankönyv. A tantárgyhoz semmilyen követelmény nem kapcsolódik, nem kell belőle érettségit tenni, más tárgy nem épül rá. A tanítását segítendő az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet oldalán külön felületet hoztak létre, ahová témánként fel lehet majd tölteni tananyagot, leírásokat, kísérleteket. A tanárok ebből azt választhatják ki, amit fontosnak tartanak. Az államtitkár azt mondta, bízik a pedagógusokban, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé állnak, és együtt tudják a tárgyat fejleszteni. Ez az iskolai innováció remek példája lehet – tette hozzá.

 

(Forrás és fotó: MTI)

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2020
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4