Több száz állásajánlat a börzén

A Kecskeméti Főiskola már 19. alkalommal rendezi meg hagyományos tavaszi állásbörzéjét elsősorban azzal a szándékkal, hogy megkönnyítse a cégek és a végzős hallgatók „egymásra találását”, de a rendezvény az elmúlt években regionális jelentőségűvé nőtte ki magát. A kiállító cégek mintegy 900 pozícióra keresik leendő munkatársaikat.

A legjobb fiatal tanácsadókat díjazták

Már kilencedik alkalommal szervezte meg a The Boston Consulting Group budapesti irodája a Strategy Cup esetmegoldó versenyét. Az idei megméretésen az egyetemisták a roma munkaerőpiac kihívásaira kerestek megoldást.  A versenyre a nevesebb magyar egyetemek hallgatói mellett Európa több elismert felsőoktatási intézményéből is jelentkeztek magyar diákok. Közülük az alapos kiválasztási folyamatot követően 24 diák nyerhetett bepillantást a stratégiai tanácsadás világába április első hétvégéjén.

Nagyon hiányoznak a lányok az informatikából

Miért lennének eredendően jobbak természettudományos területen a férfiak, mint a nők? Egyre több kutatás cáfolja ezt a feltételezést, sok nőt azonban még mindig ez tart vissza a matematika, a fizika iránti szenvedélyének kibontakoztatásától. Pedig tény, hogy a nők geometrikus térlátása például sokkal jobb, mint a férfiaké!

Újgenerációs tankönyvek segítik a tanulást

Bemutatták az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tartalmukban és külsejükben is megújult tankönyveit április 5-én Budapesten. Kaposi József, az OFI főigazgatója az újgenerációs tankönyvek vizuális világa című sajtótájékoztatón elmondta: 2014-ben indult el a tankönyvfejlesztés új időszaka, a cél az volt, hogy minden évfolyamon megújult tankönyvek legyenek.

A lányregénytől a matematikáig

A Lányok Napja programsorozatot idén ötödik alkalommal szervezi meg április 28-án a Nők a Tudományban Egyesület. Ezt megelőzően április 1-jén másodszorra rendezték meg a Tanárok a Lányokért napot. Középiskolák tanárai ismerkedhettek a műszaki területeken lévő továbbtanulási lehetőségekkel, találkozhattak cégek és intézmények képviselőivel, kutató diáklányokkal. Mindezt annak érdekében, hogy iskolájukba visszatérve minél hitelesebben tudják informálni tanítványaikat pályaválasztási kérdésekben.

Diákok versenyezhetnek alkalmazásaikkal

Az ország összes felsőoktatási intézményéből és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központja által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre, amelyet negyedik alkalommal hirdettek meg.

Pályázat a tehetségekért

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2016-os pályázati felhívásai, ezek keretében a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága április 1-jén.

Tévhit, hogy a magyar nyelv megtanulhatatlan

A hazánkban eltöltött első három hónap alatt sokat fejlődik a külföldi cserediákok magyartudása, és nagyot változik bennük a magyar nyelv közmondásos nehézségéről korábban kialakult kép: fél év után alig három százalékuk tartja megtanulhatatlannak a nyelvünket, és 90 százalékban úgy vélekednek, hogy a felnőtt életükben hasznát veszik majd magyartudásuknak. A magyar fogadó szülőktől sokkal jobban lehet nyelvet tanulni, mint a diáktársaktól – többek között ezeket állapította meg egy, a külföldi cserediákok körében itthon elvégzett friss felmérés.

Színházi nevelés a gyermekeknek

Hátrányos helyzetű gyermekek színházi nevelési foglalkozását támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága, valamint Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága. A pályázat célja a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésének, felzárkóztatásának segítése a számukra indított speciális színházi nevelési programok támogatásával.

Tavaszi netkísérletek

Húsvétra készítsünk pattogó tojást! Az épp nyíló növényeket pedig használjuk fel indikátorként! A tavaszi szünet remek alkalmat nyújt az otthoni kísérletezésre, a sok szemléletes feladat után pedig elérkezett a Laborkaland Online internetes verseny legizgalmasabb pillanata, amikor az érdeklődők a gyakorlatban is megtapasztalhatják a kémia varázslatos világát...

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Június 2020
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5