Elérhetők az iskolák felvételi tájékoztatói

Az Oktatási Hivatal (OH) nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolai feladatellátási helyek listáját, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a tanulók és szüleik a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és meghirdetett tanulmányi területeik között tallózhatnak.

 

 

 

 

 

A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2017/2018. tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel azokba a hozzájuk jelentkező tanulókat. A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 409 középiskola (azaz a középiskolák 61 százaléka) írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha tehát egy tanuló úgy tervezi, hogy majd februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. Ezeknek az iskoláknak és feladatellátási helyeknek a listája most került fel az OH honlapjára a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontba. 

 

Az OH javasolja, hogy az érintett diákok és szüleik mielőbb tájékozódjanak a középiskolák kínálatáról, és – amennyiben a kiválasztott iskolák valamelyikében a felvételihez erre szükség van – a tanulók feltétlenül jelentkezzenek az írásbeli felvételi vizsga megírására. A tájékozódáshoz nagy segítséget adhat az OH honlapján, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpont alatt elérhető elektronikus kereső felület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és tanulmányi területeik között tallózhat a látogató.

 

Az írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje: 2016. december 9.

 

A jelentkezést ahhoz az – OH által a honlapján közzétett listán szereplő – középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni. Külön felhívják a figyelmet arra, hogy az OH honlapján, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) cím alatt, a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ megtalálható.

 

(Fotó: FreeDigitalPhotos.net)

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

A Mozaik Múzeumtúra iskolai programja a Városligetet is célba veszi

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet megbízásából a Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja 4. állomásához érkezik a 2017/2018-as tanévben. A házigazda szerepét ezúttal a Városligeti Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába viseli majd. A felső tagozatos diákok számára összeállított interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, aktivitások, vetélkedők február 7-én 9 és 14 óra között lesznek az iskola tornacsarnokában és tantermeiben.

Forradalmasítani kell a digitális nevelést és tanulást segítő eszközöket, de a hozzáállást is

Az oktatástechnológia és a mai gyerekek szükségleteinek találkozási pontjairól, az online nevelésről, az élményalapú tanulás digitális lehetőségeiről, népszerű edukatív applikációkról és többek között a gyerekek kognitív, érzelmi és szociális készségeinek számítógépes eszközökkel való fejlesztéséről esett szó a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A beszélgetésben Szűcs Judit a január 24-28 között zajló londoni nemzetközi oktatási kiállításról, a BETT-ről jelentkezett be, Balatoni József, Jocó bácsi az okos eszközök „okos” használatára fektette a hangsúlyt, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, a Da Vinci TV-csatorna nagykövete pedig a kíváncsiság élményekkel történő felkeltésére, valamint a tudás iránti vágy és a családi-tanári háttér együttműködésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

Tanítás a XXI. századi kompetenciák mentén – a Mozaik Múzeumtúra éppen ezt nyújtja

November 29-én Kiskunhalasra látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, hogy az 5-8. osztályos diákokat fél napon keresztül a múzeumok világában való kalandozásra invitálja. A házigazda ezúttal a Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium lesz, amely intézmény kiemelt jelentőséggel ápolja a Reformáció 500. évfordulóját is. A hagyományok ápolásáról, a tanórán kívüli foglalkozások jelentőségéről, a XXI. századi kompetenciák szerinti tanításról és a múzeumba járásról is beszélgettünk Varga Judittal, az intézmény igazgatójával. Interjú.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Játékos irodalomtanulás - így a kötelező művek is könnyebben mennek majd

Melyik szülő vagy pedagógus ne vágyna arra, hogy a kötelező tananyagként meghatározott olvasmányokat, költeményeket, illetve az írók, költők önéletrajzát könnyen és egyszerűen sikerüljön átadni a gyerekeknek, diákoknak? A választ mindannyian tudjuk, de az ehhez vezető megfelelő utat már kevésbé találjuk. Mit tegyünk, ha már túlvagyunk a sokadik „Kötelezők röviden” körön, kipróbáltuk az irodalmi kártyákat, memóriajátékkal próbálkoztunk, azonban a csemetén mégsem érezzük a lelkesedés legkisebb szikráját sem? Erre a kérdésre adhat innovatív választ és megoldást a Da Vinci TV új műsora, melyben Sziporka Sziszivel kalandozhatunk az irodalmi érdekességek világában.

Fedezd fel, mit tud a természet!

Azok a kis tudósok, örök kérdezők és javíthatatlanul kíváncsiak, akikből később a tudomány első emberei lesznek, most mindent megtudhatnak arról, hogyan szolgálja a természet az ember technikai vívmányait. Egy tévéműsor, sőt, egy teljes csatorna, ahol észbontó természeti jelenségekkel, kisebbfajta csodának számító vívmányokkal találkozhatnak kicsik és nagyok: itt a megújult Da Vinci Kids Fedezzük fel, mert a természet tudja című műsora!

 

A sport és rendszeres testmozgás jelentősége gyermekkorban kiemelten fontos

A jó hír az, hogy a gyermekek ösztönösen szeretnek mozogni. Amint annak tudatára ébrednek, hogy kezüket és lábukat használva képesek a helyváltoztatásra, szülő legyen a talpán, aki képes lépést tartani izgága csemetéjével. A kíváncsi gyermekek pedig fáradságot nem ismerve képesek szaladgálni, ugrálni, fogócskázni, fára mászni.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Február 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4