Rugalmasságra vágynak a fiatal munkavállalók

Az Y generáció tagjai komoly elvárásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra, amelyhez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – derült ki a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” című nyílt napot követő kerekasztal-beszélgetésen. A Microsoft komoly hangsúlyt helyez a fiatal munkavállalók alkalmazására, de a vállalat szerint jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent a női pályaorientáció erősítése is.

 

 

 


Az y generáció tagjai – az 1980 után születettek – magas elvárással lépnek ki a munkaerőpiacra, és a munkahelyeiken ugyanazokat a technikai feltételeket várják el, amelyekhez otthon és a tanulmányaik során hozzászoktak – hangzott el azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” nevű nyílt napon rendeztek Budapesten.


Egy friss kutatás alapján az y generáció tagjainak nagy többsége – Nyugat-Európában 78, Közép- és Kelet-Európában 92 százaléka – véli úgy, hogy IT-tudása megkönnyíti számára az álláskeresését, és ugyanilyen arányban részesítik előnyben azokat a vállalatokat, amelyek a legújabb technológiai eszközöket biztosítják a munkavégzéshez. A rutinos Office felhasználók, így a most és a jövőben végző egyetemisták számára – akik Magyarországon a Tisztaszoftver Program keretében jutottak ingyenes Office 365 ProPlus programcsomaghoz – például már ismert lesz a csoportos dokumentumszerkesztés, a kollaboráció és a fájlokat pedig csak a felhőbe mutató hivatkozásként osztják meg a munkatársaikkal.


A nyílt napon a Microsoft egy különleges kalandtúrával várta az érdeklődőket: többek között részt vehettek karrier-tanácsadáson, megismerkedhettek a Microsofttal, és a nap végén részt vehettek a kerekasztal-beszélgetésen. A program legvonzóbb eleme a csoportmunkára épülő egyedi szabadulószoba volt, ami után – egy gyakorlati felvételi feladathoz hasonlóan – minden résztvevő személyes visszajelzést kapott a teljesítményére. A különleges feladat a fiatal generáció elvárásainak és a lehetséges munkaadónak is remek alternatívát mutat a kiválasztás megújítására.


„A munkaadókat kihívás elé állítja a tehetségek megtalálása. A mai Microsoft nyílt nap remek példa arra, hogy milyen lehet a kiválasztás jövője: élményt nyújtó alkalom, ahol a szervezetet is meg lehet ismerni, és a munkaadó is megismerheti a résztvevőket” – hangsúlyozta Friedl Zsuzsanna, a Microsoft Magyarország HR-vezetője.

 

A Microsoft – tette hozzá – azért lehet a világ legnagyobb infokommunikációs cége, mert tudatosan épít a fiatalokra és a nőkre, és mert minden technológiai újítást a munka és a magánélet rugalmas kialakításának szolgálatába állít. „A női pályaorientáció erősítése pedig jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent: egy cég, amely versenyképes akar lenni, ma egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szürkeállomány nagyjából feléről lemondjon” – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen részt vett dr. Bokor Attila, partner, szervezetfejlesztési tanácsadó (OD Partner Kft.), Demény Soma HR-vezető (GE Global Operations) és Nemes Orsolya, Y generáció-szakértő, előadó és tréner is.


„A felhővel örökre megváltozott a munkaidő és a munkahely fogalma: ma a munka akkor és ott van, amikor és ahol a felhasználó akarja. A Microsoft-felhő pedig a legkézenfekvőbb cégvezetői eszköz arra, hogy egy vállalkozást ne csupán hatékonyabbá, de szerethetőbbé is tegyünk rövid idő alatt” – emelte ki Friedl Zsuzsanna.


A nyílt napon csaknem 60 tehetséges egyetemista fiatal vehetett részt. „Nagyon érdekes volt a program, és örülök, hogy kipróbálhattuk magunkat a szabaduló szobában, és ráadásul a Microsoft kollégáival és a karrierlehetőségekkel is megismerkedhettünk. Szívesen ajánlanám a programot bárkinek” – mondta Mező Ákos, az Óbudai Egyetem mérnök-informatikus szakos hallgatója, a programok egyik résztvevője.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Július 2020
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2