Miskolci Egyetem: rekordot döntött a felvettek száma

Tovább emelte és megerősítette népszerűségét a Miskolci Egyetem a fiatalok körében, többéves rekordot döntött a felvettek száma – értékelt a július 26-án közzétett ponthatárokat követően Óváriné dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes.

A tavalyinál több hallgatót vettek fel a Debreceni Egyetemre

Az országos átlagnál is nagyobb volt a növekedés az általános felvételi eljárásban felvettek számában a Debreceni Egyetemen (DE) – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese sajtótájékoztatón.

Csaknem 75 ezer hallgatót vettek fel

Csaknem 75 ezer hallgató került be a felsőoktatási intézményekbe az általános felvételi eljárás során – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár július 27-ei budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László kifejtette: a 111 219 jelentkezőből felvett 74 652 hallgató közül állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat, míg költségtérítéses formában 17 541-en tanulhatnak majd. Alapképzésre 47 026, mesterképzésre 13 195, osztatlan képzésre 6793, felsőoktatási szakképzésre 7638 hallgatót vettek fel. Mind az általános, mind a keresztféléves eljárásban felvettek száma emelkedett az állami ösztöndíjas képzésekben.

Megőrizte pozícióját a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésére, valamint több egészségtudományi szakára is csak a tavalyinál magasabb pontszámmal lehetett bekerülni az idén. Az orvos- és egészségtudományi területen országos szinten a Semmelweisen volt szükség a legtöbb pontra a bejutáshoz: az Általános Orvostudományi Karon 441, a Fogorvostudományi Karon 437, a Gyógyszerésztudományi Karon 403 az idei ponthatár. Az Egészségtudományi Karon a leendő gyógytornászoknak és dietetikusoknak volt szükségük a legtöbb pontra, 423-ra, illetve 396-ra.

A műszaki és az informatikai szakok a legnépszerűbbek

Egyértelmű növekedés figyelhető meg idén a felsőoktatásban a műszaki és az informatikai területre jelentkezők, valamint a felvettek számában is – mondta az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna július 27-ei, reggeli műsorában.

Idén is nőtt a gólyák száma a Szegedi Tudományegyetemen

Első körben 6234 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2016 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Nőtt az állami ösztöndíjasok száma, és az önköltséges képzéseken is többen vesznek részt. Az állami támogatott képzésre az első helyen jelentkezettek 75 százaléka jutott be az SZTE-re – derül ki a statisztikákból.

Szakközépiskolások egyetemi laborban

A gödöllői Madách Imre Szakközépiskola vegyipari technikus diákjai a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Kémia Tanszékén is tanulnak.

Az ELTE-re vették fel a legtöbb hallgatót

Ismét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, ahol 8278 hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben, köztük több mint 1000 leendő tanító, valamint általános és középiskolai tanár; az ELTE-n idén a tavalyinál is több elsőévest várnak – közölte a felsőoktatási intézmény július 26-án este az MTI-vel.

Megvannak a felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták július 26-án este nyolc órakor az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem négy százalékkal többet mint tavaly – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Tarolnak az angol nyelvű képzések

Az elmúlt évihez képest 24 százalékkal többen jelentkeztek angol nyelvű képzésre a Budapesti Metropolitan Egyetemre (METU). A METU-t első helyen választók száma összességében is nőtt, négy százalékkal – továbbra is ez az intézmény a legnépszerűbb magánegyetem hazánkban. A július 26-i ponthúzás után a kimaradóknak vagy a magukat most elhatározóknak is marad esély, hiszen a pótfelvételi eljárásban augusztus 7-ig akár a legnépszerűbb szakokra is beadhatják jelentkezésüket.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Népszerű az online Diákhitel igénylés

Várakozáson felül teljesít a szeptember 6-ával elindult személyes megjelenés nélküli online Diákhitel igénylés. Az elmúlt időszakban beérkezett szerződések 40%-át már elektronikus aláírással kötötték meg. Az online platform népszerűsége és a telefonos ügyintézés általánossá válása indokolja, hogy a Társaság október 15-én bezárja a KÖKI Terminálon működtetett személyes ügyfélszolgálatát. A Budán működő Kacsa utcai ügyfélszolgálat a jövőben meghosszabbított nyitva tartással, mindennap este 6-ig várja az érdeklődőket.

Újra több ezer gyerekhez látogat el a Mozaik Múzeumtúra

A 2017-2018-as tanévben is útjára indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozata a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A tanévben összesen 7 iskolába látogatunk el, ebből egy határon túli intézménybe is, Szlovákiába. A program célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas múzeumpedagógiai foglalkozások bemutatásával közel hozzuk a diákokat és tanárokat a múzeumokhoz, megkedveltessük velük a kiállításokat. A program már 3000 diákhoz látogatott el eddig, töretlen sikerrel.

A finn „csoda” nálunk is működhetne és a boldog gyerekeket taníthatnánk

In medias res - egyenesen a közepébe vágva – azokat a fontosabb impulzusokat igyekszem boncolgatni, amelyek az október 25-i Learning Reloaded (Tanulás Újratöltve) elnevezésű konferencián értek. Miért sikeres? Kész „módszerről” van szó? Mi a céljuk? A nap végével mindezen kérdésekre meg is kaptam a válaszokat.

Őszi programkavalkád a Mozaik Múzeumtúrával

Megújult lendülettel néz az ősz elé a Mozaik Múzeumtúra. A fiatalok figyelmét formabontó eszközökkel múzeumokra irányító program hétköznapokra és hétvégékre egyaránt fókuszálva kínál programokat az iskolapadhoz kötött vagy éppen a szünetet élvező diákoknak. A kulturális, ugyanakkor szórakoztató rendezvényeken remek alkalom nyílik arra is, hogy a részvevők szép előrelépést érhessenek el mobiltelefonos matricagyűjtő játékunkban.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

A játékos tanulás élménye és a boldogságra nevelés titkai: ezeket visszük a BabaMama Expóra és a KIDexpóra!

A hétvégén a gyerekeké a főszerep: a BabaMama Expón és a KIDexpón több száz játék, korszerű baba-mama termékújdonság és kiállító, szakértői tanács, fergeteges program és kaland vár mindenkit az egészen csöppektől a kiskamaszokig, anyukákkal és apukákkal együtt. A Felelős Szülők Iskolája Szuper Szülő standja a boldogságra nevelés kiaknázatlan lehetőségeit, az érzelmi fejlesztésben rejlő útravalót, a Da Vinci Learning Tv csatorna a játékos, élményalapú tanulás örömét kínálja látogatói számára.

Az irodalmat ünnepli a Csokonai Színház is

A Csokonai Színház idén első alkalommal kapcsolódik a Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozatához. A november 6. és 8. között megrendezésre kerülő programban az irodalomtörténeti előadások, kerekasztal-beszélgetések és kötetbemutatók mellett − most először − két színházi előadás is helyet kapott.

Tudomány Ünnepe a Nemzeti Múzeumban

Programdömping a Magyar Nemzeti Múzeumban a tudomány ünnepe alkalmából, amely idén egybeesik az ingyenesen látogatható Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítás finisszázsával.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
November 2017
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3