12 milliárd forint az Új Nemzeti Kiválósági Programra

Jövőre hatszorosára nő az Új Nemzeti Kiválósági Programra (ÚNPK) fordítható keret – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Farkas Gergely jobbikos képviselő írásbeli kérdésére reagálva.

Közösen az informatikáért

Az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a több mint 10 éve folyó közös munka folytatására stratégiai megállapodást kötött. Az együttműködési szerződést dr. Friedler Ferenc, az NJSZT elnöke és dr. Réger Mihály, az ÓE rektora 2016. július 27-én írta alá. A szervezetek részéről a fő cél az eddigi munka folytatása és a munkakörülmények zavartalan biztosítása, valamint az eddig létrehozott tudás rendszerezése és fejlesztése.

Együttműködik az MVM Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött július 26-án az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem azzal a céllal, hogy tovább erősítsék a modern kor követelményeihez alkalmazkodó együttműködés kiépülését a gazdaság és a felsőoktatás között.

Egyre népszerűbb a PTE!

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) az utóbbi négy év legeredményesebb felvételi eljárását tudhatja maga mögött, és továbbra is népszerű a felvételizők körében. A 2016. évi általános felvételi eljárásban a jelentkezők számát tekintve jelentős mértékű, kilenc százalékos növekedést ért el a PTE az előző évhez képest, és az első helyes jelentkezők számában is mintegy hatszázalékos növekedés mutatkozott.

Miskolci Egyetem: rekordot döntött a felvettek száma

Tovább emelte és megerősítette népszerűségét a Miskolci Egyetem a fiatalok körében, többéves rekordot döntött a felvettek száma – értékelt a július 26-án közzétett ponthatárokat követően Óváriné dr. Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes.

A tavalyinál több hallgatót vettek fel a Debreceni Egyetemre

Az országos átlagnál is nagyobb volt a növekedés az általános felvételi eljárásban felvettek számában a Debreceni Egyetemen (DE) – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese sajtótájékoztatón.

Csaknem 75 ezer hallgatót vettek fel

Csaknem 75 ezer hallgató került be a felsőoktatási intézményekbe az általános felvételi eljárás során – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár július 27-ei budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László kifejtette: a 111 219 jelentkezőből felvett 74 652 hallgató közül állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat, míg költségtérítéses formában 17 541-en tanulhatnak majd. Alapképzésre 47 026, mesterképzésre 13 195, osztatlan képzésre 6793, felsőoktatási szakképzésre 7638 hallgatót vettek fel. Mind az általános, mind a keresztféléves eljárásban felvettek száma emelkedett az állami ösztöndíjas képzésekben.

Megőrizte pozícióját a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésére, valamint több egészségtudományi szakára is csak a tavalyinál magasabb pontszámmal lehetett bekerülni az idén. Az orvos- és egészségtudományi területen országos szinten a Semmelweisen volt szükség a legtöbb pontra a bejutáshoz: az Általános Orvostudományi Karon 441, a Fogorvostudományi Karon 437, a Gyógyszerésztudományi Karon 403 az idei ponthatár. Az Egészségtudományi Karon a leendő gyógytornászoknak és dietetikusoknak volt szükségük a legtöbb pontra, 423-ra, illetve 396-ra.

A műszaki és az informatikai szakok a legnépszerűbbek

Egyértelmű növekedés figyelhető meg idén a felsőoktatásban a műszaki és az informatikai területre jelentkezők, valamint a felvettek számában is – mondta az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna július 27-ei, reggeli műsorában.

Idén is nőtt a gólyák száma a Szegedi Tudományegyetemen

Első körben 6234 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2016 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Nőtt az állami ösztöndíjasok száma, és az önköltséges képzéseken is többen vesznek részt. Az állami támogatott képzésre az első helyen jelentkezettek 75 százaléka jutott be az SZTE-re – derül ki a statisztikákból.

Még egy ösztöndíj-lehetőség, amellyel külföldön tanulhattok

Újabb ösztöndíjra pályázhattok, ha külföldi félévet vagy rövid tanulmányutat terveztek. Idén október 31-ig még van lehetőségetek pályázni.

 

Kutatók Éjszakája: indul a regisztráció

Idén szeptember 29-én ismét megrendezik a Kutatók Éjszakáját. Tudósok, mérnökök, fiatalok és idősek fognak előadásokat tartani egyetemeken, kutatóintézetekben és a Csodák Palotájában. A szervezők több mint 2000 különböző programmal készülnek országszerte.

 

Online is igényelhető a diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Peti és Petra megkerült! - rajzverseny

Közel kétszáz alkotás érkezett egy független laboratórium által meghirdetett országos online rajzversenyre, amely a környezetbe került PET-palackokra hívta fel a fiatal generációk figyelmét.  „Minden rajzban, mint egy-egy víztükörben félelmek, aggodalmak tükröződnek”- hangzott el a Csodák Palotájában rendezett díjátadó ünnepségen. A PET kalózok szerint egyre többen lesznek a lelkes környezetvédők...

FODISZ Tanévnyitó Ünnepség

Hat sportszakember kapta meg idén a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, amelyet pénteken a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) negyedik tanévnyitó ünnepségén adtak át. Ugyancsak elismerésben és jutalomban részesítették a 2016/17-es tanévben legeredményesebben szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat.

 

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a sport sokat segít a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, s egyúttal kitörési lehetőséget is biztosít nekik. Nagy sikernek nevezte, hogy az elmúlt tanévben már több mint 10 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai versenyeken. Zárásként arra kérte a diákokat, "soha ne adjátok fel, mert példaképek vagytok!"

Pedagóguskonferencia: Innovatív technikák és a problémamegoldás fejlesztése

Nemzetközi gyakorlatokat is felvonultató módszertani konferenciára invitálja a középiskolai tanárokat a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja október 14-én. A Los Angeles-i és dublini egyetemről érkező oktatáskutató szakemberek előadását követően a résztvevők maguk is kipróbálhatják a gyakorlatban az esettanulmány-megoldást mint a problémamegoldást és a komplex, elemző gondolkodást fejlesztő technikát.

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem … - fókuszban az online és az offline személyiségünk - Polus Enikő előadása

A XXI. században elterjedt és groteszk képet mutató közösségi média, online életünk kulisszái mögé kukkanthatunk e remek előadó jóvoltából, aki hosszú évek óta kutatja és elemzi a generációk médiafogyasztási szokásait. Összefüggéseiben tárja elénk a vágyaink, az álmaink és annak elérésének érdekében tett utakat, digitális lábnyomokat. Felismerhetjük az online figyelemfelkeltés tevékenysége, a lájkok szeretetzuhataga és a valós én közötti szerteágazó összefüggéseket. Mit lát és él meg ebből a tini, a fiatal felnőtt és a többi generáció? Valóban akkora a szakadék a generációk között, illetve ember és ember között?

 

„Taníts szabadon, tanulj szabadon!” – Visszaköveteljük a boldog gyermekkort! - Balatoni József, Jocó bácsi előadása

„Állj a sarkadra, állj ki magadért!” – hangzik sokszor a biztatás, de hogyan, amikor manapság az iskolában nem szeretik, ha a gyerekek kérdeznek, ha muszáj fegyelmezetten végigülni az órát, ha legalább 5 különórára illik járni… Hol van a gyerekkor, amiben lehetett még szeret-nem szeretet játszani a falevelekkel és amikor még nem azért ment a harc, hogy felnézzen a gyerek a monitorból vagy az okostelefonból?  Hogyan tud a tanár élményt adni, a szülő motiválni, úgyhogy együtt és öröm legyen a tanulás?

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Iskolás gyermeked van, és nehezen megy vele a kommunikáció? Szeretnéd megérteni, hogy mi zajlik a gyermek, a tanár vagy éppen egy szülő lelkében? Akadt már problémád azzal, hogyan is kell a leghatékonyabban kezelni iskolai helyzeteket? Akkor a Momentán Társulat és Jocó bácsi Rögtönzött Szülői Értekezletén van a helyed, ahol hiteles szakemberek segítségével, mégis szórakozva járjuk körbe a kényes iskolai szituációkat.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1