Csapó Benő egyetemi tanár kapta a Prima Primissima Díjat

 

Tíz kategóriában 13. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott december 4-ei gálaesten. A magyar oktatás és köznevelés kategóriában Csapó Benő egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának ítélték oda a díjat.

Megépülhet a Testnevelési Egyetem új campusa 2018 őszére

 

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új campusa, amely 2018 szeptemberére készülhet el. Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára jelentette be december 5-én sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

Ki tudják fizetni a béremelést a felsőoktatási intézmények?

A nem oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséhez az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak – közölte Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár december 4-ei online fogadóóráján. Az államtitkár arra az ellenzéki felvetésre reagált, hogy a felsőoktatási béremelés fedezetét 50 százalékban az intézményeknek kell kigazdálkodniuk, és ezt a döntő többség nem tudja végrehajtani. Palkovics László szerint ez a felvetés nem helytálló, a szükséges források rendelkezésre állnak.

Kutatónő a biológia és az informatika határán

Hugonnai Vilmának, az első magyar orvosnőnek rengeteget kellett harcolnia azért, hogy elismerjék tudását. Diplomáját is megkérdőjelezték itthon, így sokáig nem kaphatott munkát. Azóta 150 év telt el, és már az 5. technológiai forradalmat éljük, ennek ellenére még mindig kevés nő van a tudomány területén. Az informatika szintén olyan ág, amelyet a társadalom férfiasnak ítél. Pedig a tudás, az elköteleződés, a motiváció és az elhivatottság független attól, hogy a szakember nő vagy férfi. Induló cikksorozatunkban olyan hallgatókat, oktatókat és fiatal szakembereket mutatunk be, akik lányként választották a tudományos pályát. Sájevicsné dr. Sápi Johanna például az Óbudai Egyetem (ÓE) Biomatika Intézetének oktatója, aki daganatterápiával foglalkozik.

A legjobb hallgatókat vonzza be a Corvinus

 

Mind a HVG, mind a Heti Válasz felsőoktatási rangsoraiban toronymagasan vezeti a mezőnyt a hallgatói kiválóság tekintetében a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE). Nemcsak az összesített intézményi listában áll az 1. helyen a HVG felmérésében, de az idei évben 157 kart rangsoroló kari hallgatói kiválósági toplistát is az egyetem Gazdálkodástudományi Kara vezeti.

Egyre több hallgató tanulhat majd duális képzés keretében

 

A 2016/2017-es évben új duális képzési szakok indulnak, a felsőoktatási intézmények még több vállalattal kötnek képzési megállapodást, ami azt jelenti, hogy még több duális képzési helyre jelentkezhetnek majd a hallgatók – tudta meg az Edupress Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól november 18-án az államtitkárság online fogadóóráján. Palkovics László hozzátette: azt szeretnék, ha 2020-ra tízezer hallgató tanulna duális képzési rendszerben.

Salgótarjánban is járhatsz egyetemre

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának támogatásával Salgótarján polgármestere és az Óbudai Egyetem rektora szándéknyilatkozatot írt alá november 16-án modell értékű oktatási rendszer Salgótarjánban való megvalósításáról, amely duális osztott képzésének első lépcsőjében felsőfokú szakképzést, második lépcsőjében pedig BSc-képzést valósítana meg. A befogadó jellegű közösségi felsőoktatási képzési központ képzéséhez elsőként csatlakozott a Semmelweis Egyetem, amely saját akkreditációs körébe tartozó képzést indít majd a központban.

Nőnek a felsőoktatásban a keresetek

Megteremtik a felsőoktatási bérek emelésének törvényi hátterét, módosulnak a doktori képzés feltételei, és jövő július 1-jétől a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet december 1-jén 109 igen és kilenc nem szavazattal, 51 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés. A módosítással emelkednek a felsőoktatási oktatói illetmények: Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár korábbi közlése alapján januártól 15 százalékkal, majd 2017-től és 2018-tól öt-öt százalékkal.

 

Tanulás robotok és kutatók között

Mi is az a távmonitorozás? Miben segít az intelligens ruházat? Hogyan lehet optimális gyógyszeradagolással gyógyítani a tumorbetegeket? Hol tart ma az orvosi robotika? Az Óbudai Egyetemen tudják e kérdésekre a választ, sőt a Neumann János Informatikai Karon többek között ezekkel a kutatási területekkel foglalkoznak oktatók és hallgatók közösen. A november 12-én megalakult Biomatika Intézet pedig arra is törekszik, hogy az orvosi robotika, a biotechnológiai és az orvosi informatikai kutatások mellett az oktatásra is nagy hangsúly kerüljön. Így a hallgatók a gyakorlatban is bepillanthatnak ezekbe a tudományágakba, és bekapcsolódhatnak a fejlesztésekbe.

 

Még egy ösztöndíj-lehetőség, amellyel külföldön tanulhattok

Újabb ösztöndíjra pályázhattok, ha külföldi félévet vagy rövid tanulmányutat terveztek. Idén október 31-ig még van lehetőségetek pályázni.

 

Kutatók Éjszakája: indul a regisztráció

Idén szeptember 29-én ismét megrendezik a Kutatók Éjszakáját. Tudósok, mérnökök, fiatalok és idősek fognak előadásokat tartani egyetemeken, kutatóintézetekben és a Csodák Palotájában. A szervezők több mint 2000 különböző programmal készülnek országszerte.

 

Online is igényelhető a diákhitel

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Peti és Petra megkerült! - rajzverseny

Közel kétszáz alkotás érkezett egy független laboratórium által meghirdetett országos online rajzversenyre, amely a környezetbe került PET-palackokra hívta fel a fiatal generációk figyelmét.  „Minden rajzban, mint egy-egy víztükörben félelmek, aggodalmak tükröződnek”- hangzott el a Csodák Palotájában rendezett díjátadó ünnepségen. A PET kalózok szerint egyre többen lesznek a lelkes környezetvédők...

FODISZ Tanévnyitó Ünnepség

Hat sportszakember kapta meg idén a Fogyatékosok Diáksportjáért Díjat, amelyet pénteken a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) negyedik tanévnyitó ünnepségén adtak át. Ugyancsak elismerésben és jutalomban részesítették a 2016/17-es tanévben legeredményesebben szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat.

 

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a sport sokat segít a fogyatékkal élők társadalmi integrációjában, s egyúttal kitörési lehetőséget is biztosít nekik. Nagy sikernek nevezte, hogy az elmúlt tanévben már több mint 10 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai versenyeken. Zárásként arra kérte a diákokat, "soha ne adjátok fel, mert példaképek vagytok!"

Pedagóguskonferencia: Innovatív technikák és a problémamegoldás fejlesztése

Nemzetközi gyakorlatokat is felvonultató módszertani konferenciára invitálja a középiskolai tanárokat a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja október 14-én. A Los Angeles-i és dublini egyetemről érkező oktatáskutató szakemberek előadását követően a résztvevők maguk is kipróbálhatják a gyakorlatban az esettanulmány-megoldást mint a problémamegoldást és a komplex, elemző gondolkodást fejlesztő technikát.

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem … - fókuszban az online és az offline személyiségünk - Polus Enikő előadása

A XXI. században elterjedt és groteszk képet mutató közösségi média, online életünk kulisszái mögé kukkanthatunk e remek előadó jóvoltából, aki hosszú évek óta kutatja és elemzi a generációk médiafogyasztási szokásait. Összefüggéseiben tárja elénk a vágyaink, az álmaink és annak elérésének érdekében tett utakat, digitális lábnyomokat. Felismerhetjük az online figyelemfelkeltés tevékenysége, a lájkok szeretetzuhataga és a valós én közötti szerteágazó összefüggéseket. Mit lát és él meg ebből a tini, a fiatal felnőtt és a többi generáció? Valóban akkora a szakadék a generációk között, illetve ember és ember között?

 

„Taníts szabadon, tanulj szabadon!” – Visszaköveteljük a boldog gyermekkort! - Balatoni József, Jocó bácsi előadása

„Állj a sarkadra, állj ki magadért!” – hangzik sokszor a biztatás, de hogyan, amikor manapság az iskolában nem szeretik, ha a gyerekek kérdeznek, ha muszáj fegyelmezetten végigülni az órát, ha legalább 5 különórára illik járni… Hol van a gyerekkor, amiben lehetett még szeret-nem szeretet játszani a falevelekkel és amikor még nem azért ment a harc, hogy felnézzen a gyerek a monitorból vagy az okostelefonból?  Hogyan tud a tanár élményt adni, a szülő motiválni, úgyhogy együtt és öröm legyen a tanulás?

Rögtönzött Szülői Értekezlet a Momentán Társulattal

Iskolás gyermeked van, és nehezen megy vele a kommunikáció? Szeretnéd megérteni, hogy mi zajlik a gyermek, a tanár vagy éppen egy szülő lelkében? Akadt már problémád azzal, hogyan is kell a leghatékonyabban kezelni iskolai helyzeteket? Akkor a Momentán Társulat és Jocó bácsi Rögtönzött Szülői Értekezletén van a helyed, ahol hiteles szakemberek segítségével, mégis szórakozva járjuk körbe a kényes iskolai szituációkat.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1