Tésztahidak kötötték össze az országok egyetemeit

Az Óbudai Egyetem május 26-án hatodszor rendezte meg a RECCS Tésztahídépítő Világbajnokságot, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt. Az eddigi tizenegy alkalommal született eredmények alapján nem szerénytelenség azt állítani: a RECCS a világ legszínvonalasabb tésztahídépítő versenye.

 

 

 

 

A rendezvényt megelőzte egy sajtótájékoztató, amelyen dr. Rajnai Zoltán, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának dékánja köszöntötte a megjelenteket, és röviden ismertette a RECCS eddigi sikereit, a szabályokat, valamint a versengés történetét, amely több évtizedes hagyományokkal rendelkezik.

 

Az Óbudai Egyetem egyik jogelődje, a Bánki Donát Műszaki Főiskola mintegy 15 évvel ezelőtt kapcsolódott be a világszintű versengésbe. Hallgatóik a kanadai Okanagan University College által szervezett, akkoriban legrangosabbnak számító világversenyen a legnagyobb szakmai kihívást jelentő nehézsúlyú kategóriában hét alkalommal indultak és hatszor nyertek, bizonyítva a magyar műszaki felsőoktatás színvonalát, a magyar diákok szakmai tudását, kreativitását.

 

Mivel a kanadai verseny színvonala sajnálatos módon visszaesett, 2005-ben úgy gondolta a Bánki kar, hogy a hazai és a környező országok hallgatói számára RECCS néven saját versenyt szerveznek, amely aztán 2011-re világversennyé nőtte ki magát. Az eddigi tizenegy alkalommal született eredmények alapján nem szerénytelenség azt állítani: a RECCS a világ legszínvonalasabb tésztahídépítő versenye.

 

 

 

 

Rajnai professzor hangsúlyozta: büszke az egyetem hallgatóinak 2013-as, 570,3 kilogrammos eredményére, amely egyben világcsúcs is, és azóta sem sikerült megdönteni. Érdekességként elmondta: az Óbudai Egyetem idén egy nemzetközi csapatot is felállított, amelyet itt tanuló magyar, ecuadori és kazah hallgatók alkottak. További érdekesség, hogy egy tisztán női hallgatókból álló csapat is versenyzett, ami bizonyítja azt is, hogy a mérnökképzés nem csak a férfiaké.

 

Dr. Nádai László, az Óbudai Egyetem stratégiai rektorhelyettese az Óbudai Egyetemet bemutatva kiemelte: az intézmény erőssége, hogy azonnal alkalmazható gyakorlati ismeretekkel ruházza fel a hallgatókat, ami megkülönbözteti a többi egyetemtől.

 

Végül dr. Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa szólt az egybegyűltekhez. A felsőoktatási intézmények egyik lényeges feladata az intézményfejlesztési tervek elkészítése. A miniszteri biztos hangsúlyozta, az Óbudai Egyetemen ezt kiemelten kezelik, tekintve, hogy az intézmény élen jár a mérnökképzésben. Rendkívül fontosnak tartja az ilyen megmérettetéseket, mert az ismereteket játékos formában mutatja be, a hallgatók egy világszintű verseny keretében mutathatják meg tehetségüket, gyarapíthatják szakmai tudásukat, ami akár a középiskolás diákokat is vonzhatja. Segítséget kért a jelenlévő sajtó munkatársaitól, hogy juttassák el a rendezvény üzenetét a fiatalokhoz, hiszen a magyarországi jelentős mérnökhiányt enyhíteni kell.

 

 

 

 

A sajtótájékoztatót követően dr. Bagdy László főpolgármester-helyettes nyitotta meg a versenyt, és elkezdődhetett a hidak törése. A csapatok 1 kg tésztából épített, 1 m fesztávú hidakkal versenyeztek, a szerkezeteket teherbírás és más szempontok alapján szakmai zsűri rangsorolta. Díjazásban a három legnagyobb teherbírású híd-, illetve tartószerkezet részesült. A legszebb kivitelű alkotás a szépségdíjat, a leginkább újszerű megoldású szerkezet pedig az innovációs díjat kapta.

 

Az idei évben Szabadkáról, Kolozsvárról, Iránból, Lettországból, Litvániából, Lengyelországból, Törökországból, Bulgáriából és Norvégiából érkeztek nevezések, a hazai egyetemek közül pedig a Debreceni, a Szegedi, a Dunaújvárosi és az Óbudai Egyetem csapataitól.  A verseny során összesen 16 tésztaszerkezetet törtek a színpadon. A törést megelőző időszakig a csapatok számára a szerkezetek készítéséhez, igazításához, valamint tárolásához klimatizált helyiségek álltak rendelkezésre.

 

A Híd kategóriában első helyezett lett a Kolozsvári Egyetem csapata, míg a Tartó kategóriában a Technical University of Riga győzött. A dobogó második fokára Tartó kategóriában az Óbudai Egyetem csapata állhatott. Habár idén nem sikerült megdönteni a Bánki kar hallgatói által 2013-ban felállított világcsúcsot, kimondottan jó hangulatú, színvonalas verseny volt.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6