Korszakalkotó kezdeményezés indul a CEU-n

A dán Velux Alapítvány (THE VELUX FOUNDATIONS) 1 997 500 euró (14 981 250 dán korona) összegű adományt ajánlott fel a „Romák az európai társadalmakban” elnevezésű kezdeményezés megalapítására a Közép-európai Egyetemen (CEU), ugyanekkora összeggel egészítette ki közösen az adományt a Nyílt Társadalom Intézet Roma Kezdeményezések Irodája (Open Society Foundations’ Roma Initiatives Office, RIO) és a Roma Oktatási Alap (Roma Education Fund, REF).

 

 

 

 

A felsőoktatás területén úttörő, közös kezdeményezés célja a romák helyzetének javítása minden szektorban, helyi, regionális, illetve országos szinten oktatási, kutatási, vezetőképzési és közösségi projekteken keresztül. Az elkövetkező hat év során a CEU és további támogatók további egy millió eurót fektetnek a kezdeményezésbe.

 

John Shattuck, a CEU elnök-rektora üdvözölte, hogy lehetőség nyílt a régóta tervezett kezdeményezést útjára bocsátani. Hangsúlyozta, hogy a Velux Alapítvány vezetésével ez a minden ízében európai összefogás „a CEU egyedi, közpolitika-orientált megközelítésére, és a romák egyetemi részvételének és eredményességének elősegítésében elért eredményeire épít”. A több éves távlatban gondolkodó, ambiciózus kezdeményezés olyan vezetők képzését segíti, akik a romák előrelépését támogató, hatékony szakpolitikák megalkotásán fáradoznak majd, sikeres országos, regionális és települési szintű integrációs erőfeszítéseket vezényelnek le, és kinevelik a roma gondolkodók, gyakorlati szakemberek és vezetők következő generációját.

 

A Roma Tanulmányok Elnöke (Chair in Roma Studies (a pozícióra jelenleg is folyik a pályáztatás)) felügyeli majd a kezdeményezést, és egyengeti a partneregyetemek, kormányzati szervek, civil szervezetek és az üzleti szféra közötti kapcsolatok létrejöttét azzal a céllal, hogy erősítsék a romák előrelépése és társadalmi befogadása mellett elkötelezett kutatók és érdekképviselők közötti globális kapcsolati hálót.

 

„Ez a kezdeményezés jelentősen változtathat a romák európai helyzetén. Fórumként szolgálhat az európai roma integrációban élenjárók számára, és hozzájárulhat a társadalmi jóléthez és a gazdasági növekedéshez” – mondta Jens-Jørgen Pedersen, a Velux Alapítvány programigazgatója, amikor a CEU-ba látogatott, hogy átnyújtsa a támogatást.

 

A „Romák az európai társadalmakban” kezdeményezés a CEU romákat támogató képzésének (Roma Access Programs, RAP) tapasztalataira is épít, amely az elmúlt 11 évben arra fókuszált, hogy egyenlő esélyeket biztosítson a romák számára a felsőoktatásban. Az említett adományozói összefogás és mások támogatását is elnyerő RAP programjait eddig több mint 220 hallgató végezte el. A végzetteknek több mint fele folytatta tanulmányait magasabb szinten (mind mester, mind doktorképzésben); sőt van közöttük egy Fulbright-és két Erasmus Mundus-ösztöndíjas is. A RAP-en tanult diákok olyan intézményekben helyezkedtek el, mint az Európa Tanács, az Európai Bizottság, a Roma Integráció Évtizede Program (Decade of Roma Inclusion Secretariat), a Világbank, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (OSCE Office for Democratic Institutions and Human Rights) és a Roma Oktatási Alap (Roma Education Fund).

 

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni a közös fellépés jelentőségét a romák számára nyújtott konkrét lehetőségekhez való hozzáférés meggyorsításában a CEU-n létrehozandó központ munkájával” – mondta a REF elnöke, Andrzej Mirga. A REF 16 országban végzett tevékenységére alapozva ez a közös kezdeményezés nemcsak egyenes utat teremt a felsőoktatásba a roma fiatalok számára, hanem karrierre felkészítő elemeket is tartalmaz. Ezek segítségével a résztvevő roma fiatalok az egyetemi életben és a munkarőpiacon is maximálisan kiaknázhatják a képességeiket.

 

„A RIO-nál büszkék vagyunk arra, hogy nem csak támogatóként, hanem a CEU aktív partnereként veszünk részt ebben a kezdeményezésben” – nyilatkozta Zeljko Jovanovic, a Nyílt Társadalom Intézet Roma Kezdeményezések Irodájának igazgatója. A CEU roma integrációért tett erőfeszítésinek most megvalósuló kibővítése „természetes folyománya annak az úttörő jellegű munkának, amelyet az elmúlt évtized során együtt végeztünk. Ez az új kezdeményezés hatékonyan egészíti ki a roma vezető réteg és a roma önérvényesítés megerősítésére tett erőfeszítéseinket, és az Európai Roma Intézet (European Roma Institute) 2016 tavaszi, az Európa Tanáccsal és az Európai Roma Intézetért Szövetséggel (Alliance for European Roma Institute) közös elindítását.”

 

A CEU nyílt társadalmakért folytatott munkájával és az egyenlőség és a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségével összhangban a Veluxszal, a RIO-val és a REF-fel közösen létrehozott összefogás „összeköti a mindennapok valóságát a magas színvonalú egyetemi munkával és kutatással, és biztosítja, hogy az erőfeszítések a gyakorlatban is előmozdítsák a romák ügyét Európában” – mondta Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese. „Ezáltal – együttes erővel – járulhatunk hozzá a befogadáson alapuló társadalmi stabilitás és jólét megteremtéséhez az egész földrészen.”

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Október 2020
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1