A sikernek és a karriernek nem lehet határa

Félszáz, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgató vett eddig részt a 2014 tavaszán elindított közigazgatási ösztöndíjprogramban, a legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) szerezhettek munkatapasztalatot tanulmányaik mellett.

 

 

 

 

Czibere Károly, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára március 2-án, a program őszi szemeszterének záró, illetve tavaszi szemeszterének budapesti nyitórendezvényén és oklevélátadóján azt mondta, nem a fogyatékossággal élők a korlátozottak, hanem őket veszik körül korlátok, amelyeket az integráció jegyében el kell bontani.

 

Az államtitkár az integráció egyik legfontosabb elemének a foglalkoztatási esélyteremtést nevezte, és hasonló, a képzettséget és az elhelyezkedést segítő programok szükségességéről beszélt. Azt is mondta, hogy az esélyteremtés területén nem külső szabályozásra, kvótákra, elvárásra van szükség, hanem belső elkötelezettségre.

 

Czibere Károly azt hangoztatta, nem két külön társadalmat kell építeni, hanem egyetlen, mindenkit befogadó társadalmat. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a szocializmus idején a fogyatékossággal élőket elrejtették a társadalom elől, ezért elszigeteltségben, az otthonukban vagy a települések határain kívüli zárt intézményekben kellett élniük.

 

A Miniszterelnökség koordinációjában zajló Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramjának a lényege lehetőséget teremteni az érintett főiskolás, egyetemista fiatalok számára arra, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, és így a tanulmányaik befejezése után könnyebben el tudjanak helyezkedni.

 

Az őszi programban – 2015 szeptembere és decembere között – 11 ösztöndíjas szerezhetett munkatapasztalatot valamelyik minisztériumban, a tanulmányainak megfelelő szakterületen. Három hallgatót a program után továbbfoglalkoztattak a tárcák: két ösztöndíjas diák az Emberi Erőforrások Minisztériumában, egy pedig a Honvédelmi Minisztériumban kapott állásajánlatot.

 

A hallgatók között volt agrár-, bölcsész, jogi, társadalomtudományi, műszaki, gazdasági és egészségügyi területen tanuló diák. A hallás-, látássérült, mozgáskorlátozott, tanulási készség zavarral vagy autizmussal élő diákok az egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan, rugalmas munkaidőben, heti 20 órában dolgoztak. Az ösztöndíj összege havonta nettó 50 ezer forint. Az idei, február 29. és május 29. között zajló tavaszi szemeszteren 12 diák szerezhet gyakorlatot.

 

A program során a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által biztosított, akadálymentesített e-learning tananyagok segítségével, közigazgatási alapismeretekhez kapcsolódó képzésekben is részt vesznek a diákok. Az Emmi az MTI megkeresésére azt közölte, a 2014/2015-ös tanévben a felsőoktatási intézményekben 2025 fogyatékossággal élő hallgatót regisztráltak, ez az adat a 2007/2008-as tanévben 590 volt. A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a programban mentorok segítik a hallgatókat, akik egyebek mellett támogatják a beilleszkedésüket, a szakmai fejlődésüket.

 

 

(Forrás: MTI)

 

(Fotó: kormany.hu/Botár Gergely)

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6