Építs karriert nemzetközi szolgáltató központokban!

Az Edutus Főiskola bejelentette, hogy az SSC Heroes szakmai együttműködésével márciusban elindítja első Shared Services képzését. A január 28-án megtartott bemutató rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek a szolgáltató központok szektorában rejlő lehetőségekkel. A rendezvényen képviseltette magát a hazai szektor néhány kiemelkedő szereplője: a BT, a Tata Consultancy Services, a Citi és az Acelity.

 

 

 

 

Bruckner László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztályának főosztályvezetője beszédében elmondta, hogy a kormány törekvései a szakképzés átalakításával kapcsolatban is összhangban állnak az SSC szektor igényeivel. Idén szeptembertől az új szakgimnáziumi rendszerben hangsúlyosabb szerepet kap az idegen nyelv oktatása, és az OKJ-s képzési szerkezet átalakítása kapcsán a munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodva, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztetve megjelenik egy új, SSC-s OKJ képzés is.

 

Balázsik Péter, az SSC Heroes alapítója a szektort bemutató előadásában kifejtette, hogy a hazai Shared Services szektor hatalmas átalakuláson megy keresztül. Egyre nagyobb hozzáadott értékű és komplexitású pozíciók érkeznek hazánkba, és váltják fel a tranzakcionális feladatokat ellátó munkaköröket. Ezáltal a szektor kiemelkedő karrierlehetőségeket nyújt a fiatal és nyelveket beszélő munkavállalóknak. A modern technológiák, a nemzetközi környezet és a gyors előrelépési lehetőségek mellett a szektorban elérhető jövedelem is rendkívül vonzó tényező. Egy tavaly készült felmérés szerint az SSC-k-nél elérhető havi átlagjövedelem bruttó 399 ezer forint volt Magyarországon, amelyet csak az információs technológiai szektor előzött meg.

 

A rendezvényen megjelent vállalatoktól résztvevő szakemberek egy kerekasztal-beszélgetés keretében osztották meg karrierútjukat és tapasztalatukat a hallgatósággal. Történeteik megerősítették, hogy a cégek teljes körű szakmai tréningeket, fejlődési lehetőséget és gyors előrelépést kínálnak a munkavállalóknak. A beszélgetés résztvevői közül kivétel nélkül mindenki kevesebb, mint három év alatt került senior szakértői vagy vezetői pozícióba.

 

A rendezvény záró előadója dr. Szaniszló Gábor, az Edutus Főiskola felnőttképzési igazgatója volt, aki ismertette az induló képzéseik részleteit. Terveik szerint idén három képzést indít el a főiskola, amelyek gyakorlatorientált tananyaggal segítenek a hallgatóknak felkészülni a Shared Services pozíciókra: a Szolgáltató Központi számviteli-adminisztrátor képzést, az SSC specialista szakirányú továbbképzést, illetve az Edutus Főiskola nemzetközi gazdálkodás és gazdálkodási és menedzsment alapszakjainak SSC specializációját.

 

 

(Fotó: nenetus at FreeDigitalPhotos.net)

DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2017. – Meghosszabbított beadási határidő: március 31.

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 27. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei indulhatnak. Pályázni kizárólag saját munkával lehet, a részvétel felső korhatára pedig 25 év. A pályaműveket a kategóriákon belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás. A pályázatok beadási határidejét március 31-ig meghosszabbítottuk.

„A nyelvtanulás hozzájárul a minőségi és magas színvonalú felsőoktatáshoz”

Valódi fejlődési lehetőségeket és valódi előnyöket jelenthet az egyetemi felvételi során a kötelező nyelvvizsga bevezetése – többek között ez derül ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett felmérésből. A SZIE elsősorban a középiskolások idegennyelv-tudását, nyelvtanulási szokásait térképezte fel, valamint a 2020-tól érvénybe lépő kormányrendelet felsőoktatásra gyakorolt várható hatására, a diákok ezzel kapcsolatos véleményére volt kíváncsi.

Nem csak egyetem, életérzés!

Már csak pár hét van vissza és még mindig tanácstalan vagy a továbbtanulással kapcsolatban? Kiválasztottad, hogy milyen szakon tanulnál, de nem tudod még, hogy melyik egyetemen? Gyere Pécsre, és tapasztald meg az igazi PTE életérzést!

Mozaik Múzeumtúra - ’56-os Múzeumtúra

Érdekel a történelem, az irodalom, a képzőművészetek? Vegyél részt az ’56-os Múzeumtúrán és megtudhatod, hogy milyen hatással volt az 1956-os forradalom a képzőművészetre, irodalomra, megismerheted a forradalom szimbólumait, helytörténeti eseményeit. Látogass meg legalább két kiállítást vagy vegyél részt két programunkon és szerezd meg a garantált ajándék könyvcsomagot és az egyedi ’56-os matricát!

Kerékpáros KRESZ pályával a gyermekeink balesetmentes közlekedéséért

Egyre több helyen hoznak létre KRESZ parkokat, ideiglenes KRESZ pályákat különböző rendezvényeken, mindezt azért, hogy a gyerekek játékos formában sajátítsák el a közlekedés alapszabályait, ezáltal pedig ösztönszerű képességükké válik a balesetmentes közlekedés. Az ilyen programoknak mindamellett, hogy sportértéke, ügyességi és koordinációs készségfejlesztő funkciója, komoly edukatív szándéka is van, kimutathatóan csökkenti a gyermekbalesetek számát. Mindeközben a gyerekek élményeket szereznek a kerékpáros KRESZ ügyességi pálya teljesítése közben és önfeledten, játékosan fejlődnek. Legutóbb a 15. kerületben a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán jártunk egy ilyen pályán, amit a Felelős Szülők Iskolája csapatával mi is kipróbáltunk. - olvasható a www.felelosszulokiskolaja.hu weboldalán.

 

Az Árpád Napokon is bemutatkozik a Mozaik Múzeumtúra

A Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat 4. állomásának a több mint 100 éves múltra visszatekintő Óbudai Árpád Gimnázium ad otthont. A 7. és 8. osztályos diákok számára összeállított aktivitások, foglalkozások, vetélkedők az Árpád Napok napokhoz integrálva kerülnek lebonyolításra április 11-én 12:00-15:30 között.

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

 

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Folytatódik a „Kapcsolódj be a közvetítésbe!” ösztöndíjprogram!

Folytatódik a ”Kapcsolódj be a közvetítésbe!” című, egy éves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram, melyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére az MTVA és a Nemzeti Kulturális Alap indított el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára. Az előző évben meghirdetett szakmai gyakorlat sikeresen zárult, az MTVA kötelékében két fiatal tehetség folytatja pályafutását.

Letették az esküt a 28. Almati téli Universiádéra induló magyar csapat tagjai

A Magyar Sport Házában ünnepélyes keretek között tettek esküt a 28. Téli Universiádéra csütörtökön, január 26-án induló magyar sportolók. Az eskütételen Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára is részt vett.

A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra." – vallotta a méltán világhírű Öveges József professzor, aki messzeföldön híres volt gyakorlatorientált oktatási módszeréről. A XX. század oktatási forradalmára, Magyar Televízió 100 kérdés címû mûsorának fõszerkesztõje volt 135 alkalommal szerepelt nagysikerû sorozataival. Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítõ kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élõ szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Népszerûvé vált, a "fizika varázslójának" nevezték.

Elkezdődött a konduktív pedagógia 9. világkongresszusa

Megkezdődött  a konduktív pedagógia szakembereinek, szakmai szervezeteinek, valamint a rokon szakmákban dolgozó specialisták világtalálkozója Budapesten. A nemzetközi rendezvénynek már másodszor ad otthont a magyar főváros a Pető András Főiskola, a Nemzetközi Pető Társaság és a Pető András Alapítvány szervezésében.

Szakképzést támogató projekt indult

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzést támogató projektet indított a végzettség nélküli iskolaelhagyók számának csökkentésére – közölte a projekt kedvezményezettje december 9-én az MTI-vel.

Mozaik Múzeumtúra a Múzeumok Majálisán is!

A hagyományokhoz híven idén immár 22. alkalommal rendezik meg a Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében május 20-21 között. A program a Múzeumok a kertben - kertek és múzeumok címet viseli, melyhez a Mozaik Múzeumtúra is csatlakozik. Kalandozzatok velünk a Múzeumkertben: művészet tudássétánnyal és értékes nyereményekkel várunk mindenkit!

A hagyományőrzés és a modern technika találkozása Szegeden

Illemtan óra a Fekete házban, lézerkísérletek, plakátokon át bemutatott történelem: sokszínű programokban volt része a szegedieknek a Mozaik Múzeumtúra Roadshow 5. állomásán.

Nyerj élményeket a Da Vinci Learninggel

A Da Vinci Learning, az egész család oktató TV-csatornája a Nagy álmodozók című új sorozathoz kapcsolódóan kínál lehetőséget arra, hogy miközben a nézők új dolgokat tudnak meg a történelem nagy gondolkodóiról, további élményeket és ajándékokat nyerjenek. A különleges tárgynyeremények mellett a szerencsés nyertesek saját filmet is készíthetnek a világhírű Korda Stúdióban. A titkos kódokkal zajló játék május végéig tart.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Május 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4