Tudomány Ünnepe a Nemzeti Múzeumban

Programdömping a Magyar Nemzeti Múzeumban a tudomány ünnepe alkalmából, amely idén egybeesik az ingyenesen látogatható Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítás finisszázsával.

Fedezzük fel a tudományt házilag!

Hogy kerül a főtt tojás a palackba? Röpül a WC papír guriga, szambáznak a pingponglabdák? Na nee….!!Miértektől hangos a ház. Miért száll fel a lufi? Hogy működik a világ? És nem győzünk rá válaszokat gyártani. A válaszok azonban kevésnek bizonyulnak, lassacskán kiderül, sok mindenre a válasz: csak! Egyvalamit azonban egészen biztosan tudunk: amit egyszer megtapasztaltunk, azt már nem felejtjük el.

 

Képes képtelenségek – avagy képezz képes emlékeket a fotóalbumodba!

Tudtátok, hogy az első fénykép órákon keresztül készült a 19. század első negyedében? Nem kevés ideig tartott az „exponálás”, de mégsem siették el a dolgot ahhoz mérten, hogy már i.e. 900-ban tisztában voltak azzal eleink, hogy a képet a fény segítségével le tudják képezni. És gondolkodtatok azon, hogy a fénykép nem mindig a valóságot ábrázolja? Sokkal inkább élményt fotózunk, pillanatot. Egy élményt vagy emléket tárgyiasítunk.

 

A mi jövőnk! - pályázat gyermekeknek

Gyerekeknek szóló kreatív alkotópályázatot írtak ki, melynek célja, hogy a fiatalok felismerjék a jövő alakításáért való felelősségüket, lehetőségeiket és a bennük rejlő erőt. A rajzokat, írásokat, videókat november 5-ig lehet beküldeni, az alsós-felsős-középiskolás kategóriák dobogós pályázóit értékes nyeremények várják.

Equus a Spirit Színházban

Vád alá helyeznek egy 17 éves fiatalembert, aki brutális módon megvakított hat lovat az angliai Hampshire-ben. Az ügyészségen dolgozó fiatal nő felkeresi barátját, Martin Dysartot, a neves pszichiátert, s megkéri foglalkozzon a fiúval. Martin Dysart pszichiáter feladata feltárni az utat, ami a szörnyű bűntettig vezetett. A kezelések során a fiú és Dysart idegölő csatákat vívnak, hogy megismerjék egymás titkait. 

Újra rajzfilmek kavalkádja

5. Országos Rajzfilmünnep – 2017. NOVEMBER 3-5.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilm slágerre, vagy az „MZ per X, MZ per X jelentkezz!” hívó mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint száz éves magyar animáció történetéből.

Felújított Fábri-filmek és egyedülálló külföldi filmritkaságok az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon!

Az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban lesz.

 

A gyaloglás fél egészség – október, a Világ Gyalogló hónap

A gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívja fel a figyelmet a Világ Gyalogló Nap, amely keretében egész októberben országszerte több mint száz rendezvényen sétálhatnak, túrázhatnak együtt családok, iskolatársak, baráti társaságok. A nemzetközi mozgalmat 1992-ben indították útjára, Magyarország 1999-ben lépett a rendező országok sorába.  Az esemény koordinációját a Magyar Szabadidősport Szövetség végzi.

Budapesti Klasszikus Film Maraton

Idén januárban a Filmalap vette át a Magyar Nemzeti Filmarchívumot, az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Filmpalotában lesz.

Rakjuk ki együtt a Rubik-kockát! – szuper hétvégi szülő-gyermek aktivitás

Gondolkodtatok már azon, hogy miért válik nagyon híressé vagy népszerűvé egy játék? Hogy milyen ötlet alapján és hogyan készül? Vannak olyan játékok társasjátékok, amelyek kultikussá váltak, legyen szó akár a Gazdálkodj Okosan!, a Monopoly, a Ki nevet a végén?, Rodolfo Bűvészdoboza, vagy éppen a Rubik-kocka esetéről. Ezek generációk óta örök és megunhatatlan kedvencek, a családi közös időtöltések jól ismert kellékei.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Modern Pedagógus Konferencia az Európa Hajón

2018. április 18-án, szerdán, exkluzív helyszínen, az Európa Hajón tartja második konferenciáját a Neteducatio Modern Pedagógus címmel. A konferenciára várnak bármely korosztállyal foglalkozó pedagógust, egyetemi hallgatókat. A konferencia célja innovatív eszközöket és ötleteket adni a 21. század újfajta igényeire nyitó pedagógusok kezébe.

Játékos ismeretterjesztés – megérkezett a Da Vinci Kids App

Okoseszközökre fejlesztett alkalmazással jelentkezik a megújult Da Vinci Kids. A gyermekeknek szóló applikációk terén újdonságnak számít a Da Vinci Kids App – a csatorna TV műsorait leképező online videotár közel 3000 ismeretterjesztő kisfilmet tesz elérhetővé a játékos tanulás és tartalmas szórakozás érdekében, térítésmentesen letölthető formában.

„Szeretnénk ismét közkedveltté tenni a múzeumba járást” – Kistokajba érkezik a Mozaik Múzeumtúra

Február 26-án immár 5. állomásához érkezik a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja a 2017/2018-as tanévben, melynek célja Magyarország múzeumainak népszerűsítése játékos, élményszerű, digitális eszközök bevonásával történő interaktív foglalkozások keretében. A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy a múzeumok járnak iskolába, így a diákok saját közegébe (tornacsarnokba, tantermekbe, aulákba) viszik el a múzeumokat és múzeumpedagógusaikat, akik fél napon keresztül játékos feladatokkal készülnek a felső tagozatos diákok számára. Az országos múzeumnépszerűsítő programsorozat következő házigazdája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaji Általános Iskola lesz.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

VR szemüveg, 3D-s bélyeg, inuksuk építés – avagy játékos múzeumpedagógiai foglalkozások Gyereknapon

Május utolsó hétvégéjén a PlayKID – Minimax Gyereknap keretében sok fiatal ismerkedhet meg a múzeumok lenyűgöző titkaival és azzal a páratlan örökséggel, amelyet ápolnak.

Kézügyesség-fejlesztés és alkotókedv-növelés játékosan

Ha a gyerekek ötleteinek teret engedünk, és meg is támogatjuk némi szabadidővel és olyan egyszerű eszközökkel, mint a gyurma, a filctoll, az olló, a ragasztó vagy a papír, akkor láthatjuk, hogy a kicsik igenis csodákra képesek. A Da Vinci Kids app kézműves- és barkácsötleteket tartalmazó kisfilmjeivel most ráadásul szárnyakat is kaphat a kreativitás. Ki ne szeretne dínós sapit, hógömböt vagy lávalámpát készíteni?

Fedezzük fel az érdekességeket együtt

Ki ne gondolt volna már arra, milyen jó lenne repülni? Hogyan találták fel a tépőzárat? Milyen módon jöttek rá, hogy a malária egyik legfontosabb ellenszere a kinin? És tudtad-e, hogy az infra feltalálása összefügg a kígyók látásával? Számtalan módon segítette a természet a tudósokat ezekben a fontos felfedezésekben.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Június 2018
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1