Lerántották a leplet az idei EFOTT meglepetésprogramjairól

Az EFOTT sajtótájékoztatóján mérkőztek meg a ’80-as, ’90-es évek sztárjai

 

Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét mindenki álmából felébresztve is fújja. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, Vincze Lilla, Takáts Tamás, Betty Love és Náksi Attila éppen ebben bizonyított, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Emellett az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

 

Mindenki Tibi Bácsija, a pontos labdák ura idén ünnepli 70. születésnapját, de fiatalos lelkesedése mit sem kopott az évek alatt. Az idei EFOTT-on immár 10. alkalommal pörgeti majd a lemezeket majdnem minden este a fesztiválozóknak, emellett pedig egy különleges szülinapi show-al is készül, amelyen nemcsak ő és fiai, de legkedvesebb zenész barátai is részt vesznek.

 

 

- Mindig meghatódom, amikor azzal szembesülök, mennyire szeretik a fiatalok azt, amit csinálok. Ez a szülinapi show egy három órás össznépi buli lesz, ahol az általam felvonultatott zenéket időnként egy-egy kedves vendégem szakítja majd meg. Ott lesz velem Vincze Lilla, Náksi Attila és Betty Love, Takács Tamás, a BonBon, a GrooveHouse és Szandi is. Sőt a tervek szerint Mikler Roland kézilabdázó segítségével 70 pöttyös labdát is kidobok majd – árulta Dévényi Tibor.

 

A show résztvevői közül néhányan a sajtótájékoztatóra is elkísérték Tibi Bácsit, és egy zenei kvíz során azt is bizonyították, mennyire ismerik az utánuk következő generációt, azaz az EFOTT-on is fellépő zenekarokat. A Punnany Massif és Majka szövegei ugyan nem mentek egyszerűen, de a Wellhello sorai nem fogtak ki Takáts Tamáson és Vincze Lillán, sőt az ikonikus Tankcsapda dalok is felismerhetőnek bizonyultak. Náksi Attila viszont inkább a háttérben maradt, elmondása szerint sokszor a saját dalainak szövegét is nehezen memorizálja.

Nem a zenés szülinapi nyitónap lesz azonban az egyetemisták fesztiváljának egyetlen újítása. A hét rögtön egy tábori hangulatot megidéző beköltöző nappal indul, ahol utcazenészek, fúvósok és pop-up bulik várják majd a sátorállításon átesetteket. De a Cloud9+, a Punnany Massif és a Margaret Island jóvoltából exkluzív akusztikus koncertekkel is készülnek a szervezők, amelyből Lábas Viki és Füstös Bálint rövid ízelítőt adott a fesztivál sajtótájékoztatóján.

 

 

Ezúttal is sok újítással és exkluzív élményprogramokkal készülünk az EFOTT-ozóknak, kezdjük rögtön azzal, hogy idén egy teljes nappal hosszabb lesz a fesztivál. Legyen szó izgalmas nappali elfoglaltságokról, mint az egyetemek harca, a kocsmakvíz, a különböző sportolási lehetőségek, a hagyományőrző Muzsika szigete és egyéb kulturális programok, hisszük, hogy minden korosztály számára tartogat élményeket ez a rendezvény. Persze zenei vonalon is nagyon erősek leszünk, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett olyan világszárok látogatnak el a Velencei-tó partjára, mint Sean Paul, a Hurts, Tinie Tempah és Borgore – ismertette a terveket Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. Idén a fesztivált Velencén rendezik meg, 2017. július 11-17. között.

EFOTT – Csak szabadon…

 

Népszerű az online Diákhitel igénylés

Várakozáson felül teljesít a szeptember 6-ával elindult személyes megjelenés nélküli online Diákhitel igénylés. Az elmúlt időszakban beérkezett szerződések 40%-át már elektronikus aláírással kötötték meg. Az online platform népszerűsége és a telefonos ügyintézés általánossá válása indokolja, hogy a Társaság október 15-én bezárja a KÖKI Terminálon működtetett személyes ügyfélszolgálatát. A Budán működő Kacsa utcai ügyfélszolgálat a jövőben meghosszabbított nyitva tartással, mindennap este 6-ig várja az érdeklődőket.

Felhőbe mennek tanulni a soproni egyetemisták

Kreditet ér a NetAcademia online képzése a felsőoktatásban

 

Piacképes informatikai tudást szerezhetnek idén ősztől online távoktatás keretében a soproni egyetemisták. A NetAcademia Oktatóközpont és a Soproni Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete által kötött megállapodás révén a diákok közel 20, a piaci igények alapján indított élő, online tanfolyamon vehetnek részt és szerezhetnek krediteket.

Fókuszban az MTMI szakok - felsőoktatásba való bekerülést segítő és szak-népszerűsítő programok indulnak a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem, az Együtt A Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ), a Matematikai Tehetségekért Alapítvány (MATE) valamint a Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) konzorciumi pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Emberi Erőforrás Operatív Program, „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” című pályázati felhívására.

Újra indul az általános iskolások pénzügyi vetélkedője

Idén immár nyolcadik alkalommal nevezhetnek az általános iskolás csapatok a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőre.  A verseny négy fordulóban, egy tanéven át tart majd, a témák fókuszába pedig pénzügyeink digitalizációja kerül. És ha már digitalizáció, akkor az értékes ajándékokat is garantálják a szervezők: a legjobb csapatok tagjai többek között tabletet, okos órát, drónokat és VR-szemüvegeket nyerhetnek.

Tízből kilenc középiskolás jelen van az Instagramon

A 18 év alatti korosztály 92 százaléka rendelkezik Instagram-profillal, tízből heten pedig naponta többször, akár óránként is ránéznek a képmegosztó alkalmazásra – derül ki az Antall József Tudásközpont Szóda Műhelye, a Noizz.hu, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Galéria online kutatásából.

Kreatív gyereket akarnak a magyar szülők

Havonta átlagosan 12 órányi extra foglalkozáson vesz részt egy magyar gyerek

 

Tízből nyolc általános iskolás gyermek jár külön foglalkozásra, mely jellemzően sport, szakkör vagy művészeti elfoglaltságot jelent heti több mint három órában. A szülők célja mindezzel a több mozgás, a tehetség, valamint a kreativitás kibontakoztatása. Utóbbiban ugyanúgy szerepet tulajdonítanak az iskolának, mint az okoskészülékeknek; többségük azt sem bánná, ha a pedagógus a tanórába beépítené az okostelefon-használatot.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Újra rajzfilmek kavalkádja

5. Országos Rajzfilmünnep – 2017. NOVEMBER 3-5.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilm slágerre, vagy az „MZ per X, MZ per X jelentkezz!” hívó mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint száz éves magyar animáció történetéből.

Felújított Fábri-filmek és egyedülálló külföldi filmritkaságok az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon!

Az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban lesz.

 

A gyaloglás fél egészség – október, a Világ Gyalogló hónap

A gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívja fel a figyelmet a Világ Gyalogló Nap, amely keretében egész októberben országszerte több mint száz rendezvényen sétálhatnak, túrázhatnak együtt családok, iskolatársak, baráti társaságok. A nemzetközi mozgalmat 1992-ben indították útjára, Magyarország 1999-ben lépett a rendező országok sorába.  Az esemény koordinációját a Magyar Szabadidősport Szövetség végzi.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Október 2017
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5