A hagyományőrzés és a modern technika találkozása Szegeden

Illemtan óra a Fekete házban, lézerkísérletek, plakátokon át bemutatott történelem: sokszínű programokban volt része a szegedieknek a Mozaik Múzeumtúra Roadshow 5. állomásán.

 

A napfény városában a délelőtt folyamán a gyerekeket várták a múzeumok: a Móra Ferenc Múzeumban például játékos foglalkozásokon vehettek részt a „Páratlanok – A szegedi papucs története” című kiállításhoz kapcsolódóan, a Fekete házban drámapedagógiai foglalkozásokon keresztül ismerkedhettek a régmúlt korok etikettjével, a Szent-Györgyi Albert Agórában pedig rendhagyó tárlatvezetésekkel és fizikai kísérletekkel várták a fiatal múzeumbarátokat.

 

Az Agórában a délután folyamán is hasonló programokkal várták az érdeklődőket: az Informatika Történeti Gyűjteményben tartott tárlatvezetésen interaktívan, játékosan ismerkedtünk az elsőre kissé száraznak tűnő szakterület történelmével, vívmányaival. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság támogatásával működő kiállítás tárlatvezetésén bebizonyosodott: csupa móka is lehet az informatika! Felfedeztük, hogyan működött a régi időkben egy telefonközpont, megtudtuk, hogy az első – egész szobákat elfoglaló – számítógépek indításához olykor 20-30 ember is szükséges volt, s hogy már valóban csak egy hajszál választja el a mai tudományt az önállóan gondolkodó gépektől. Mindezek mellett megismerkedtünk a „szegedi Katicával” is, melynek a segítségével a pavlovi feltételes reflexeket lehet modellezni. A tanulságos vezetés lezárásaként megcsodálhattuk egy igazán „kocka” hangszer előadását is: az eszköz floppy lemezek segítségével játszotta le Darth Vader indulóját, vagy a Süsü, a sárkány zenéjét.  A kiállítás egyébként igazi paradicsom a régi számítógépes- és tv-játékok rajongóinak: külön terem áll rendelkezésre a Marioval, Dyna Blasterrel, vagy egyéb klasszikusokkal játszani vágyók számára. Többek között ezeknek a szoftvereknek az őseivel ismerkedhettük meg Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársának előadásán: a muzeológus elmesélte nekünk, hogy mekkora szenzációnak számított az első számítógépes játékok egyike, a 3x3-as amőba, s végigvezetett minket az úton a mai, néhol filmeket is megszégyenítő grafikával rendelkező akció-játékokig vezető úton. Az Agórában az informatika története mellett egyéb érdekességekkel is találkoztunk: a rendhagyó kísérleti bemutatón szelídített villámmal fedezhettünk fel erőtereket, megtudhattuk, hogy egy egyszerű fizikai jelenségnek köszönhetően világít a fénykoktél, s még lézerekkel is kísérleteztünk.

 

 

Az Agóra mellett a Móra Ferenc Múzeumban is érdekes programok várták az ide látogatókat: a különleges, szegedi papucs jegyében a résztvevő családok játszóházban kézműveskedhettek. A híres lábbelire bojtokat készítettek, népi mintákat varrtak, s motívumokat festettek. Mindemellett a Roadshow-ra ellátogatók a múzeum néprajzi osztályának dolgozói vezetésével rendhagyó kiállítás látogatáson vehettek részt a  „Páratlanok – A szegedi papucs története” című tárlaton. A színpompás, kézzel hímzett papucsokról kiderült, miért is páratlanok: a hagyományos szegedi lábbelik ugyanis egy kaptafára készültek, tehát nincs külön bal- és jobblábas részük. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy mely papucsokat milyen alkalmakkor viseltek a régi szegedi lakosok – kiderült, hogy a lábbelit férfiak is szívesen viselték, de természetesen a számukra készített papucsnak nem volt kopogós, magas sarka. Megtudhattuk azt is, hogy a fortélyos hölgyek hogyan oldották meg, hogy tánc közben ne repüljön le a lábukról a hagyományos lábbeli: a talprészhez vékonyan odaöltötték a harisnyájukat.

 

Rendhagyó tárlatvezetésen vehettünk részt a Móra Ferenc Múzeum másik időszakos kiállításán, a PlakArt-on is. Lenyűgöző, valódi alkotásszámba menő posztereken keresztül barangolhattuk be Magyarország történelmének fontos eseményeit az 1890-es évektől 1956-ig. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy mi mindent tudhatunk meg egy plakátról, ha közelebbről megvizsgáljuk: pontosan észrevehetőek rajtuk a korabeli politikai helyzet lenyomatai. Elmesélte a szesztilalom idején készített elrettentő poszterek ironikus történetét, miszerint a grafikus művészt 7 üveg borral fizették ki, de elárulta nekünk például egy Ferenc Józsefet ábrázoló kép előtt, hogy a császár az aradi vértanúk képét a hálószobájának falán tartotta. A hagyományos magyar ital, az Unicum történetével is megismerkedtünk a régi reklámok között: a legendárium szerint II. József uralkodónk nagyon szeretett enni-inni, ám amikor rosszul lett a rengeteg ételtől, az udvari orvos, Dr. Zwack egy több mint 40 gyógynövény kivonatából készített főzetet adott a „kalapos királynak”. Amikor a jóllakott császár belekortyolt a nedűbe, felkiáltott: „Das ist ein unicum!”

Szegedi múzeumtúránkon tehát a hagyományok ápolása, és a rendhagyó történelemlecke mellett értékes tudásra tettünk szert az informatika világából is.

 

 

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő állomása Veszprémben lesz, május 26-án!

 

Bővebb információk a Mozaik Múzeumtúráról: http://www.mozaikmuzeumtura.hu/

 

 

A Mozaik Múzeumtúra program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. 

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6