Több mint 150 programot tartanak a POSzT-on

A Pécsi Országos Színházi Találkozó önjáró, a szakma által életre hívott és működtetett színházi találkozó, talán az egyik legnagyobb – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a POSzT-ról rendezett sajtótájékoztatón. A eseményen szó esett a legfontosabb változásokról, újdonságokról, a versenyelőadásokról, a POSzT bemutatja sorozat exkluzív produkcióiról, valamint a Zsolnay Negyedben megrendezendő POSzT Fesztivál tervezett programjáról.

 

 

DSC_1853_Copy

 

 

„A legfőbb feladatomnak azt tekintettem pécsi egyéni önkormányzati képviselőként, hogy a városi költségvetést stabilan biztosítsuk a POPSzT mögé – most ugyanezt teszem innen, Budapestről” – mondta Hoppál Péter. Kiemelte: a POSzT állami finanszírozása a tavalyi 60,5 millió frontról 65,5 millió forintra emelkedett – „kicsi, de fontos lépés volt ez”. Az államtitkár emlékeztetett: új költségvetés sor nyílt az idei költségvetésben, így a vidéki fesztiválokat összesen 250 millió forinttal támogatják, így a vidéki kulturális életet is segítik állami eszközökkel.

 

Az idei támogatás a következő összegekből áll össze:

  • 200 millió forinttal megemelték a Nemzeti Kulturális Alap döntési kompetenciáját – ebből a keretből kap a POSzT 10 millió forinttal,
  • Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere saját miniszteri keretéből 10 millió forintot biztosít erre a célra
  • a Kultúráért Felelős Államtitkárság fejezeti sorából 10,5 milliót kap a POSzT

 A POSzT sokszínű volt a kezdetekkor és ma is az – zárta beszédét az államtitkár.

 

 

DSC_1909_Copy

 

 

Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta: a POSzT-ra úgy tekintünk, mint a színházi szakmai nemzeti jelentőségű seregszemléjére, amely már hozzátartozik a pécsiek identitásához. A POSzT Fesztivál új helyszíne, a Zsolnay Negyed kapcsán megjegyezte: az új vezetésnek vállalása volt, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2010 keretében felújított negyedet a színház mellett a POSzT fő helyszínévé emeli.

 

„Egyre sürgetőbb volt, hogy megújuljon a POSzT” – mondta Szűcs Gábor, a POSzT fesztiváligazgatója. A legfontosabb változások között említette, hogy új, követhető célokat fogalmaztak meg: a mai, korszerű kulturális igényeknek megfelelően új fesztiválstruktúrát hoztak létre, amely alkalmas az egyre magasabb számú közönség befogadására, illetve egy időben egy helyszínen különböző művészeti események megtartására. Célunk, hogy növekedjen a POSzT turisztikai relevanciája – hangsúlyozta. A megújulásnak három fő pillére van:

  • a versenyprogram: 16 produkció láthat majd a közönség a Pécsi Nemzeti Színházban
  • a POSzT bemutatja: kilenc produkció lesz ennek a keretében (ezek helyszíne a Kodály Központ), köztük komoly, nép és könnyűzenei koncertek, operettgála, operaelőadás, szórakoztató színházi előadás, valamint e program keretében tartják meg a díjátadó gálát
  • POSzT Fesztivál: ez a POSzT OFF-programjainak továbbgondolása, melynek keretében több mint száz programmal várják az érdeklődőket – ennek a Zsolnay Negyed ad otthont.

 

DSC_1870_Copy

 

 

A fesztiváligazgató elmondta: új grafikai arculatot és új honlapot kapott a POSzT, erősíteni kívánják a fesztivál médiajelenlétét – természetesen szem előtt tartva a Jordán Tamás által lefektetett elveket. Szakmai tanácsadó testületet hoztak létre, melynek elnöke Hegedűs D. Géza színművész, és az egyik feladata az volt, hogy a 2016-os POSzT szakmai zsűrijét kiválassza a magyar színházi életet lefedve, valamint hogy kidolgozza a versenyszabályzatot. Az idei POSzT szakmai zsűrije: Boros Kinga (kritikus), Bozóki Mária (díszítő), Czajlik József (rendező), Dobák Lívia (dramaturg), Garaczi László (író), Kiss Mari (színésznő), Kocsár Balázs (zeneszerző), Sztarenki Pál (színművész).

 

A Zsolnay Negyeden belül fesztiválsétányt alakítanak ki, melynek programjai ingyenesek lesznek, itt bárki végigsétálhat. Továbbá díjmentesen vehetik igénybe a POSzT-ra látogatók a buszt és a kisvasutat. Szakmai beszélgetések és közönségtalálkozók is lesznek, ugyanúgy megmarad a versenyelőadások értékelése nyílt fórumként, valamint felolvasószínház is helyet kap a programban.

 

 

Szíjjártó Anita

 

Fotó: Csákvári Zsigmond

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6