Digitális tananyagként is elérhető az Ébresztő-óra

Minden elképzelést túlszárnyalt az UNICEF és a Telenor „Ébresztő-óra” nevű programja. A tervezett évi kétezer gyermek helyett ugyanis két év alatt több mint 10 ezer fiatal figyelmét sikerült felhívni alapvető jogaikra. A két szervezet folytatja együttműködését, következő állomásként bárki számára hozzáférhető, digitális változat is készül az Ébresztő-órából.

 

 

 

 

Az UNICEF Magyar Bizottság és a Telenor Magyarország 2013-ban, az Ébresztő-óra program elindításával kezdte meg együttműködését. Az UNICEF mára több mint 100 fős képzett önkéntes csapata – köztük D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyar Bizottság nagykövete és Szabó Kimmel Tamás, a Belvárosi Színház Junior Prima-díjas színésze – interaktív iskolai foglalkozásokon mutatják be a gyermekeket illető különleges jogokat. A gyermekjogok ismerete fontos a közösségbe beilleszkedés szempontjából is, ami a digitális bennszülött fiatalok körében a biztonságos és zaklatásmentes internetezés alapja is lehet. A két szervezet évente kétezer gyermek elérését tűzte ki célul, de az iskolák részéről jelentkező igények kielégítését követően két év alatt több mint 10 ezer gyermek vehetett részt Ébresztő-óra előadáson.

 

Idén, az UNICEF és a Telenor együttműködésének harmadik évében a program kiterjesztését a klasszikus előadás-sorozat mellett egy bárki számára hozzáférhető digitális Ébresztő-óra tananyaggal is segítik a szervezők. Az E-studygroup online felületen fejezetekre bontva bárki megismerkedhet az UNICEF munkájával és a gyermekjogok sajátosságaival, majd izgalmas kvízekben tesztelheti frissen megszerzett tudását.

 

„A Hipersuli-programmal rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy a technológia, az internet hogyan segítheti az oktatást, tanulást a gyermekek körében. Az Ébresztő-óra nevű program élő előadásai nagyon sikeresek, az UNICEF szakértelme mellett kézenfekvő fejlesztési irány, hogy ezt a remek programot digitális formában is bárki számára hozzáférhetővé tegyük, így az előadások után sem maradnak gyermekjogi tudásmag nélkül a gyerekek” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

 

„A programunk töretlenül népszerű az iskolák körében, még mindig várólista van. A tavalyi év során négy vidéki városban – Veszprémben, Győrben, Debrecenben és Szegeden – hoztunk létre regionális központot, ezzel programunk országossá vált. A Telenor, gyermekjogokra és a digitális tudásalapú megközelítésre való nyitottsága nagyban segíti, hogy a gyerekeket az ő nyelvükön szólítsuk meg olyan kérdésekről is, mint a gyerekbántalmazás érzékeny témája, vagy a globális világ problémái” – mondta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

 

Az Ébresztő-óra az UNICEF-nél „megrendelhető”, ingyenes előadás, amelyet a szervezet a budapesti központból koordinálva mára négy regionális központ segítségével szolgál ki, így már országosnak tekinthető a program elérhetősége.

 

További infók: http://ebresztoora.unicef.hu.

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Quadro roadshow a kreativitásért!

Március 8-án, pénteken startolt el a XV. kerületben a „A kreativitás napja” – Tervezz, építs, játssz! Quadro edukációs roadshow, melynek során a XV. kerületben 2019 tavaszán 7 óvodában és 3 iskolában kerül megrendezésre az ingyenes kreativitásfejlesztő játékos program.

 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Tinifőnök – pénzügyi tudatosság fejlesztése kamaszkorban

Mit, mire költenél, ha kapnál egy csomó pénzt? Hogyan osztanád be a családod havi „költségvetését”? Vajon boldogulnál vele? És az igaz, hogy a pénz nem boldogít? A Da Vinci TV Tinifőnök c. műsora segíthet ebben.

 

Tévhitek és érdekességek – az Egészségügyi Világnap margójára

Tényleg 7 év, amíg megemésztünk egy lenyelt rágót? Ha 5 másodpercen belül felvesszük és megesszük a leesett ételt, nem lesz semmi bajunk? Mennyi adat tárolására képes az agyunk? Az erek hány méter távolságra képesek kispriccelni a vért? Milyen gyorsasággal képes kiáramlani a levegő a tüdőből? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek járunk utána az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmából a cikkben és a Da Vinci TV csatornán.

 

A varázslatos Houdini – titkok és érdekességek a bűvészetről

Gondolkodtatok már azon, hogy működnek a bűvészmutatványok? A leghíresebb szabadulóművészeti produkciókhoz mennyi merészség és kockázat szükséges? Ki és hogyan képes illuzionista produkciók bemutatására? Valljuk be, a trükkök, az érdekességek, a csodák, a megmagyarázhatatlannak tűnő történések mindannyiunkat vonzanak és szeretnénk sokszor a kulisszák mögé látni. Ahhoz, hogy ezt a világot közelebbről szemlélhessük és néhány trükk, titok felfedésre kerülhessen, nem mást, mint a földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművészét és illuzionistáját, Harry Houdinit és az ő varázslatos életét hívjuk segítségül.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6