VR szemüveg, 3D-s bélyeg, inuksuk építés – avagy játékos múzeumpedagógiai foglalkozások Gyereknapon

Május utolsó hétvégéjén a PlayKID – Minimax Gyereknap keretében sok fiatal ismerkedhet meg a múzeumok lenyűgöző titkaival és azzal a páratlan örökséggel, amelyet ápolnak.

 

Mozaik Múzeumtúra kialakított helyszíne a Millenáris Parkban 2 napon keresztül több játékos foglalkozással várja az érdeklődőket, legyen szó múzeumpedagógiai, drámapedagógiai aktivitásokról, vagy éppen élmény alapú fejlesztésről, amelyek a Felelős Szülők Iskolája koordinálásával és szakmai szervezésével valósulnak meg. Május 26-án és 27-én tehát rendhagyó módon nyerhetnek betekintést a kiállító múzeumok világába a gyerekek és gyereklelkű felnőttek egyaránt.

 

 

 

Ott lesz többek között a Pákozd Katonai Emlékpark is vasárnap, akik alaki kiképzésben részesítenek minden gyermeket az 1848-49-es szabadságharc mozzanataiból. Császársági és honvédségi ruhába öltözve, fafegyverrel és szivacsszuronnyal a kezükben tapasztalhatják meg e kor jellegzetességeit a látogatók. Emellett a magyar huszárság történetével kapcsolatos játékos feladatokban is részt vehetnek.

 

Néprajzi Múzeum állomásán kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az érdeklődők szélforgót és virágkoszorút készíthetnek, a „felnőtt gyerekek” pedig a Néprajzi Múzeum etnocolor relax színező sorozatával ismerkedhetnek meg: a múzeum rajzgyűjteményi anyagából készült színezőkkel a hagyományos magyar motívumok világában kalandozhatnak.

 

 

A rendezvényre kilátogató családokat a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum egy izgalmas, virtuális világba kalauzolja. Egy vadászrepülő belsejébe kukkanthatunk be speciális VR szemüvegen keresztül és kitölthetjük a RepTár kvízt, amivel családi belépőt nyerhetünk a Közép-Európában egyedülálló Repülőmúzeumba!

 

 

Bélyegmúzeum standjánál jókedvből és bélyegből nem lesz hiány szombaton! Az ügyes kezűekre bélyeges szélforgó-készítés, a csavaros eszűekre sokféle kvíz- és fejtörő vár. Emellett mindenki elkészítheti náluk saját kis bélyegalbumát, a bélyegsimogatóban pedig közszemlére bocsájtanak egy sor különleges (nyomda) technikával készült magyar bélyegkiadást: találunk köztük hímzett, illatos, 3D-s, aranyozott, dombornyomott és Braille-írásos bélyeget, mikroírásos ívet, hőre színváltó blokkot, kristályos díszkiadást, de több olyan is akad, melyet UV-lámpa fényében érdemes vizsgálni. Itt éles szemeket és finom ujjakat egyaránt érhet meglepetés.

 

 

Magyar Földrajzi Múzeum alapítója Dr. Balázs Dénes földrajztudós 130 országba jutott el utazásai során. Járt az inuitok földjén, akik irányjelzésre, a jó vadászó- és halászóhelyek megjelölésére, átkelőhelyek jelzésére inuksukot építenek. Az inuksukok számtalan jelentéssel bírnak, közös jellemzőjük, hogy a természetben megtalálható kövekből készült kőrakások. A Magyar Földrajzi Múzeum standjánál kipróbálhatják a gyerekek, hogy milyen inuksukot tudnak építeni.

 

„Őszintén hisszük, hogy a játékos tanulás és a különböző élménypedagógiai, múzeumpedagógiai módszerek alkalmazása, az ismeretterjesztő applikációk és a digitális, technológiai eszközök integrálása a legjobb út a gyerekek érdeklődésének, kíváncsiságának felkeltéséhez, az interaktív tudásmegosztáshoz. Zseniális múzeumpedagógusok és szakemberek dolgoznak országszerte, akik hasonló szemléletet képviselnek és ezt különböző, játékos foglalkozásokon keresztül meg is mutatják majd a gyereknapi eseményen.”- fogalmazott Vargacz Alexandra, a programok szervezését koordináló Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.

 

„Az a célunk, hogy a Mozaik Múzeumtúra által megszólított gyerekek később múzeumlátogatókká váljanak. Ha most nem foglalkozunk ezzel a korosztállyal, akkor egyre nehezebben tudjuk később bevonni őket. Azt szeretnénk, ha a múzeumhoz az a képzet társulna fiatal korban, hogy ott jó lenni, a gyermek jól érzi magát, és segíti őt a tanulásban” – mondta el Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra programot koordináló  Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

 

Ráadásként, akik részt vesznek a múzeumi aktivitásokon, megforgathatják a szerencsekereket különféle Mozaik Múzeumtúra ajándékokért, kipróbálhatják a Da Vinci TV tudományos játszóházi foglalkozásait, illetve ingyenes hozzáférést kaphatnak a Da Vinci Kids app ismeretterjesztő alkalmazáshoz is.

 

A rendezvényen és a foglalkozásokon való részvétel ingyenes.

 

Múzeumi élményekre fel!

 

Részletes program, információ: www.playkid.hu

 

Facebook esemény ITT

 

A Mozaik Múzeumtúra országos múzeumnépszerűsítő program a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozásából, a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásával, a Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével valósul meg.

 

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.

 

A logikus, algoritmikus gondolkodás fejlesztésével sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért

A jövő tudománya egy táborban, avagy gyere, csináljunk robotot, tanuljunk programozni, hozzunk létre saját vállalkozást!

 

 

Számtalan kutatás és felmérés igazolja, hogy a felnövekvő generációnak, gyermekeinknek a jövő munkaerőpiacán már nem a lexikális tudásra lesz legnagyobb szüksége, hanem sokkal inkább olyan készségekre, kompetenciákra, mint az infokommunikációs technológiai készségek, a magas fokú együttműködés, alkalmazkodókészség, az interperszonális kommunikáció, a kritikai gondolkodás, illetve a komplex rendszerekben való gondolkodás, problémamegoldás.

Modern Pedagógus Konferencia az Európa Hajón

2018. április 18-án, szerdán, exkluzív helyszínen, az Európa Hajón tartja második konferenciáját a Neteducatio Modern Pedagógus címmel. A konferenciára várnak bármely korosztállyal foglalkozó pedagógust, egyetemi hallgatókat. A konferencia célja innovatív eszközöket és ötleteket adni a 21. század újfajta igényeire nyitó pedagógusok kezébe.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

Táborválasztás tudatosan – a sport és digitális élménytáborok a legnépszerűbbek

Pénteken kitört az a bizonyos nagybetűs VAKÁCIÓ, sok szülő azonban még nem tervezte meg az egész nyári menetrendet, még gondolkodik a táborválasztáson, keresi a legjobb lehetőséget gyermeke számára. Arról, hogy milyen szolgáltatásokkal és adottságokkal rendelkezik egy ideális tábor, mást gondolnak a szülők és mást a gyerekek. Egyben azonban mindenki egyetért, legfontosabb a testi és a lelki biztonság. Ezután következik az élmény és az érték. Az elmúlt időszakban a sport-, valamint a digitális élményeket kínáló táborok bizonyultak a legnépszerűbbnek. De hogyan válasszunk?

Őszköszöntő Fesztivál a Bikás Parkban – egy egész napos családi program

Szeptember 9-én, vasárnap 10:00 – 20:00 között ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal, szüreti fajátékokkal, közbiztonsági programokkal, arcfestéssel, vidámparki játékokkal és még sok érdekességgel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az egész napos ingyenes program a tanévkezdés és az őszköszöntés jegyében zajlik majd Újbudán, a XI. kerületi Bikás Parkban. A színpadon neves fellépők szórakoztatják majd a nagyérdeműt, lesz itt bohócműsor, mesejáték, kvíz és koncertek is. A játékos-edukációs programokról a Felelős Szülők Iskolája gondoskodik. A hatalmas zöld park pedig lehetőséget teremt egy igazi, nagy családi együttlétre is. A rendezvényen a kedvelt pecsétgyűjtő játék helyszínei izgalmas tanórákhoz igazodnak, a résztvevők bizonyítványt, a szerencsések ajándékcsomagot is kapnak!

Felvidékre utaznak a magyar múzeumok – avagy VR szemüveg, apródképző és telefonközpont a határon túl is

A 2017 márciusában indult Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozat 14 magyarországi állomást követően június 20-án ezúttal határon túlra, a szlovákiai Udvard községbe érkezik interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. Az országos múzeumnépszerűsítő program célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas foglalkozásokon keresztül közelebb hozza a múzeumok világát a diákokhoz és a pedagógusokhoz egyaránt, ízelítőt adjon számukra abból a színes palettából, amely hazánk kulturális kincseit, örökségét és értékeit hordozza. A Mozaik Múzeumtúrához már több mint 300 hazai múzeum csatlakozott, az iskolai edukációs program pedig nagy sikerrel már közel 6000 gyerekhez jutott el az elmúlt 2 tanévben. 

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Október 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4