Fedezzük fel az érdekességeket együtt

Ki ne gondolt volna már arra, milyen jó lenne repülni? Hogyan találták fel a tépőzárat? Milyen módon jöttek rá, hogy a malária egyik legfontosabb ellenszere a kinin? És tudtad-e, hogy az infra feltalálása összefügg a kígyók látásával? Számtalan módon segítette a természet a tudósokat ezekben a fontos felfedezésekben.

 

A gyerek minden érdekesség, technikai újdonság iránt érdeklődik. Rengeteg olyan kérdést tesz fel, amire nem feltétlenül tudunk részletes, korrekt választ adni, pedig a magyarázatot – mint sok minden másban – a természet adja.

 

Leonardo Da Vinci már 500 évvel ezelőtt álmodozott arról, milyen lehet repülni és felülről szemlélni a világot, és a madarakat akarta utánozni. Azóta a repülés senki számára nem lehetetlen, bár a mai korszerű repülőgépek megalkotásáig rögös út vezetett.

 

Ha van kutyád, biztosan jártál már úgy, hogy egy nagy kirándulás után az ebet számtalan bogáncstól kellett megszabadítanod. Ez „ihlette” meg a svájci mérnököt, George de Mestralt is, aki észrevette, miközben kedvencét igyekezett megszabadítani, hogy a bogáncsok felszínét apró kampók takarják. Ezek után alkotta meg a tépőzárat, amelyet ma már számtalan területen használnak: a sportszergyártóktól megkezdve a divatszakmáig.

 

A dél-amerikai őserdőkben bennszülöttek figyelték meg, hogy a puma egy fa kérgét rágcsálja, ha legyengült vagy beteg. Megfigyelésüket tett követte, és évszázadokon keresztül használták gyógyszerként a növényből nyert anyagot. Az európai emberek erre csak jóval később jöttek rá, amikor kutatók kivonták ebből a fából a kinint. Azóta is ez a láz és a malária leghatékonyabb ellenszere.

 

A barlangi vipera képes érzékelni a hőt, mert a szemei mellett vékony mélyedések helyezkednek el, és háromdimenziós képet tud vetíteni egy vékony membránra. Hőképként érzékeli zsákmányát.  Ez a megfigyelés segített az embernek az infra megalkotásában, amelyet a kártyaolvasók szkennerén ma már nap mint nap alkalmazunk.

 

A példákat vég nélkül lehetne sorolni, hiszen a természet és az állatvilág megfigyelésével, számos kísérlettel, az emberi kíváncsiságot kihasználva sok hasznos, fontos felfedezés született és születik napjainkban is.

 

 

Az állatok régóta inspirálják a tudományos kísérleteket, melyek jobbá teszik életünket, a jövő innovációit. Tarts a házigazda Danni Washingtonnal, aki ezek legjobbjait mutatja be a Fedezzük fel, mert a természet tudja legújabb epizódjaiban. Az első évad nagy sikerére való tekintettel, a Da Vinci ezúttal elhozza a folytatást a nézőknek, a már jól ismert témákkal és még sok-sok újdonsággal. Megtudjuk, hogyan tanul a tudomány a természeti jelenségekből, sokszor igazán különleges s csodálatos módon. Hogyan ihlettek a hangyák, elefántok s kenguruk egy hűtési módszert? Hogyan változtatták meg a csigák és halak a görkorcsolyákat? S hogyan tud egy kicsi rák segíteni a tudósoknak a golyóálló mellény tervezésében? A Da Vinci TV megmutatja neked!

 

Fedezzük fel, mert a természet tudja 2. évad műsor premier 2018. május 16-án este a Da Vinci TV-n, utána pedig minden hétköznap 22:00-kor!

 

Ha pedig mindezt az okostelefonod segítségével szeretnéd átélni, akkor töltsd le a Da Vinci Kids applikációt a Google Play áruházból vagy az AppStore-ból.

 

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Modern Pedagógus Konferencia az Európa Hajón

2018. április 18-án, szerdán, exkluzív helyszínen, az Európa Hajón tartja második konferenciáját a Neteducatio Modern Pedagógus címmel. A konferenciára várnak bármely korosztállyal foglalkozó pedagógust, egyetemi hallgatókat. A konferencia célja innovatív eszközöket és ötleteket adni a 21. század újfajta igényeire nyitó pedagógusok kezébe.

Játékos ismeretterjesztés – megérkezett a Da Vinci Kids App

Okoseszközökre fejlesztett alkalmazással jelentkezik a megújult Da Vinci Kids. A gyermekeknek szóló applikációk terén újdonságnak számít a Da Vinci Kids App – a csatorna TV műsorait leképező online videotár közel 3000 ismeretterjesztő kisfilmet tesz elérhetővé a játékos tanulás és tartalmas szórakozás érdekében, térítésmentesen letölthető formában.

„Szeretnénk ismét közkedveltté tenni a múzeumba járást” – Kistokajba érkezik a Mozaik Múzeumtúra

Február 26-án immár 5. állomásához érkezik a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja a 2017/2018-as tanévben, melynek célja Magyarország múzeumainak népszerűsítése játékos, élményszerű, digitális eszközök bevonásával történő interaktív foglalkozások keretében. A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy a múzeumok járnak iskolába, így a diákok saját közegébe (tornacsarnokba, tantermekbe, aulákba) viszik el a múzeumokat és múzeumpedagógusaikat, akik fél napon keresztül játékos feladatokkal készülnek a felső tagozatos diákok számára. Az országos múzeumnépszerűsítő programsorozat következő házigazdája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaji Általános Iskola lesz.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

VR szemüveg, 3D-s bélyeg, inuksuk építés – avagy játékos múzeumpedagógiai foglalkozások Gyereknapon

Május utolsó hétvégéjén a PlayKID – Minimax Gyereknap keretében sok fiatal ismerkedhet meg a múzeumok lenyűgöző titkaival és azzal a páratlan örökséggel, amelyet ápolnak.

Kézügyesség-fejlesztés és alkotókedv-növelés játékosan

Ha a gyerekek ötleteinek teret engedünk, és meg is támogatjuk némi szabadidővel és olyan egyszerű eszközökkel, mint a gyurma, a filctoll, az olló, a ragasztó vagy a papír, akkor láthatjuk, hogy a kicsik igenis csodákra képesek. A Da Vinci Kids app kézműves- és barkácsötleteket tartalmazó kisfilmjeivel most ráadásul szárnyakat is kaphat a kreativitás. Ki ne szeretne dínós sapit, hógömböt vagy lávalámpát készíteni?

Fedezzük fel az érdekességeket együtt

Ki ne gondolt volna már arra, milyen jó lenne repülni? Hogyan találták fel a tépőzárat? Milyen módon jöttek rá, hogy a malária egyik legfontosabb ellenszere a kinin? És tudtad-e, hogy az infra feltalálása összefügg a kígyók látásával? Számtalan módon segítette a természet a tudósokat ezekben a fontos felfedezésekben.

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Június 2018
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1