Természetművészet, szerb tematika és rendhagyó tárlatvezetések: Szentendrére érkezik a Mozaik Múzeumtúra Roadshow!

Vajon milyen lehet a természet adta kincsekkel alkotást létrehozni, szoros szimbiózisban az élővilággal? Melyek a főbb szobrászati technológiák, s hogyan alakul az anyag műtárggyá? Milyen érdekességeket őriz Topolya szerb község múzeuma? Mindez kiderül a háromnapos tavaszi kavalkáddal érkező Mozaik Múzeumtúra Roadshow szentendrei állomásán! A múzeumbarátok érdekes programok kíséretében ismerkedhetnek meg a Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállításaival, s szerethetnek bele ismét a régebbiekbe.

 

 

 

A rendezvénysorozat április 20-án, pénteken 17 órakor kezdődik a Kis Gesztusok: Kiállítás a Föld napja alkalmából című tárlat hivatalos megnyitójával. A MűvészetMalom udvarán ezúttal a land art műfajára fókuszál a kiállítás, amely a szentendrei, illetve a környékbeli települések óvodásainak és diákjainak alkotásaiból áll. A land art a természeti környezet kellékeit, például sziklákat, köveket, vagy a növényzetet monumentális szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat. A megnyitó után – nem csak a fiatal alkotók számára – újrahasznosító műhelyfoglalkozást tart a Cellux csoport, ahol a fenntartható, tudatos életforma különböző témáit közelíthetik meg a gyerekek játékos módon. Megismerkedhetnek a városi kertészkedéssel, használati tárgyakat készíthetnek háztartási hulladékokból, varrni tanulhatnak.

 

A programkavalkád szombat délelőtt folytatódik a MűvészetMalomban, ahol az érdeklődőknek a land art irányzat egyik magyar képviselőjével, Pokorny Attilával lesz alkalmuk megismerkedni. A természeti adottságokból alkotó művész saját installációin keresztül mesél a műfajról, s a néha meghökkentő darabok munkafolyamatairól. Délután a közös alkotásé és a gyerekfoglalkozásoké lesz a főszerep: a Szentendrei Képtárban a kis múzeumbarátok álombéli teremtményekkel találkozhatnak! Paizs Goebel Jenő Néma, álmodó kertek című kiállításában gazdag színvilágú, bensőséges lelki tájképekkel ismerkedhetnek meg, miközben az Alfred Brehm ihlette állatok megelevenednek a vásznakon, hogy fehér lapokon kezdjenek új életet a dzsungel élővilágával. A Ferenczy Múzeum új tárlatán, az Utat nyitni a szabadsághoz – Ferenczy Béni művészete című kiállításon is lesz alkalom a közös alkotásra: a korszakalkotó szobrász művei közt a vállalkozó szelleműek megismerkedhetnek a szobrászat alapjaival, sőt, meg is próbálkozhatnak egy-egy alkotás reprodukálásával!

 

A Mozaik Múzeumtúra friss kezdeményezése, hogy a rendezvényeken egy határon túli, magyar múzeum is bemutatkozhasson itthon. Ennek keretében a szombati napon a szentendrei kiállítóhelyek vendége a vajdasági Topolya Község Múzeuma lesz! A fiatal intézmény egy bárói kastélyban, Kray Pál táborszernagy egykori topolyai otthonában található, innen érkeznek hozzánk.

 

 

 

Az intézmény őrzi a művésztelepeket létrehozó Ács József képzőművész hagyatékát, továbbá az épület felújítója, dr. Harkai Imre építész hagyatékát, Juhász Erzsébet író gyűjteményét és helytörténeti hagyatékokat. Topolya Község Múzeuma gyermekfoglalkozással is készül: az aprónép az Ács József és a fiatalok című izgalmas múzeumpedagógiai kiadvány segítségével merülhetnek el a képzőművész munkásságában. A szerb tematika estébe nyúlóan folytatódik szombaton: verses-zenés-filmes program keretében Danyi Zoltán író, Mezei Szilárd zeneszerző és Tolnai Szabolcs rendező részvételével merülhetnek el az érdeklődők az Újvidéki Orfeuszok – A vajdasági Új Symposion kiállítás anyagában, amelyen a jugoszláviai Új Symposion folyóirattal ismerkedhetnek meg.

 

 

Az eseménydús szombati nap után a vasárnap is igazán érdekesnek ígérkezik a szentendrei múzeumoknál! Délelőtt bárki megbizonyosodhat róla, hogy a városnézés gyerekszemmel is lehet izgalmas, ugyanis a Hurrá Szentendre! című helytörténeti mesekönyv tematikájával indul felfedező túra 11 órától, ahol kicsik és nagyok egyaránt remekül szórakozhatnak! Délután pedig érdemes lesz ellátogatni a Ferenczy Múzeumba, ugyanis záró tárlatvezetést tart Kigyós Fruzsina kurátor és Magyarósi Éva művész A csalók is álmodnak című tárlaton. Az alkotó egy tehetségkutató programnak köszönhetően szerzett nemrégiben országos hírnevet, egy személyben animációs filmrendező, képzőművész, díszlettervező és egyetemi oktató. Magyarósi Éva szentendrei kiállítása igen személyes hangvételű: a női lélek rejtekeiről, a testről, az érzelmekről, furcsa álmok és megélt szituációk többszólamú történeteiről mesél. A Mozaik Múzeumtúra hétvégéjének lezárásaképpen pedig zenés tárlatvezetés lesz Bodonyi Emőke kurátorral az Utat nyitni a szabadsághoz – Ferenczy Béni művészete kiállításon, ahol Czifra Gergely fuvolaművész és Majtényi Eszter zongoraművész kíséretével ismerkedhet meg a közönség az egyik legnagyobb magyar szobrász életművével.

 

Ezen a hétvégén a Családok Évéhez kapcsolódva családok érkezése esetén az édesanyáknak a belépés ingyenes!

 

 

Bővebben a Mozaik Múzeumtúráról:

 

www.mozaikmuzeumtura.hu

www.facebook.com/mozaikmuzeumtura

www.instagram.com/mozaikmuzeumtura

 

 

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

 

 

 

Indul az üzemmérnök informatikus (bprof) képzés

Informatikus képzés újragondolva - kevesebb elmélet - több gyakorlat

 

2018. szeptemberében új képzés indul két egyetemen is. Az üzemmérnök informatikus (BProf) szakon az alapjaitól gondolták újra az informatikus képzést. Három év alatt gyakorlatias és piacképes tudásra tehetsz szert, és kiváló esélyekkel helyezkedhetsz el kiemelkedő fizetés mellett. Az új szakra január 30-tól február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag elektronikusan a felvi.hu-n.

Az élethosszig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

Egyetemek a nemzetközi színtéren

A kinyíló világtól és a mobilitási lehetőségektől nem félni kell, hanem élni kell tudni velük – mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Trendek és kihívások a felsőoktatás nemzetköziesítésében című konferencián. 

Modern Pedagógus Konferencia az Európa Hajón

2018. április 18-án, szerdán, exkluzív helyszínen, az Európa Hajón tartja második konferenciáját a Neteducatio Modern Pedagógus címmel. A konferenciára várnak bármely korosztállyal foglalkozó pedagógust, egyetemi hallgatókat. A konferencia célja innovatív eszközöket és ötleteket adni a 21. század újfajta igényeire nyitó pedagógusok kezébe.

Játékos ismeretterjesztés – megérkezett a Da Vinci Kids App

Okoseszközökre fejlesztett alkalmazással jelentkezik a megújult Da Vinci Kids. A gyermekeknek szóló applikációk terén újdonságnak számít a Da Vinci Kids App – a csatorna TV műsorait leképező online videotár közel 3000 ismeretterjesztő kisfilmet tesz elérhetővé a játékos tanulás és tartalmas szórakozás érdekében, térítésmentesen letölthető formában.

„Szeretnénk ismét közkedveltté tenni a múzeumba járást” – Kistokajba érkezik a Mozaik Múzeumtúra

Február 26-án immár 5. állomásához érkezik a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja a 2017/2018-as tanévben, melynek célja Magyarország múzeumainak népszerűsítése játékos, élményszerű, digitális eszközök bevonásával történő interaktív foglalkozások keretében. A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy a múzeumok járnak iskolába, így a diákok saját közegébe (tornacsarnokba, tantermekbe, aulákba) viszik el a múzeumokat és múzeumpedagógusaikat, akik fél napon keresztül játékos feladatokkal készülnek a felső tagozatos diákok számára. Az országos múzeumnépszerűsítő programsorozat következő házigazdája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaji Általános Iskola lesz.

Középiskolás Képzés a JÉG szervezésében

Középiskolásnak lenni jó. Bár néha unalmas. Iskolába járni jó. Bár néha unalmas. Előfordult már, hogy többre vágytál? Zavar, hogy középiskolásként keveset néznek ki belőled? Szeretnéd már most ismerni a bankok, a pénzügy és a vállalkozások világát? Megismerni az önéletrajzírás és a próba-állásinterjú rejtelmeit?

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Nők a munkaerőpiacon: előítéletek vannak, de a változás elindult

A nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel kapcsolatban. A Jobline Női Karriernap szervezőcsapatának friss kutatása az aktuális helyzetet és a női munkavállalók tapasztalatait vette górcső alá. A felmérésben több mint 2200, különböző életkorú, foglalkozású és családi állapotú nő vett részt. 

Sportlélektani eszközökkel (elsősorban) a belső sikerekért

Mitől lesz igazán hatékony a mentális felkészülés? Mi a siker, a kudarc, és mindezek elviselésének titka? Hogyan küzdjünk meg a versengés okozta nyomással? Hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobbat? Hogyan motiváljuk saját magunkat? Szülők, nevelési szakemberek, edzők, vállalkozók és iskolakezdők, figyelem: itt egy remek sportlélektani képzés – nemcsak sportolóknak!

Terápia és érzelmi nevelés a mesék és az alkotás ösvényein

Egy képzés, mely a művészetterápia három területét, a képzőművészet alkotó erejét, a meséket, mint archetipikus szimbolikus fejlődéstörténeteket és a szépirodalmat hívja segítségül a személyiségfejlesztéshez. Ismerd meg, hogyan hasznosíthatod a képzőművészetet, a meséket és az irodalmi alkotásokat az érzelmi nevelés és oktatás folyamán!

Kibetűzni a lélek titkait – Grafológusképzés mindenkinek

A Lukács Oktatási Központ szeptemberben induló, négy féléves képzésén megmutatkoznak az ákombákomok mélységei, a gyöngybetűk titkai. A grafológia tudományán és a papírra vetett gondolatokon keresztül alaposabban megismerhetjük az emberi személyiség rejtélyeit, saját magunkat és a hozzánk közel állókat egyaránt.

A Múzeumok Világnapján érkezik a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Nyíregyházára

II. rész: a külső helyszínek programjai

 

Milyen titkokat rejt egy múzeum szakkönyvtára? Milyen munka zajlik a restaurátor műhelyben? Mitől „kel életre” egy festmény? A nyíregyházi múzeumok efféle kulturális csemegékkel várják az érdeklődőket a több szempontból is különleges napon a Mozaik Múzeumtúra Roadshow programjain: május 18-án ünneplik ugyanis a Városnapot, és ekkor van a Múzeumok Világnapja is!

 

A Múzeumok Világnapján érkezik a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Nyíregyházára

Milyen titkokat rejt egy múzeum szakkönyvtára? Milyen munka zajlik a restaurátor műhelyben? Mitől „kel életre” egy festmény? A nyíregyházi múzeumok efféle kulturális csemegékkel várják az érdeklődőket a több szempontból is különleges napon a Mozaik Múzeumtúra Roadshow programjain: május 18-án ünneplik ugyanis a Városnapot, és ekkor van a Múzeumok Világnapja is!

Természetművészet, szerb tematika és rendhagyó tárlatvezetések: Szentendrére érkezik a Mozaik Múzeumtúra Roadshow!

Vajon milyen lehet a természet adta kincsekkel alkotást létrehozni, szoros szimbiózisban az élővilággal? Melyek a főbb szobrászati technológiák, s hogyan alakul az anyag műtárggyá? Milyen érdekességeket őriz Topolya szerb község múzeuma? Mindez kiderül a háromnapos tavaszi kavalkáddal érkező Mozaik Múzeumtúra Roadshow szentendrei állomásán! A múzeumbarátok érdekes programok kíséretében ismerkedhetnek meg a Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállításaival, s szerethetnek bele ismét a régebbiekbe.

 

Keresés

Hírlevél feliratkozás
Május 2018
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3