2010. szeptember 3., péntek

Edupress on Facebook

Edupress Hírek

Hét fiatal tudós pályázata nyert idén a Lendület Programban
2010-04-26 16:57:00 - Központ - [Kutatás-fejlesztés]

Hét fiatal tudós vehette át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által meghirdetett Lendület Program díjátadóján a kiemelt kutatási támogatásról szóló dokumentumokat április 23-án. A kutatók hazatelepülését, valamint itthon maradását célzó pályázaton a győztesek nemzetközileg is versenyképes kutatási programokra alapíthatnak kutatócsoportokat akadémiai kutatóintézetekben. A projektet az idén 300 millió forinttal támogatja az MTA, melyet öt évre biztosít a nyertesek számára.

Pálinkás József, az MTA elnöke indította el a programot, melyre nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók pályázhattak. A pénteki eredményhirdetésen Pálinkás József hangsúlyozta, hogy a Lendület Program nem csak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését és elvándorlásuk megállítását teszi lehetővé, hanem hozzájárul az akadémiai kutatóintézetek kutatási témáinak megújításához és versenyképességük növeléséhez is. Az akadémia idén 300 millió forinttal finanszírozza a programot, mely önálló munkalehetőséget, saját kutatócsoportot, jól felszerelt laboratóriumot és méltányos fizetést jelent a nyertesek számára. Az összeget a kutatások forrás- és műszerigénye alapján osztják el köztük, melyet öt évre biztosít az MTA. Az idei programra összesen 22 pályázat érkezett, négy külföldről: hárman az Amerikai Egyesült Államokból, egy kutató pedig Hollandiából pályázott. A tavalyinál nagyobb arányban jelentkeztek Magyarországról. A fiatal tudósok többsége az élettudományok és a természettudományok területén kutat. Az idei pályázaton végül hét fiatal tudós kapott lehetőséget a hazai tudományos munkára.
Fekete Csaba harmincnyolc éves orvos fő kutatási területe az energiaháztartást szabályozó idegrendszeri hálózatok vizsgálata rágcsáló és emberi agyban. Célja új, táplálkozást szabályozó neuropeptidek, receptorok azonosítása, melyek új terápiás megközelítést tesznek lehetővé az elhízás kezelésében.
Stipsicz András negyvenhárom éves matematikus kutatásainak középpontjában az ún. alacsony dimenziós topológia, vagyis a matematika legfeljebb négydimenziós terek tulajdonságait vizsgáló ága áll. Az alacsony dimenziós topológia magában foglalja a háromdimenziós térben elhelyezkedő csomók elméletét is, mely jól alkalmazható bizonyos biológiai kutatásokban, például a DNS spirál modellezésében.
Galajda Péter harminchat éves fizikus a mikro- és nanotechnológia segítségével olyan pontosan megtervezett mikroszkopikus élőhelyeket hoz létre, amelyekben a baktériumok életkörülményeit szabályozhatják.
Szakács Gergely negyvenéves orvos a daganatellenes szerek új generációjának megalapozása és személyre szabott terápiát szolgáló új eljárások kifejlesztése felé tehet lépéseket. Számos rosszindulatú és áttétet adó daganatos megbetegedés hatékony kezelése ugyanis továbbra is megoldásra vár.
Gali Ádám harminchét éves fizikus biológiai észlelőrendszerekhez és harmadik generációs napelemekhez fejleszt újszerű megoldásokat. A cél olyan nanorészecske létrehozása, amelyet élő szervezetben is biztonsággal fel lehet használni. Így lehetőség nyílik például a rák fejlődésének nyomon követésére, illetve célzott kezelésére. A harmadik generációs napelemek esetében pedig olyan megoldásokat keres, amelyek a jelenlegi napelemek hatásfokát nagymértékben képesek javítani.
Soós Tibor harmincnyolc éves vegyész olyan módszerek fejlesztésén dolgozik, amelyek jelentősen csökkentik a szintetikus eljárások környezeti terheléseit. Kutatásának célja, hogy gazdaságos és környezetkímélő katalizátorokat fejlesszen ki.
Kóczy Á. László harmincnégy éves matematikus, közgazdász a kooperatív játékelmélet kutatójaként olyan helyzeteket vizsgál, ahol megengedett a játékosok közötti együttműködés, és ez a közös tevékenység hat az abban részt nem vevő játékosokra is. A kutató eredményei segíthetik a szabad piaci versenyt korlátozó kartellek elleni küzdelmet, és hozzájárulhat a gazdaság-politikai problémák megértéséhez is.
Forrás: Népszabadság, Magyar Hírlap, MTA
(www.edupress.hu)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank