2010. szeptember 3., péntek

Edupress on Facebook

Edupress Hírek

Szakiskolai képzésben tanuló diákok mérték össze tudásukat
2010-04-26 14:21:00 - Budapest - [Közélet - Közoktatás]

A szakiskolai képzésben tanuló, 9-10. évfolyamos diákok mérhették össze tudásukat irodalom, történelem, matematika, fizika és számítástechnika témakörökben április 23-24-én, az országos szakiskolai közismereti tanulmányi versenyek budapesti döntőin. Két kategóriában szolnoki fiatalok szerezték meg az első helyet. A kétnapos rendezvényen idén első alkalommal a diákok kísérőtanárai a hazai szakképzés aktualitásait tárgyaló szakmai programokon vehettek részt a döntő ideje alatt.

A budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban megrendezett szakiskolai versenyek idei döntőin a második fordulók első helyezettjei, és az elért eredményük alapján tantárgyanként még 13 tanuló vehetett részt az országos megmérettetésen. Nekik irodalom, történelem, matematika, fizika és számítástechnika témakörökben kellett bizonyítaniuk.
Idén a már hagyománnyá vált rendezvény nem csak a kétnapos döntőnek adott helyett, hanem azzal egy időben a hazai szakképzés aktualitásait napirendre tűző regionális szakképzési szakmai napok nevű rendezvénynek is. Ezen a szak- és felnőttképzés fejlesztését szolgáló egy uniós (TÁMOP 2.2.1) projekt kapcsán Nagy László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet főigazgatója elmondta: a nyolc szakmai alprojekt fejlesztése a szak- és felnőttképzés egyes elemei, továbbá a képzés tartalma mellett jelentős humánerőforrás-fejlesztési komponenst is tartalmaz. Így a nyolc alprojekt foglalkozik a pályakövetéssel, a szakmai vizsgarendszer fejlesztésével, a tanagyag fejlesztéssel, a szakmai tanárok, szakoktatók szakmai ismereteinek és idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztésével, valamint a munkahelyi gyakorlati képzés ösztönzésével - tette hozzá.

Az országos közismereti tanulmányi versenyek eredményei:
Irodalom:
1. Andor Bernadett, Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézménye (Szolnok)
2. Laczlan Viktória Szabina, Surányi Endre Szakképző Iskola (Kazincbarcika)
3. Németh Henriett, Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Veszprém)
Fizika:
1. Kiss József, Műszaki Szakközép- és Szakiskola, Építészeti, Faipari Tagintézmény (Szolnok)
2. Ferenczi Dániel, "SÉF" Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (Veszprém)
3. Szóka Ádám, Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola (Győr)
Számítástechnika:
1. Kerekes Dávid, Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Kétegyháza)
2. Kulcsár Sándor, Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium (Kétegyháza)
3. Szentgyörgyi Imre, Herman Ottó Szakképző Iskola (Szombathely)
Történelem:
1. Misurák János, Szent László Szakképző Iskola (Szekszárd)
2. Ruff Annamária, Sipkay Barna kereskedelmi, Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskolai és Kollégium (Nyíregyháza)
3. Bátyai Bence, Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István Vendéglátóipari Szakiskola és Szakközépiskolája (Kecskemét)
(www.edupress.hu)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank