2010. szeptember 3., péntek

Edupress on Facebook

Edupress Hírek

A tárcavezető szerint az orvosjelöltek félreértik az új rendeletet
2010-03-10 16:57:00 - Központ - [Felsőoktatás - Közélet]

Miután több alkalommal sikertelenül tüntettek, ezúttal jognyilatkozat aláírásával tiltakoznak az orvostanhallgatók a rezidensképzésről szóló új rendelet ellen, amely szerint 2010 szeptemberétől a szakorvosjelölti képzésben részt vevőknek kilenc évig egy intézményben kell munkát vállalniuk - adta hírül a Magyar Nemzet. Székely Tamás egészségügyi tárcavezető szerint azonban az orvostanhallgatók félreértik a rendeletet, ugyanis az csak annyit jelent, hogy a rezidensképzés kilenc évét Magyarországon kell letölteniük - írja a Népszabadság.

Az egyet nem értésüknek több ízben hangot adó hatodéves orvostanhallgatók egyharmada már aláírta, hogy önként lemond a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg a kilenc évig egy kórházhoz láncoló rendeletet. A tiltakozást kiváltó rendelet szerint a 2010 szeptemberétől a rezidensképzésben részt vevők kilenc évig nem hagyhatják el azt az intézményt, ahol állást kaptak. Amennyiben ezt mégis megteszik, úgy vissza kell fizetniük a szakorvosi képzésük teljes költségét, ami hatmillió forintot jelent. Székely Tamás, az egészségügyi tárca vezetője szerint az orvostanhallgatók félreértik a rendeletet, ugyanis az általuk sérelmezett "röghöz kötés" nem egy kórházat jelent, hanem csak annyit, hogy a rezidensképzés kilenc évét Magyarországon kell letölteniük. Hozzátette, hogy a rezidensek tiltakozása ellenére sem függesztik fel a rendelet, hiszen az a céljuk, hogy megakadályozzák az orvosjelöltek külföldre áramlását.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy nem a reformok ellen tiltakoznak - mert annak egyes elemeivel egyetértenek -, hanem azért, hogy a megfelelő módosításokat hajtsák végre. Véleménye szerint a kormánynak legkésőbb májusig van ideje arra, hogy felfüggessze a rendeletet, figyelmeztetett ugyanis: amennyiben a kormány nem tesz intézkedéseket az ügyben, akkor egy évfolyamnyi fiatal orvostól eshetnek el a magyar kórházak.
Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója a lapnak úgy nyilatokozott: ha a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része nem változik, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak. Az új rendelet szerint a kórházaknak kellene állniuk a rezidensképzés minden költségét.
Forrás: Magyar Nemzet, Népszabadság
(www.edupress.hu)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank