Magyar Oktatási Hírügynökség
| Rovatok |
| Aktív Szemeszter |
| Partnerek |
Edupress Hírek
| Igazgatók elbocsátásával fenyeget a szlovák miniszter |
Nem bocsáthatja el azokat az iskolaigazgatókat a szlovák Állami Tanfelügyelet, akik a hazafias törvénnyel ellentétben hétfőnként nem játsszák le a himnuszt - nyilatkozta a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke a Pravda napilapnak. Ján Mikolaj oktatási miniszter március 7-én azonban úgy nyilatkozott: ha másodszor is törvényt sért egy intézményvezető, azt kötelezően el kell bocsátani a tanfelügyelet javaslatára - írja a Magyar Hírlap.
Jozef Turcány, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke elmondta: az intézmények vezetőinek leváltásáról a fenntartók rendelkezhetnek, véleménye szerint az adott képviselőtestületen múlik majd az elbocsátás.
Március 2-án fogadta el ugyanis a szlovák törvényhozás az azóta hazafias törvényként emlegetett szabályozást, mely szerint a tantermeket szlovák zászlóval, címerrel, valamint keretbe foglalva az alkotmány bevezetőjével és a himnusz szövegével kell ellátni. Emellett pedig minden hétfőn le kell játszani a himnuszt.
Ján Mikolaj azonban vasárnap bejelentette: megtorló intézkedést ugyan nem tartalmaz a törvény, az azt megsértő intézményvezetőt azonban kötelezően el kell bocsátani. Kifejtette: a tanfelügyelet végzi majd az ellenőrzést, mely első alkalommal figyelmeztet, másodszorra azonban már javaslatot tesz az adott igazgató munkaviszonyának megszüntetésére, mely felhívás "a fenntartóra nézve kötelező."
(Forrás: Magyar Hírlap, Pravda)
(www.edupress.hu)





