2010. szeptember 3., péntek

Edupress on Facebook

Edupress Hírek

Gyártástechnológiai fejlesztésekben vehetnek részt a Zrínyi diákjai
2010-01-26 13:22:00 - Budapest - [Kutatás-fejlesztés]

Még 2009. december 16-án kötötte meg az ipari automatizálással foglalkozó gyártó cég magyarországi leányvállalata, a Festo és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) azt az együttműködést, melynek kereteit ugyan még csak az első évre fektették le, és abban a hallgatók gyakorlati helyének biztosításáról, illetve az egyetem oktatóinak kepézéséről esik szó, a későbbiekben közös kutatási tevékenység is indulhat a felek közreműködésével. Jelenleg a Zrínyi diákjai a gyártástechnológiai fejlesztésekben vehetnek részt - tájékoztatta a Festo az Edupresst.

Az aláírt együttműködés két területre terjed ki: a felsőfokú oktatásról és a felnőttképzésről egyaránt rendelkezik. Az együttműködés a mechatronika, illetve a had- és biztonsági kérdések köré szerveződik, ez pedig magában foglalja például a robotikát is. "Mi a németországi anyavállalt, az ipari automatizálással foglalkozó Festo budapesti kereskedő-, képző- és gyártó cégeként az egyetemmel kötött együttműködés során az ott indított gépészmérnöki alapképzés megerősítését tűztük ki célként" - mondta el Németh Attila, a cég oktatási osztályának vezetője. Ennek keretein belül néhány hallgató nálunk végezheti majd a kötelező iskolai gyakorlatát: elsősorban mechatronikai gyártóeszközök üzemeltetését sajátíthatják el a diákok. Németh Attila elmondta: "a hallgatók ezen felül részt vehetnek a gyártástechnológiai fejlesztésekben." Emellett a Festo egyetemi oktatók részképzését vállalja át, akik így az automatizálás területén nyernek naprakész ismerteket.
Az első évben tehát a hallgatók és oktatók részképzését vállalja a Festo, a közös kutatói munka azonban csak ezt követően indulhat el. "Habár anyagi hozzájárulásról az együttműködés nem rendelkezik, tavaly mégis támogattuk az intézményt ilyen téren" - hangsúlyozta Németh Attila. Ez a támogatás a gépész alapképzésben elengedhetetlen Mechatronikai Labor alapjainak lefektetéséhez, pneumatika-elektropneumatika-PLC technika oktatókészletek beszerzéséhez nyújtott segítséget. Hozzátette: később közös kutatásokat kívánnak együtt végezni, például a mobilrobotika világában. Jelentős szerepet játszanak a mobil robotok a had- és biztonságtechnika fejlődése területén: ezek az eszközök a robbanóanyagok felkutatása területén például emberéleteket menthetnek meg, emellett a veszélyes területeken való életmentésben is segítséget nyújthatnak - tájékoztatott az osztályvezető. Elmondta: "évente készítünk majd munkatervet a közös kutatási területek meghatározásáról."

Robotok versenye a Festonál
Németh Attila kifejtette: a hallgatók kutatói, fejlesztői tevékenységét támogatják például a Robotino Olimpia megrendezésével. A versenyen egyetemi, főiskolai hallgatók saját programozású robotokkal vehetnek részt. Az első megmérettetést tavaly rendezték meg, az pedig már biztos, hogy idén is megtartják a Robotino versenyt. Ezen az olimpián olyan eszközök szállnak harcba az első helyért, melyek érzékelők és kamerák segítségével önállóan közlekednek a kijelölt úton, illetve beavatkozás nélkül hajtják végre a beprogramozott feladatokat. "A Robotino® egy erős kilövőszerkezettel a Robo-Cup futball-világbajnokság tökéletes játékosává alakul át. Gyors, mint egy csatár, de az érzékelő- és beavatkozóelem-bővítések minden posztra alkalmassá teszik" - ismerteti az eszköz sokszínűségét oldalán a Festo.

A hadtudományok megismertetése
A hadtudományok eredményeinek terjesztésére indította el a ZMNE a Tudomány és Biztonság című szakmai programot 2009 novemberében. A 2011 júniusáig tartó és csaknem 90 rendezvényt magában foglaló projekt keretein belül megtekinthetők a robotika, az elektronikai hadviselés, illetve az információbiztonság területén elért legfontosabb kutatási és fejlesztési eredmények, például a Magyar Honvédségben rendszeresített új pilóta nélküli repülőgép, a két tűzszerész robot, valamint elektronikai felderítő vevők és zavaró eszközök. Az egyetem központi parkjában látható lesz továbbá egy olyan felfújható, katonai célokat szolgáló sátor is, amely magyar innováció eredménye, és amely világsikert ért el az elmúlt években. A hadtudományok ugyanis szoros kapcsolatban állnak a gazdasággal, a társadalommal és az innovációval - hirdeti az egyetem. 12 kis-, és középvállalkozással, 3 egyetemmel, 4 országos hatósággal működött már együtt a ZMNE, de jó kapcsolatokat ápol az önkormányzatokkal, a rendőrséggel, a katasztrófa-elhárító szervezetekkel és a Honvédséggel is.
(www.edupress.hu)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank