2010. szeptember 3., péntek

Edupress on Facebook

Edupress Hírek

A felnőttképzés történetéről Pécsett
2008-10-03 9:39:00 - - [Felsőoktatás - Közélet]

Harangzúgással kezdődött A felnőttképzés története Közép-Európában című szimpózium a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Karán (PTE FEEK), október másodikának reggelén. A megnyitót, melyen Koltai Dénes dékán mondott beszédet, a PTE FEEK által létrehozott egyetemi kertben tartották, ahol a konferencia kezdetének tiszteletére megszólaltatták a harangot is.

A rendezvény nemzetközi, hiszen a szimpózium kezdeményezői közt szerepel a Német Népfőiskolai Szövetség; Osztrák Népfőiskolai Szövetség; az Alpen-Adria Universität (Klagenfurt, Ausztria); a Maribori Egyetem (Szlovénia), valamint a helyszínt is biztosító PTE FEEK.
A háromnapos rendezvényen több mint 40 szakember vesz részt, a kutatók nyolc közép-európai országból érkeznek. A szimpózium tagjai az eddigi kilenc tudományos eseményen összehasonlító történeti aspektusból, módszertani nézőpontból dolgozták fel Közép-Európa felnőttképzésének történetét. A mostani, sorban a tizedik szimpóziumon a felnőttképzés régiókban betöltött szerepét, a regionális képzési hálózatok tapasztalatait dolgozzák fel a résztvevők, vizsgálva a termelési rendszerek tudásszükségletét és a tudáspiac szabályszerűségeit.
(www.edupress.hu)

| Impresszum | Jognyilatkozat | powered by PSP Hungária © 2008 | | Google PageRank